The Bible

 

1 Mózes 24

Study

   

1 Ábrahám pedig vén élemedett [ember] vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot.

2 Monda azért Ábrahám az õ háza öregebb szolgájának, a ki õnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!

3 Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kik között lakom.

4 Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és [onnan] vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.

5 Monda pedig õnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljõni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?

6 Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.

7 Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földérõl, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az õ Angyalát te elõtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.

8 Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljõni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.

9 Veté azért a szolga az õ kezét az õ urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felõl.

10 És võn a szolga tíz tevét az õ urának tevéi közûl, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az õ kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.

11 És megpihenteté a tevéket a városon kivûl egy kútfõnél, este felé, mikor a [leányok] vizet meríteni járnak.

12 És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém [még] ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.

13 Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijõnek vizet meríteni.

14 Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sõt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és errõl ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.

15 És lõn, minekelõtte elvégezte volna a beszédet, ímé jõ vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.

16 A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szûz, és férfi még nem ismeré õt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.

17 Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl.

18 Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az õ kezére, és inni ada néki.

19 És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.

20 És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az õ tevéinek.

21 Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az õ útját, vagy nem.

22 És lõn, mikor a tevék már eleget ittak, elévõn az ember egy aranyfüggõt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.

23 És monda: Kinek a leánya [vagy] te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?

24 Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, a kit õ Nákhornak szûlt.

25 Azt is mondá: Szalma is, abrak is bõven van minálunk, és hálásra való hely is van.

26 Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.

27 És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az õ irgalmasságát és hûségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.

28 Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az õ anyja házában, a mint ezek [történtek].

29 Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.

30 Mert mikor látta a függõt, és a pereczeket az õ húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: Így szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.

31 És monda: Jõjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.

32 Beméne azért a férfiú a házhoz, õ pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az õ lábai megmosására és az emberek lábainak, kik õ vele valának.

33 És enni valót tevének eleibe, de õ monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.

34 Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.

35 Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.

36 És Sára az én uramnak felesége fiat szûlt az én uramnak, az õ vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.

37 Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kiknek földjén én lakom.

38 Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy [onnan] végy feleséget az én fiamnak.

39 Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljõni?

40 Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe elõtt jártam, elbocsátja az õ angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közûl, és az én atyám házából.

41 Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.

42 Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:

43 Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl,

44 És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.

45 Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijõ vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.

46 Õ pedig sietett és leereszté az õ vedrét és monda: Igyál, sõt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.

47 És megkérdezém õt és mondék: Ki leánya vagy? õ pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szûlt vala õnéki. Ekkor a függõt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.

48 Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az õ fiának [feleségûl.]

49 Most azért, ha szeretettel és hûséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.

50 És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.

51 Ímé elõtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.

52 És lõn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr elõtt.

53 És hoza elõ a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az õ bátyjának is és az õ anyjának.

54 Evének azután és ivának, õ és a férfiak, a kik õ vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.

55 Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.

56 A [szolga pedig] monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.

57 Mondának akkor: Hívjuk elõ a leányt, és kérdjük meg õt.

58 Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.

59 Elbocsáták azért Rebekát, az õ húgokat, és az õ dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az õ embereit.

60 És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az õ ellenségeinek kapuját.

61 És felkele Rebeka és az õ szolgálóleányai, és felûlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.

62 Izsák pedig visszajõ vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.

63 És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezõre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jõnek.

64 Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevérõl.

65 És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezõn elõnkbe jõ? A szolga pedig monda: Az én uram õ. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.

66 Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.

67 Izsák pedig bevivé [Rebekát] Sárának az õ anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lõn néki felesége és szereté õt. S megvigasztalódék Izsák az õ anyja [halála] után.

   

From Swedenborg's Works

 

Arcana Coelestia #3048

Study this Passage

  
/ 10837  
  

3048. 'The servant took ten camels from his master's camels, and went' means [Divine] general facts in the natural man. This is clear from the meaning of 'the servant' here as the natural man, dealt with above in 3019, 3020; from the meaning of 'ten' as remnants, which are the goods and truths stored away in a person by the Lord, see 468, 530, 560, 561, 660, 661, 1050, 1906, 2284 (though when 'ten' or remnants is used in reference to the Lord, the Divine things that the Lord acquired to Himself are meant, 1738, 1906); and from the meaning of 'camels' as general facts which, being Divine or things acquired by the Lord, are said to be 'ten' in number, and also to be 'camels from his master's camels'. The words 'he went' mean the introduction which was effected by means of those facts, which is dealt with in this chapter. The whole subject is the process by which truth was joined to good in the Lord's Divine Rational, the first thing to be described in this line of thought being the nature of the process of introduction, referred to in 3012, 3013. The present verse describes how the Lord separated those things in the natural man that came from Himself, that is, that were Divine, from those that came from the mother. Those that came from Himself, or were Divine, are the things through which the introduction was effected, and they are meant here by 'the ten camels from his master's camels'. This explains why much reference is made in subsequent verses to camels, such as that he made the camels kneel down outside the city, verse 11; that Rebekah also gave the camels a drink, verses 14, 19-20; that they were led into the house, and given straw and fodder, verses 31-32; and further on, that Rebekah and her maids rode on the camels, verse 61; and that Isaac saw the camels coming, and that when Rebekah saw Isaac she dropped down from the camel, verses 63-64. The reason they are mentioned so many times lies in the internal sense in which they mean the general facts that are present in the natural man and from which comes the affection for truth that had to be introduced to the affection for good within the rational, this being effected in the ordinary way, as shown above. For the rational as regards truth cannot possibly be born and perfected without facts and cognitions.

[2] That 'camels' means general facts is clear from other places in the Word where they are mentioned, as in Isaiah,

A prophecy of the beasts of the south. In the land of distress and anguish are the young lion and the old lion from them, the viper and the flying fiery-serpent. They carry their wealth on the shoulders of young asses, and their treasures on the backs of camels, to a people that do not profit them. And Egypt's help will be in vain and to no advantage. Isaiah 30:6-7.

'The beasts of the south' stands for those who possess cognitions or the light of cognitions but lead evil lives. 'Carrying their wealth on the shoulders of young asses' stands for the cognitions which belong to their rational, 'a young ass' being rational truth, see 2781. 'Their treasures on the backs of camels' stands for the cognitions which belong to their natural, 'the backs of camels' being the natural, 'camels' themselves the general facts there, 'treasures' the cognitions which they consider to be precious. The words 'Egypt's help will be in vain and to no advantage' mean that to them knowledge is of no use, 'Egypt' being knowledge, see 1164, 1165, 1186, 1462, 2588 (end). It is evident that camels are not meant by 'camels' here because it is said that the young lion and the old lion carry their treasures on the backs of camels. Anyone may see that some arcanum of the Church is meant by this description.

[3] In the same prophet,

The prophecy of the wilderness of the sea. Thus said the Lord, Go, set a watchman to point out what he sees. And he saw a chariot, a pair of horsemen, a chariot of asses, a chariot of camels, and he listened diligently. He answered and said, Fallen, fallen has Babel. Isaiah 21:1, 6-7, 9.

'The wilderness of the sea' stands for the hollowness of knowledge that serves no use. 'A chariot of asses' stands for a mass of specific facts, 'a chariot of camels' for a mass of general facts which are present in the natural man. It is the hollow reasonings found with people meant by Babel which are described in this fashion.

[4] In the same prophet,

Your heart will enlarge itself because the abundance of the sea will be turned to you, the wealth of the nations will come to you. A multitude of camels will cover you, dromedaries of Midian and Ephah, all those from Sheba will come. They will bring gold and frankincense, and will spread abroad the praises of Jehovah. Isaiah 60:5-6.

This refers to the Lord, and to the Divine celestial and spiritual things within His natural. 'The abundance of the sea' stands for a vast quantity of natural truth, 'the wealth of the nations' for a vast quantity of natural good. 'A multitude of camels' stands for general facts in abundance, 'gold and frankincense' for goods and truths which are 'the praises of Jehovah'. 'From Sheba' is from the celestial things of love and faith, see 113, 117, 1171. The queen of Sheba's coming to Solomon in Jerusalem with vast amounts of wealth, with camels carrying spices, and very much gold, and precious stones, 1 Kings 10:1-2, represented the wisdom and intelligence which came to the Lord, who in the internal sense of these verses is meant by Solomon. 'Camels carrying spices, gold, and precious stores' means matters of wisdom and intelligence in the natural man.

[5] In Jeremiah,

To Arabia and to the kingdoms of Hazor which Nebuchadnezzar king of Babel smote: Arise and go up to Arabia, and lay waste the sons of the east. They will take their tents, their curtains, and all their vessels, and they will bear their camels away from them. Their camels will become booty, and the multitude of their flocks booty, and I will scatter them to every wind. Jeremiah 49:28-29, 32.

Here 'Arabia' and 'the kingdoms of Hazor', used in the contrary sense, stand for people who possess cognitions of celestial and spiritual things but whose only use for them is to be considered wise and intelligent in their own eyes and in those of the world. 'The camels that will be borne away from them to become booty and that will be scattered to every wind' means in general the factual knowledge of those people and their cognitions of good and truth, which will begin to be removed from these people in this life through their belief in things of a contrary nature, and in the next life removed altogether.

[6] In Zechariah,

The plague with which Jehovah will smite all the peoples that wage war against Jerusalem: It will be a plague of the horse, the mule, the camel, and the ass, and every beast. Zechariah 14:12, 15.

'A plague of the horse, the mule, the camel, the ass' stands for the removal of the powers of the understanding which follow one another in the same consecutive order, from rational concepts to natural images. What a horse is, see 2761, 2762; a mule, 2781; an ass, 2781. 'Camels' stands for general facts in the natural man. The pestilence in Egypt 'on the cattle in the field, on the horses, on the asses, on the camels, on the herd, and on the flock', Exodus 9:2-3, had a similar meaning.

From all these places it becomes clear that 'camels' in the internal sense of the Word means general facts which belong to the natural man. General facts are those which include within themselves many particular ones, while these include within themselves those that are specific. All these constitute in general the understanding part of the natural man.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.