Die Bibel

 

1 Mózes 19

Lernen

   

1 Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában ûl vala, és a mint meglátá õket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.

2 És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.

3 De nagyon unszolá õket, és betérének hozzá, és bemenének az õ házába; õ pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.

4 Lefekvésök elõtt a város férfiai, Sodoma férfiai körûlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytõl egyig.

5 És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük õket.

6 És kiméne Lót õ hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.

7 És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.

8 Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.

9 Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s õ szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót.

10 De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót.

11 Az embereket pedig, kik a ház ajtaja elõtt valának, vaksággal verék meg kicsinytõl nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.

12 És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? võdet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helybõl.

13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nõtt az Úr elõtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.

14 Kiméne azért Lót, és szóla az õ võinek, kik az õ leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helybõl, mert elveszti az Úr e várost; de az õ võinek úgy tetszék, mintha tréfálna.

15 És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevõ két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bûne miatt.

16 Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az õ kezét és az õ feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék õt: és ott hagyák a városon kívül.

17 És lõn mikor kivivék õket, monda az [egyik:] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.

18 És monda Lót nékik: Ne oh Uram!

19 Ímé a te szolgád kegyelmet talált te elõtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekûlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.

20 Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekûljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.

21 Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyrõl szólottál.

22 Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.

23 A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.

24 És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esõt az Úrtól az égbõl.

25 És elsûlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.

26 És hátra tekinte az õ felesége, és sóbálványnyá lõn.

27 Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe elõtt állott vala.

28 És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.

29 És lõn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelembõl, mikor elsûlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.

30 Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az õ két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban õ és az õ két leánya.

31 És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.

32 Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk õ vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.

33 Adának azért inni bort az õ atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az õ atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.

34 És lõn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.

35 Adának azért azon éjszaka is az õ atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; õ pedig semmit sem tuda annak sem lefekvésérõl, sem fölkelésérõl.

36 És teherbe esének Lót leányai mindketten az õ atyjoktól.

37 És szûle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.

38 A kisebbik is fiat szûle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.

   

Aus Swedenborgs Werken

 

Arcana Coelestia #2335

studieren Sie diesen Abschnitt

  
/ 10837  
  

2335. For we will pass the night in the street. That this signifies that he was as it were desirous to judge from truth, may be seen from the signification of a “street,” and from the signification of “passing the night.” A “street” is often named in the Word, and in the internal sense signifies the same as a “way,” namely, truth-for a street is a way in a city-as will be evident from the passages that will soon follow. That “to pass the night” is here to judge, may be seen from the signification of “night.” It was shown above (n. 2323) that “evening” signifies the state of the church before the last, when there begins to be no faith; and also the visitation which precedes the Judgment. From this it is evident that “night,” which succeeds, is the last state, when there is no faith; also that it is the Judgment. It is clear from this that to “pass the night in the street,” in the internal sense denotes to judge from truth.

[2] As regards Judgment it is twofold, namely, from good and from truth. The faithful are judged from good, but the unfaithful from truth. That the faithful are judged from good, is plainly evident in Matthew (Matthew 25:34-40), and that the unfaithful are judged from truth (Matthew 25:41-46). To be judged from good is to be saved because they have received it; but to be judged from truth is to be condemned because they have rejected good. Good is the Lord’s, and they who acknowledge this in life and faith are the Lord’s, and therefore are saved; but they who do not acknowledge it in life, and consequently not in faith, cannot be the Lord’s, and therefore cannot be saved. They are therefore judged according to the acts of their life and according to their thoughts and ends; and when they are judged according to these, they cannot but be condemned; for it is a truth that of himself a man does, thinks, and intends nothing but evil, and of himself rushes to hell insofar as he is not withheld therefrom by the Lord.

[3] But as regards judgment from truth the case is this: The Lord never judges anyone except from good; for He desires to raise all into heaven, however many they may be, and indeed, if it were possible, even to Himself; for the Lord is mercy itself and good itself. Mercy itself and good itself can never condemn anyone; but it is the man who condemns himself, because he rejects good. As in the life of the body he had shunned good, so does he shun it in the other life; consequently he shuns heaven and the Lord, for the Lord cannot be in anything except good. He is likewise in truth, but not in truth separated from good. That the Lord condemns no one, nor judges any to hell, He says in John:

God sent not His Son into the world to judge the world, but that the world through Him might be saved. This is the judgment, that the light is come into the world, but men loved the darkness rather than the light, because their works were evil (John 3:17, 19).

And in the same:

If any one hear My words, and believe not, I judge him not; for I came not to judge the world, but to save the world (John 12:47).

(See also what has been said on the subject before, n. 223, 245, 592, 696, 1093, 1683, 1874, 2258)

[4] Where Judgment was treated of above (n. 2320, 2321), it was shown that all Judgment belongs to the Lord’s Divine Human and Holy proceeding, according to His words in John:

The Father judgeth not anyone, but hath given all judgment unto the Son (John 5:22);

and yet it is now said that the Lord does not judge by condemning anyone. From this it is evident what is the nature of the Word in the letter: that unless it were understood from another sense, namely, from the internal sense, it would not be comprehended. From the internal sense alone is it manifest how the case is with Judgment.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.