The Bible

 

1 Mózes 19

Study

   

1 Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ûl vala, és a mint meglátá õket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.

2 És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.

3 De nagyon unszolá õket, és betérének hozzá, és bemenének az õ házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.

4 Lefekvésök elõtt a város férfiai, Sodoma férfiai körûlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytõl egyig.

5 És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük õket.

6 És kiméne Lót õ hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.

7 És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.

8 Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.

9 Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s õ szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót.

10 De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót.

11 Az embereket pedig, kik a ház ajtaja elõtt valának, vaksággal verék meg kicsinytõl nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.

12 És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? võdet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helybõl.

13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nõtt az Úr elõtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.

14 Kiméne azért Lót, és szóla az õ võinek, kik az õ leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helybõl, mert elveszti az Úr e várost; de az õ võinek úgy tetszék, mintha tréfálna.

15 És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevõ két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bûne miatt.

16 Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az õ kezét és az õ feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék õt: és ott hagyák a városon kívül.

17 És lõn mikor kivivék õket, monda az [egyik:] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.

18 És monda Lót nékik: Ne oh Uram!

19 Ímé a te szolgád kegyelmet talált te elõtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekûlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.

20 Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekûljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.

21 Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyrõl szólottál.

22 Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.

23 A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.

24 És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esõt az Úrtól az égbõl.

25 És elsûlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.

26 És hátra tekinte az õ felesége, és sóbálványnyá lõn.

27 Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe elõtt állott vala.

28 És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.

29 És lõn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelembõl, mikor elsûlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.

30 Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az õ két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban õ és az õ két leánya.

31 És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.

32 Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk õ vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.

33 Adának azért inni bort az õ atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az õ atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.

34 És lõn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.

35 Adának azért azon éjszaka is az õ atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; õ pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.

36 És teherbe esének Lót leányai mindketten az õ atyjoktól.

37 És szûle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.

38 A kisebbik is fiat szûle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.

   

From Swedenborg's Works

 

Arcana Coelestia #2380

Study this Passage

  
/ 10837  
  

2380. And shut the door. That this signifies that He also closes all access to them, is evident from the signification of a “door,” as being that which introduces (n. 2356, 2357, 2376), thus access. Hence it is that to “shut the door” denotes to preclude access. In the other life access is precluded by the good being separated from the evil, so that they cannot be infested by the spheres of the persuasions of falsity and of the cupidities of evil; for the exhalation from hell cannot penetrate to heaven. In the life of the body access is precluded by the principles and persuasions of falsity being rendered powerless against those who are in good; for whenever any falsity of evil or evil of falsity is infused into them, whether in speech by an evil man, or in thought by an evil spirit or devil, the angels who are with them at once turn it aside, and bend it to something true and good in which the persons in question have been confirmed; and this however severely they may be suffering bodily trouble, for the angels esteem the body as nothing in comparison with the soul.

[2] While a man remains in corporeal things, he is in such a general and obscure idea and perception (see n. 2367) that he scarcely knows whether he is in the good of charity or not; and this for the additional reason that he does not know what charity is, and what the neighbor is. But be it known who the persons in question are. All those are in the good of charity who have conscience (that is, who are unwilling to depart in any degree from what is just and fair, and good and true, and this for the very sake of what is just and fair, and good and true, for this principle is from conscience), and who from having conscience think well of the neighbor and desire his welfare, even should he be an enemy; and this without any recompense. These are they who are in the good of charity, whether they be without the church or within the church. If within the church, they adore the Lord, and willingly hear and do the things that He has taught.

[3] On the other hand, they who are in evil have no conscience; for that which is just and fair they care not, except insofar as thereby they can gain the reputation of seeming to care for it. What the good and truth are that affect the spiritual life they know not, and even reject this as being no life at all. Further than this: they think evilly about the neighbor and desire his injury, and also inflict injury upon him if he does not favor them, even if a friend; and in doing this they feel delight. Should they do anything good, it is with a view to recompense. Such within the church deny the Lord in secret; and insofar as honor, gain, reputation, or life are not endangered they do so openly.

[4] Be it known however that some persons think they are not in good when they are, and some that they are in good when they are not. The reason why some think they are not in good when they are, is that when they reflect upon the good in themselves, it is at once insinuated by the angels in whose society they are, that they are not in good, lest they should attribute the good to themselves, and lest their thought should be turned to their own merit, and thereby to the setting up of themselves above others. Without this guardianship they would fall into temptations.

[5] As regards some supposing themselves to be in good when they are not, the cause of this is that when they reflect upon it, it is immediately insinuated by the evil genii and spirits in whose companionship they are, that they are in good (for the evil believe delight to be good), and it is suggested that whatever good they have done to others for the sake of the love of self and of the world is good that is to be recompensed even in the other life; thus that they have merit above others, whom they despise in comparison with themselves, and indeed esteem them as of no account. And, wonderful to say, if they were to think differently they would fall into temptations, in which they would yield.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.