¹ Én Nabukodonozor békében valék az én házamban, és virágzó az én palotámban.

² Álmot láték és megrettente engem, és a gondolatok az én ágyamban, és az én fejemnek látásai megháborítának engem.

³ És parancsolatot adék, hogy hozzák elõmbe Babilonnak minden bölcsét, hogy az álom jelentését tudassák velem.

⁴ Akkor bejövének az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendõmondók; és én elbeszélém nékik az álmot, de az értelmét nem jelentették meg nékem.

⁵ Végezetre bejöve elém Dániel, a kinek neve Baltazár, mint az én istenemnek neve, és a kiben a szent isteneknek lelke van, és elmondám néki az álmot.

⁶ Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a szent isteneknek lelke van benned, és semmi titok sem homályos elõtted, az én álmom látásait, a miket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.

⁷ Az én fejem látásai az én ágyamban [ezek] [voltak:] Látám, hogy ímé, egy fa [álla] a föld közepette, és annak magassága rendkivüli volt.

⁸ Nagy volt a fa és erõs, és magassága az égig ért, és az egész föld széléig volt látható.

⁹ Levelei szépek és gyümölcse sok, és táplálék vala rajta mindeneknek; alatta árnyékot talála a mezõ vada, és ágain lakozának az ég madarai, és róla evék minden élõ.

¹⁰ Látám fejem látásaiban az én ágyamban, és ímé: egy Vigyázó és Szent szálla alá az égbõl;

¹¹ Erõsen kiálta, és így szóla: Vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az õ ágairól.

¹² De gyökerének törzsökét hagyjátok meg a földben, és vas és ércz lánczokba [verve] a mezõ füvén; égi harmattal öntöztessék, és a barmokkal legyen része a föld füvében.

¹³ Az õ emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék néki, és hét idõ múljék el felette.

¹⁴ Vigyázók határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élõk, hogy a felséges [Isten] uralkodik az emberek birodalmán, és a kinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.

¹⁵ Ezt az álmot láttam én, Nabukodonozor király, és te, Baltazár, mondd meg annak értelmét; mivelhogy az én országomnak egyetlen bölcse sem tudta nékem megmondani a jelentését; de te tudod, mert szent isteneknek lelke van benned.

¹⁶ Ekkor Dániel, a kinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözék, és az õ gondolatai háboríták õt. Szóla a király, és monda: Baltazár, az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged! Felele Baltazár, és monda: Uram, az álom [szálljon] a te gyûlölõidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre!

¹⁷ A fa, a melyet láttál, a mely nagy és erõs volt, és a melynek magassága az eget érte és ellátszék az egész földre;

¹⁸ És levelei szépek, gyümölcse pedig sok, és táplálék rajta mindeneknek; alatta tartózkodék a mezõ vada, és ágain az égi madarak lakozának:

¹⁹ Te vagy az, oh király, a ki nagygyá és erõssé lettél, a kinek nagysága megnövekedék és fölér az égig, és hatalmad a föld végéig.

²⁰ Hogy pedig láta a király Vigyázót és Szentet leszállani az égbõl, és azt mondá: Vágjátok le a fát és pusztítsátok el azt; de gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és vas és ércz lánczokba [verve] a mezõ füvén, és égi harmattal öntöztessék és a mezei barmokkal legyen része, a míg hét idõ múlik el felette;

²¹ Ez a jelentése, oh király, és a felséges Isten végezése ez, a mely bekövetkezik az én uramra, a királyra,

²² És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a te lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és égi harmattal öntöznek téged, és hét idõ múlik el feletted, mígnem megérted, hogy a felséges [Isten] uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja.

²³ Hogy pedig mondák, hogy a fa gyökereinek törzsökét hagyják meg: országod megmarad néked, mihelyest megismered, hogy az Ég uralkodik.

²⁴ Azért, oh király, az én tanácsom tessék néked, és vétkeidtõl igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.

²⁵ Mindez betelék Nabukodonozor királyon.

²⁶ Tizenkét hónap mulva a babiloni királyi palotán sétála.

²⁷ Szóla a király és mondá: Nem ez-é ama nagy Babilon, a melyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsõségem tisztességére?

²⁸ Még a szó a király szájában volt, a mikor szózat szálla le az égbõl: Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tõled.

²⁹ És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a lakozásod, [és] füvet adnak enned, mint az ökröknek, és hét idõ múlik el feletted, a míg megesméred, hogy a felséges [Isten] uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja.

³⁰ Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték, és füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntözteték az õ teste, mígnem szõre megnöve, mint a saskeselyû [tolla,] és körmei, mint a madarakéi.

³¹ És az idõ elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges [Istent,] és dícsérém és dicsõítém az örökké élõt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékrõl-nemzedékre [áll.

³² És a föld minden lakosa olyan mint a semmi; és az õ akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, a ki az õ kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?

³³ Abban az idõben visszatére hozzám az én értelmem, és országom dicsõségére az én ékességem, és méltóságom is visszatére hozzám, és az én tanácsosaim és fõembereim fölkeresének engem, és visszahelyeztettem az én országomba, és rendkívüli nagyság adatott nékem.

³⁴ Most [azért] én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsõítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az õ utai ítélet, és azokat, a kik kevélységben járnak, megalázhatja.

⁵ Én teremtettem a földet, az embert és a barmot, a melyek e föld színén vannak, az én nagy erõmmel és az én kinyujtott karommal, és annak adom azt, a ki kedves az én szemeim elõtt:

¹ "Man, who is born of a woman, is of few days, and full of trouble.

² He comes forth like a flower, and is cut down. He also flees like a shadow, and doesn't continue.

³ Do you open your eyes on such a one, and bring me into judgment with you?

⁴ Who can bring a clean thing out of an unclean? Not one.

⁵ Seeing his days are determined, the number of his months is with you, and you have appointed his bounds that he can't pass;

⁶ Look away from him, that he may rest, until he shall accomplish, as a hireling, his day.

⁷ "For there is hope for a tree, If it is cut down, that it will sprout again, that the tender branch of it will not cease.

⁸ Though its root grows old in the earth, and its stock dies in the ground,

⁹ yet through the scent of water it will bud, and put forth boughs like a plant.

¹⁰ But man dies, and is laid low. Yes, man gives up the spirit, and where is he?

¹¹ As the waters fail from the sea, and the river wastes and dries up,

¹² so man lies down and doesn't rise. Until the heavens are no more, they shall not awake, nor be roused out of their sleep.

¹³ "Oh that you would hide me in Sheol, that you would keep me secret, until your wrath is past, that you would appoint me a set time, and remember me!

¹⁴ If a man dies, shall he live again? All the days of my warfare would I wait, until my release should come.

¹⁵ You would call, and I would answer you. You would have a desire to the work of your hands.

¹⁶ But now you number my steps. Don't you watch over my sin?

¹⁷ My disobedience is sealed up in a bag. You fasten up my iniquity.

¹⁸ "But the mountain falling comes to nothing. The rock is removed out of its place;

¹⁹ The waters wear the stones. The torrents of it wash away the dust of the earth. So you destroy the hope of man.

²⁰ You forever prevail against him, and he departs. You change his face, and send him away.

²¹ His sons come to honor, and he doesn't know it. They are brought low, but he doesn't perceive it of them.

²² But his flesh on him has pain, and his soul within him mourns."