¹ Jákób tovább méne az õ útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai.

² És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.

³ Azután külde Jákób követeket maga elõtt Ézsaúhoz az õ bátyjához, Széir földébe, Edóm mezõségébe,

⁴ És parancsola azoknak mondván: Így szóljatok az én uramnak Ézsaúnak: Ezt mondja a te szolgád Jákób: Lábánnál tartózkodtam és idõztem mind ekkorig.

⁵ Vannak pedig nékem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid elõtt.

⁶ És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván: Elmentünk vala a te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elõdbe, és négyszáz férfi van vele.

⁷ Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá.

⁸ És monda: Ha eljön Ézsaú az egyik seregre, és azt levágja, a hátramaradt sereg megszabadul.

⁹ És monda Jákób: Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled:

¹⁰ Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden te hûségednél, a melyeket a te szolgáddal cselekedtél; mert csak pálczámmal mentem vala által ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem.

¹¹ Szabadíts meg, kérlek, engem az én bátyám kezébõl, Ézsaú kezébõl; mert félek õ tõle, hogy rajtam üt és levág engem, az anyát a fiakkal egybe.

¹² Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.

¹³ És ott hála azon éjjel: és választa abból, a mi kezénél vala, ajándékot Ézsaúnak az õ bátyjának:

¹⁴ Kétszáz kecskét, és húsz bakot; kétszáz juhot, és húsz kost;

¹⁵ Harmincz szoptatós tevét s azok fiait; negyven tehenet, és tíz tulkot: húsz nõstény szamarat, és tíz szamár vemhet.

¹⁶ És szolgái kezébe adá, minden nyájat külön-külön, és monda az õ szolgáinak: Menjetek el én elõttem, és közt hagyjatok nyáj és nyáj között.

¹⁷ És parancsola az elsõnek, mondván: Ha az én bátyám Ézsaú elõtalál és megkérdez téged, mondván: Ki embere vagy? Hová mégy? És kiéi ezek elõtted?

¹⁸ Akkor azt mondjad: Szolgádé Jákóbé; ajándék az, a melyet küld az én uramnak Ézsaúnak, és ímé õ maga is [jön] utánunk.

¹⁹ Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval szóljatok Ézsaúnak, mikor vele találkoztok.

²⁰ Ezt is mondjátok: Ímé Jákób a te szolgád utánunk [jõ]; mert így gondolkodik vala: Megengesztelem õt az ajándékkal, mely elõttem megy, és azután leszek szembe vele, talán kedves lesz személyem elõtte.

²¹ Elõlméne tehát az ajándék; õ pedig azon éjjel a seregnél hála.

²² Felkele pedig õ azon éjszaka és vevé két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és általméne a Jabbók révén.

²³ Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala.

²⁴ Jákób pedig egyedûl marada és tusakodik vala õ vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.

²⁵ Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erõt, megilleté csípõjének forgócsontját, és kiméne helyébõl Jákób csípõjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.

²⁶ És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda [Jákób]: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.

²⁷ És monda néki: Mi a te neved? És õ monda: Jákób.

²⁸ Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és gyõztél.

²⁹ És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá õt ott.

³⁰ Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színrõl színre, és megszabadult az én lelkem.

³¹ És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, õ pedig sántít vala csípõjére.

³² Azért nem eszik Izráel fiai a csípõ forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivelhogy illetve vala Jákób csípõje forgócsontjának inahúsa.