Die Bibel

 

1 Mózes 24

Lernen

   

1 Ábrahám pedig vén élemedett [ember] vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot.

2 Monda azért Ábrahám az õ háza öregebb szolgájának, a ki õnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!

3 Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kik között lakom.

4 Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és [onnan] vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.

5 Monda pedig õnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljõni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?

6 Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.

7 Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földérõl, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az õ Angyalát te elõtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.

8 Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljõni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.

9 Veté azért a szolga az õ kezét az õ urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felõl.

10 És võn a szolga tíz tevét az õ urának tevéi közûl, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az õ kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.

11 És megpihenteté a tevéket a városon kivûl egy kútfõnél, este felé, mikor a [leányok] vizet meríteni járnak.

12 És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém [még] ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.

13 Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijõnek vizet meríteni.

14 Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sõt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és errõl ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.

15 És lõn, minekelõtte elvégezte volna a beszédet, ímé jõ vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.

16 A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szûz, és férfi még nem ismeré õt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.

17 Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl.

18 Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az õ kezére, és inni ada néki.

19 És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.

20 És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az õ tevéinek.

21 Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az õ útját, vagy nem.

22 És lõn, mikor a tevék már eleget ittak, elévõn az ember egy aranyfüggõt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.

23 És monda: Kinek a leánya [vagy] te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?

24 Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, a kit õ Nákhornak szûlt.

25 Azt is mondá: Szalma is, abrak is bõven van minálunk, és hálásra való hely is van.

26 Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.

27 És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az õ irgalmasságát és hûségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.

28 Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az õ anyja házában, a mint ezek [történtek].

29 Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.

30 Mert mikor látta a függõt, és a pereczeket az õ húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: Így szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.

31 És monda: Jõjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.

32 Beméne azért a férfiú a házhoz, õ pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az õ lábai megmosására és az emberek lábainak, kik õ vele valának.

33 És enni valót tevének eleibe, de õ monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.

34 Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.

35 Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.

36 És Sára az én uramnak felesége fiat szûlt az én uramnak, az õ vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.

37 Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kiknek földjén én lakom.

38 Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy [onnan] végy feleséget az én fiamnak.

39 Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljõni?

40 Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe elõtt jártam, elbocsátja az õ angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közûl, és az én atyám házából.

41 Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.

42 Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:

43 Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl,

44 És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.

45 Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijõ vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.

46 Õ pedig sietett és leereszté az õ vedrét és monda: Igyál, sõt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.

47 És megkérdezém õt és mondék: Ki leánya vagy? õ pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szûlt vala õnéki. Ekkor a függõt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.

48 Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az õ fiának [feleségûl.]

49 Most azért, ha szeretettel és hûséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.

50 És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.

51 Ímé elõtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.

52 És lõn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr elõtt.

53 És hoza elõ a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az õ bátyjának is és az õ anyjának.

54 Evének azután és ivának, õ és a férfiak, a kik õ vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.

55 Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.

56 A [szolga pedig] monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.

57 Mondának akkor: Hívjuk elõ a leányt, és kérdjük meg õt.

58 Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.

59 Elbocsáták azért Rebekát, az õ húgokat, és az õ dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az õ embereit.

60 És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az õ ellenségeinek kapuját.

61 És felkele Rebeka és az õ szolgálóleányai, és felûlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.

62 Izsák pedig visszajõ vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.

63 És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezõre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jõnek.

64 Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevérõl.

65 És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezõn elõnkbe jõ? A szolga pedig monda: Az én uram õ. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.

66 Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.

67 Izsák pedig bevivé [Rebekát] Sárának az õ anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lõn néki felesége és szereté õt. S megvigasztalódék Izsák az õ anyja [halála] után.

   

Aus Swedenborgs Werken

 

Arcana Coelestia #4317

studieren Sie diesen Abschnitt

  
/ 10837  
  

4317. That in the internal historical sense, by “because he touched in the hollow of Jacob’s thigh the nerve of that which was displaced,” is signified because they had a heredity which could not be eradicated by regeneration, because they would not allow this, is evident from the signification of the “thigh,” as being conjugial love, and consequently every heavenly and spiritual love (see n. 4280); and because the “hollow of the thigh” is where there is the conjunction of conjugial love, and also of all heavenly and spiritual love, with natural good (n. 4277, 4280). Hence to “touch it,” or to injure it so as to occasion halting, is to destroy the good which is of these loves, and as this happened to Jacob, it is signified that this nature passed from him to his posterity, and thus was hereditary. That the “nerve of that which was displaced” signifies falsity, may be seen above (n. 4303), here falsity from hereditary evil. It follows from this and from the series, that this heredity could not be eradicated from them by regeneration, because they would not allow this.

[2] That they had such a heredity and that they could not be regenerated, is very evident from all that is related of them in the Word, and particularly from these passages in Moses:

Moses called all Israel, and said unto them, Ye have seen all things that Jehovah hath done in your eyes in the land of Egypt unto Pharaoh and unto all his servants, and unto all his land; and Jehovah hath not given you a heart to know, and eyes to see, and ears to hear, even unto this day (Deuteronomy 29:2, 4).

In the same:

I know the figment of the people which they do at this day, before I bring them into the land which I sware (Deuteronomy 31:21).

And again:

I will hide My faces from them, I will see what is the last of them; for they are a generation of perversities, sons in whom is no truth. I would exterminate them, I would cause their memory to cease from man, were it not that I feared the indignation of the enemy. For they are a nation that perisheth in counsels, and there is no intelligence in them; for their vine is of the vine of Sodom, and their grapes are of the fields of Gomorrah; their grapes are hemlock, the clusters are bitter to them. Their wine is the poison of dragons, and the cruel head of asps. Is not this laid up in store with Me, sealed in My treasures? (Deuteronomy 32:20, 26-34);

and in many other places, especially in Jeremiah.

[3] That this was signified by the “touch upon the hollow of Jacob’s thigh,” and his consequent lameness, is manifest in Hosea:

The controversy of Jehovah with Judah, to visit upon Jacob, according to his ways, and according to his works He will render to him; he supplanted his brother in the womb; in his grief he contended with God, and contended toward the angel, and prevailed; he wept and entreated him (Hos. 12:3-5).

where “to contend with God,” in the internal historical sense, is to be urgent that the representative of a church should be with them (see n. 4290, 4293). From this it is evident that they had such a heredity from Jacob himself, and the same might be shown from many more passages which must be passed over for the present.

[4] As regards heredity specifically, it is believed in the church at this day that all hereditary evil is from the first parent, and that all are therefore condemned in regard thereto. But the case is not so. Hereditary evil derives its origin from everyone’s parents and parents’ parents, or from grandparents and ancestors successively. Every evil which they have acquired by actual life, even so that by frequent use or habit it has become like a nature, is derived into the children, and becomes hereditary to them, together with that which had been implanted in the parents from grandparents and ancestors. The hereditary evil from the father is more inward, and the hereditary evil from the mother is more outward. The former cannot be easily rooted out, but the latter can. When man is being regenerated, the hereditary evil inrooted from his nearest parents is plucked up by the roots; but with those who are not being regenerated, or who cannot be regenerated, it remains. This then is hereditary evil (see also n. 313, 494, 2122, 2910, 3518, 3701). This is also evident to everyone who reflects, and also from the fact that every family has some peculiar evil or good by which it is distinguished from other families; and that this is from parents and ancestors is known. It is similar with the Jewish nation remaining at this day, which is evidently distinct from other nations, and is known from them, not only by its peculiar genius, but also by manners, speech, and face.

[5] But what hereditary evil is, few know; it is believed to consist in doing evil; but it consists in willing and hence thinking evil; hereditary evil being in the will itself and in the thought thence derived; and being the very conatus or endeavor that is therein, and which adjoins itself even when the man is doing what is good. It is known by the delight that is felt when evil befalls another. This root lies deeply hidden, for the very inward form that receives from heaven (that is, through heaven from the Lord) what is good and true, is depraved, and so to speak, distorted; so that when good and truth flow in from the Lord, they are either reflected, or perverted, or suffocated. It is from this cause that no perception of good and truth exists at this day, but in place of it, with the regenerate, conscience, which acknowledges as good and true what is learned from parents and masters. It is from hereditary evil to love self more than others, to will evil to others if they do not honor us, to perceive delight in revenge, and also to love the world more than heaven; and from the same source come all the derivative cupidities or evil affections. Man is ignorant that such things are in hereditary evil, and still more that they are opposite to heavenly affections; and yet it is manifestly shown in the other life how much of evil from what is hereditary each one has drawn to himself by actual life, and also how far he has removed himself from heaven by evil affections from this source.

[6] That hereditary evil could not be eradicated from the posterity of Jacob by regeneration because they would not allow it, is likewise manifest from the historicals of the Word; for they gave way in all the temptations in the wilderness as recorded by Moses: and also afterwards in the land of Canaan, whenever they did not see miracles; and yet those temptations were outward but not inward or spiritual. In respect to spiritual things they could not be tempted, because as before shown they knew no internal truths, and had no internal good; and no one can be tempted except as to what he knows and what he has. Temptations are the veriest means of regeneration. These things are signified by their not allowing regeneration. As regards their state and lot in the other life, see above (n. 939-941, 3481).

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.

Die Bibel

 

Genesis 34:30

Lernen

       

30 Jacob said to Simeon and Levi, "You have troubled me, to make me odious to the inhabitants of the land, among the Canaanites and the Perizzites. I am few in number. They will gather themselves together against me and strike me, and I will be destroyed, I and my house."