Die Bibel

 

1 Mózes 2

Lernen

   

1 És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.

2 Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az õ munkáját, a melyet alkotott vala, megszûnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.

3 És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szûnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.

4 Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,

5 Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esõt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;

6 Azonban pára szállott vala fel a földrõl, és megnedvesíté a föld egész színét.

7 És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.

8 És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felõl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.

9 És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a és gonosz tudásának fáját.

10 Folyóvíz jõ vala pedig ki Édenbõl a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy fõágra szakad vala.

11 Az elsõnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany [terem.]

12 És annak a földnek aranya igen ; ott van a Bdelliom és az Onix-kõ.

13 A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét.

14 És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.

15 És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté õt az Éden kertjébe, hogy mívelje és õrizze azt.

16 És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.

17 De a és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.

18 És monda az Úr Isten: Nem az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítõ társat, hozzá illõt.

19 És formált vala az Úr Isten a földbõl mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élõ állatnak, az annak neve.

20 És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illõ segítõ társat nem talált vala.

21 Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivõn egyet annak oldalbordái közûl, és hússal tölté be annak helyét.

22 És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberbõl, asszonynyá, és vivé az emberhez.

23 És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testembõl való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberbõl vétetett.

24 Annakokáért elhagyja a férfiú az õ atyját és az õ anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.

25 Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az õ felesége, és nem szégyenlik vala.

   

Aus Swedenborgs Werken

 

Arcana Coelestia #149

studieren Sie diesen Abschnitt

  
/ 10837  
  

149. In the Word also, man’s Own is signified by “bones” and indeed an Own vivified by the Lord, as in Isaiah:

Jehovah shall satisfy thy soul in droughts, and make thy bones alert, and thou shalt be like a watered garden (Isaiah 58:11).

Again:

Then shall ye see, and your heart shall rejoice, and your bones shall sprout as the blade (Isaiah 66:14).

In David:

All my bones shall say, Jehovah, who is like unto Thee? (Psalms 35:10).

This is still more evident from Ezekiel, where he speaks of bones receiving flesh, and having spirit put into them:

The hand of Jehovah set me in the midst of the valley, and it was full of bones; and He said to me, prophesy upon these bones, and say unto them, O ye dry bones, hear the word of Jehovah; thus saith the Lord Jehovih to these bones, Behold, I bring breath [spiritus] into you, and ye shall live, and I will lay sinews upon you, and will make flesh come upon you, and cover you with skin, and I will put breath [spiritus] in you, and ye shall live, and ye shall know that I am Jehovah (Ezekiel 37:1, 4-6).

[2] The Own of man, when viewed from heaven, appears like a something that is wholly bony, inanimate, and very ugly, consequently as being in itself dead, but when vivified by the Lord it looks like flesh. For man’s Own is a mere dead thing, although to him it appears as something, indeed as everything. Whatever lives in him is from the Lord’s life, and if this were withdrawn he would fall down as dead as a stone; for man is only an organ of life, and such as is the organ, such is the life’s affection. The Lord alone has what is His Own; by this Own He redeemed man, and by this Own He saves him. The Lord’s Own is Life, and from His Own, man’s Own, which in itself is dead, is made alive. The Lord’s Own is also signified by the Lord’s words in Luke:

A spirit hath not flesh and bones as ye see Me have (Luke 24:39).

It was also meant by not a bone of the paschal lamb being broken (Exodus 12:46).

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.