Bibla

 

1 Mózes 26

Studimi

   

1 Lõn pedig éhség az országban, amaz elsõ éhség után, mely Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok királyához Gérárba.

2 Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta vala: Ne menj alá Égyiptomba! lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked.

3 Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerõsítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak.

4 És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;

5 Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.

6 Lakozék azért Izsák Gérárban.

7 És mikor annak a helynek lakosai az õ felesége felõl kérdezõsködének, azt mondja vala: én húgom õ. Mert fél vala azt mondani: én feleségem; [gondolván:] nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú õ.

8 És lõn idõ multával, hogy Abimélek a Filiszteusok királya kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával az õ feleségével.

9 Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: Ímé bizony feleséged õ; hogyan mondhattad [tehát:] húgom õ!? És monda neki Izsák: Mert azt gondolám, netalán még meg kell halnom miatta.

10 És monda Abimélek: Miért mívelted ezt mi velünk? Kevésbe múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közûl, és bûnt hoztál volna mi reánk.

11 Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek, ezt mondván: A ki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal meg kell halnia.

12 És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendõben száz annyia, mert megáldá õt az Úr.

13 És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lõn.

14 És vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a Filiszteusok.

15 És mindazokat a kútakat, melyeket az õ atyjának szolgái Ábrahámnak az õ atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel.

16 És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közûlünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál.

17 Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék.

18 És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az õ atyjának Ábrahámnak idejében, de a melyeket Ábrahám holta után behánytak vala a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket adott vala azoknak az õ atyja.

19 Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élõ víznek forrására akadának ott.

20 Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala õ vele.

21 Más kútat is ásának s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé.

22 És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk, és szaporodhatunk a földön.

23 Felméne pedig onnan Beérsebába.

24 És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért.

25 Oltárt építe azért ott, és segítségûl hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az õ sátorát; Izsák szolgái pedig kútat ásának ottan.

26 Abimélek pedig elméne õ hozzá Gérárból és Akhuzzáth az õ barátja, meg Pikhól az õ hadvezére.

27 És monda nékik Izsák: Miért jöttetek én hozzám, holott gyûlöltök engem s elûztetek magatok közûl?

28 Õk pedig mondák: Látván láttuk, hogy az Úr van te veled, és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és kössünk frigyet teveled,

29 Hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi sem bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az Úr áldott embere vagy.

30 Akkor vendégséget szerze nékik és evének és ivának.

31 Reggel pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és elbocsátá õket Izsák, és elmenének õ tõle békességgel.

32 Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt hozának néki a kút felõl, melyet ástak vala; és mondának néki: Találtunk vizet.

33 S elnevezé azt Sibáhnak: Azokáért annak a városnak neve Beérseba mind e mai napig.

34 És mikor Ézsaú negyven esztendõs vala, feleségûl vevé Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon leányát.

35 És õk valának Izsáknak és Rebekának lelke keserûsége.

   

Nga veprat e Swedenborg

 

Arcana Coelestia #3576

Studioni këtë pasazh

  
/ 10837  
  

3576. 'And he blessed him' means conjunction thereby. This is clear from the meaning of 'being blessed' as conjunction, dealt with in 3504, 3514, 3530, 3565. From these details which refer to Esau and Jacob it becomes clear that the good of the rational joined itself inmostly to the good of the natural, and then through the good of the natural to the truth there. For 'Isaac' represents the rational as regards good, 'Rebekah' the rational as regards truth, while 'Esau' represents the good of the natural and 'Jacob' the truth of the natural. The idea that the rational as regards good, which is 'Isaac', joined itself inmostly to the good of the natural, which is 'Esau', but not to the truth of the natural, which is 'Jacob', except indirectly, is evident from the consideration that Isaac had Esau in mind when pronouncing the blessing on Jacob. At that time he was not thinking of Jacob but of Esau. When anyone pronounces a blessing he is blessing the person of whom he is thinking, not someone of whom he is not thinking. All blessing comes forth from something interior, for though pronounced with the lips it receives its life from the will and the thought of the person pronouncing it. It belongs essentially therefore to the individual to whom he wishes to impart it and of whom he is thinking. If anyone intercepts it and so makes it his own it is like something stolen which ought to be restored to the other person. The fact that Isaac, when pronouncing the blessing, was thinking of Esau and not of Jacob becomes clear from every single detail that goes before this - from verses 18-19, where Isaac said to Jacob,

Who are you, my son? And Jacob said to his father, I am Esau your firstborn.

Then from verses 21-23,

Isaac said to Jacob, Come near now, and I will feel you, my son, whether you are my son Esau, or not.

And after feeling him he said, The voice is Jacob's voice, and the hands Esau's hands; and he did not recognize him.

Also from verse 24,

And he said. Are you my very son Esau? And he said, I am.

And at length, when kissing him,

He smelled the odour of his clothes.

That is to say, he smelled Esau's clothes, at which point he blessed him and said,

See, the odour of my son.

From all this it is clear that by the son whom he blessed he meant none other than Esau. This also was why when he heard from Esau that it had been Jacob,

Isaac trembled very greatly. Verse 33.

And he said, Your brother came in deceitfully. Verse 35.

The reason why Jacob retained the blessing however, according to what is said in verses 33-37, was that truth represented by 'Jacob' would from the point of view of time apparently have dominion, as shown frequently above.

[2] But once the time of reformation and regeneration is completed good itself which has been Lying hidden in the inmost parts and from there has been disposing every single thing which seemed to be a matter of truth, that is, which truth had ascribed to itself, comes to the fore and openly has dominion. And this is what Isaac's words addressed to Esau mean,

By your sword you will live, and you will serve your brother. And it will be when you have dominion over him, that you will break his yoke from above your neck, Verse 40.

The internal sense of these words is that all the time truth is joined to good, good appears to be in the lower position but will eventually be in the higher. At this point there will be a joining together of the rational with the good of the natural, and through the good of the natural with the truth. Truth will thus become the truth of good. In this case 'Esau' will consequently represent the good itself of the natural and 'Jacob' the truth of the natural, both joined to the rational. Accordingly in the highest sense they will represent the Lord's Divine Natural - 'Esau' as regards the Divine Good there and 'Jacob' as regards the Divine Truth.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.