Die Bibel

 

1 Mózes 32

Lernen

   

1 Jákób tovább méne az õ útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai.

2 És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.

3 Azután külde Jákób követeket maga elõtt Ézsaúhoz az õ bátyjához, Széir földébe, Edóm mezõségébe,

4 És parancsola azoknak mondván: Így szóljatok az én uramnak Ézsaúnak: Ezt mondja a te szolgád Jákób: Lábánnál tartózkodtam és idõztem mind ekkorig.

5 Vannak pedig nékem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid elõtt.

6 És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván: Elmentünk vala a te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elõdbe, és négyszáz férfi van vele.

7 Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá.

8 És monda: Ha eljön Ézsaú az egyik seregre, és azt levágja, a hátramaradt sereg megszabadul.

9 És monda Jákób: Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled:

10 Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden te hûségednél, a melyeket a te szolgáddal cselekedtél; mert csak pálczámmal mentem vala által ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem.

11 Szabadíts meg, kérlek, engem az én bátyám kezébõl, Ézsaú kezébõl; mert félek õ tõle, hogy rajtam üt és levág engem, az anyát a fiakkal egybe.

12 Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.

13 És ott hála azon éjjel: és választa abból, a mi kezénél vala, ajándékot Ézsaúnak az õ bátyjának:

14 Kétszáz kecskét, és húsz bakot; kétszáz juhot, és húsz kost;

15 Harmincz szoptatós tevét s azok fiait; negyven tehenet, és tíz tulkot: húsz nõstény szamarat, és tíz szamár vemhet.

16 És szolgái kezébe adá, minden nyájat külön-külön, és monda az õ szolgáinak: Menjetek el én elõttem, és közt hagyjatok nyáj és nyáj között.

17 És parancsola az elsõnek, mondván: Ha az én bátyám Ézsaú elõtalál és megkérdez téged, mondván: Ki embere vagy? Hová mégy? És kiéi ezek elõtted?

18 Akkor azt mondjad: Szolgádé Jákóbé; ajándék az, a melyet küld az én uramnak Ézsaúnak, és ímé õ maga is [jön] utánunk.

19 Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval szóljatok Ézsaúnak, mikor vele találkoztok.

20 Ezt is mondjátok: Ímé Jákób a te szolgád utánunk [jõ]; mert így gondolkodik vala: Megengesztelem õt az ajándékkal, mely elõttem megy, és azután leszek szembe vele, talán kedves lesz személyem elõtte.

21 Elõlméne tehát az ajándék; õ pedig azon éjjel a seregnél hála.

22 Felkele pedig õ azon éjszaka és vevé két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és általméne a Jabbók révén.

23 Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala.

24 Jákób pedig egyedûl marada és tusakodik vala õ vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.

25 Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erõt, megilleté csípõjének forgócsontját, és kiméne helyébõl Jákób csípõjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.

26 És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda [Jákób]: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.

27 És monda néki: Mi a te neved? És õ monda: Jákób.

28 Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és gyõztél.

29 És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá õt ott.

30 Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színrõl színre, és megszabadult az én lelkem.

31 És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, õ pedig sántít vala csípõjére.

32 Azért nem eszik Izráel fiai a csípõ forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivelhogy illetve vala Jákób csípõje forgócsontjának inahúsa.

   

Aus Swedenborgs Werken

 

Arcana Coelestia #4075

studieren Sie diesen Abschnitt

  
/ 10837  
  

4075. And the God of my father hath been with me. That this signifies that all things which He had were from the Divine, is evident from the fact that the “God of His father,” when predicated of the Lord, is the Divine which He had; and that “hath been with me,” signifies that all things which He had were from the Divine. When the Lord made the human in Himself Divine, He too had around Him societies of spirits and angels, for He willed that all things should be done according to order; but He summoned to Himself such as might be of service, and changed them at His good pleasure; yet He did not take from them and apply to Himself anything of good and truth, but only from the Divine. In this manner He also reduced into order both heaven and hell, and this by successive steps, until He had fully glorified Himself. That the societies of spirits and angels were capable of being of use, and yet that He took nothing from them, may be illustrated by examples.

[2] The societies which are such as to believe that good is from themselves, and thereby to place merit in goods, were of service to Him by introducing Him into memory-knowledge concerning such good, and thence into wisdom concerning good that is devoid of self-merit, such as is that which is from the Divine. This knowledge and the derivative wisdom were not from those societies, but were obtained by their means. Take another example: the societies which believe themselves to be very wise, and yet reason about good and truth, and about everything as to whether it is so, are for the most part societies of the spiritual; and these societies were of service to Him by introducing Him into knowledge in regard to such persons, and how greatly they are relatively in shade, and that unless the Lord should have mercy on them they would perish; and also into knowledge of many more things from the Divine, which were not from these societies, but by means of them.

[3] Take as yet another example the societies which are in love to God, and believe that if they look to the Infinite, and worship a hidden God, they can be in love to Him; when yet they are not so, unless by some idea they make that Infinite finite, or present the hidden God as visible within themselves by finite intellectual ideas; for otherwise it would be a looking into thick darkness, and embracing with love that which is therein, whence there would arise many fanciful and undigested conceits, in accordance with each man’s ideas. Such societies were also of service to Him by introducing Him into a knowledge of the quality of their interiors, and also of the quality of their love, and likewise into pity that they too could not be saved unless the Lord’s human should become also Divine, for them to look upon. This wisdom was not from these societies, but by their means from the Divine. The case was the same with everything else. From this it is evident how the case stands with the matter now under consideration-that nothing was taken from the good signified by “Laban,” but that all things which the Lord had were from the Divine, that is, from Himself.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.