Die Bibel

 

1 Mózes 18

Lernen

   

1 Megjelenék pedig õ néki az Úr a Mamré tölgyesében, és õ ûl vala a sátor ajtajában, a hõ napon.

2 És felemelé az õ szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll õ elõtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.

3 És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te elõtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.

4 Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dõljetek le a fa alatt.

5 Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erõsítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál.

6 És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.

7 A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.

8 És võn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és õ mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének.

9 És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Õ pedig felele: Ímhol van a sátorban.

10 És monda: Esztendõre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.

11 Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet.

12 Nevete azért Sára õ magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörûségem? meg az én uram is öreg!

13 És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szûlhetek-é, holott én megvénhedtem?

14 Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendõre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.

15 Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az [Úr:] Nem úgy van, mert bizony nevettél.

16 Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje õket.

17 És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok?

18 Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei.

19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az õ fiainak és az õ házanépének õ utánna, hogy megõrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felõle.

20 Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az õ bûnök felettébb megnehezedett:

21 Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.

22 És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr elõtt áll vala.

23 És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?

24 Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?

25 Távol legyen tõled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tõled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?

26 És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belõl ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.

27 És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.

28 Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt.

29 És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Õ: Nem teszem meg a negyvenért.

30 Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Õ felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat.

31 És õ monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.

32 És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Õ monda: Nem vesztem el a tízért.

33 És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az õ helyére.

   

Aus Swedenborgs Werken

 

Arcana Coelestia #2228

studieren Sie diesen Abschnitt

  
/ 10837  
  

2228. 'And in him all the nations of the earth will be blessed' means that from Him all who have charity will be saved. This is clear from the meaning of 'being blessed' as being endowed with all goods that have a heavenly origin, dealt with in 981, 1096, 1420, 1422. People who are endowed with goods from a heavenly origin, that is, with celestial goods and spiritual goods, which have been referred to immediately above in 2227, are also endowed with eternal salvation, that is, they are saved. 'All nations of the earth' is used to mean in the internal sense those with whom the goods exist that flow from love and charity, as is clear from the meaning of 'nation' as good, dealt with in 1159, 1258-1260, 1416, 1849. That 'all the nations of the earth' does not mean all people throughout the whole world may become clear to anyone, for there are so many among them who are not saved. Only those who have charity, that is, who have acquired the life of charity, are saved.

[2] So that the whole matter of the salvation of people after they have died does not remain hidden from anyone, let a brief discussion of it follow here. There are many who declare that man is saved through faith, or as they say, if he merely has faith. But the majority of such people do not know what faith is. Some imagine that it is mere thought; some that it is the acknowledgement of something which ought to be believed; others that it is the entire doctrine of faith, which ought to be believed; and others something different again. Thus in their mere knowledge of what faith is they are mistaken, and as a consequence they are mistaken as to what it is that saves a person. Faith however is not mere thought; nor is it the acknowledgement of something that ought to be believed; nor is it a knowledge of all that constitutes the doctrine of faith. Nobody can be saved by such thought, acknowledgement, or knowledge that cannot send down roots any deeper than thought. Thought does not save anyone, but the life which he acquires to himself in the world through the cognitions of faith. Such life remains, but all thought that is not in keeping with his life dies away, even to the point of becoming none at all. In heaven that which brings people into association with one another is their lives, not thoughts that are not related in any way to a person's life. Thoughts which are unrelated to a person's life are spurious and are totally rejected.

[3] In general there are two kinds of life, the first being the life of hell, the second that of heaven. The life of hell is derived from all those intentions, thoughts, and deeds that flow from self-love, consequently from hatred against the neighbour. The life of heaven is derived from all those intentions, thoughts, and deeds that belong to love towards the neighbour. This heavenly life is that to which all things called faith have regard and is acquired by means of all things of faith. From this it becomes clear what faith is, namely that it is charity, for all things that are said to be part of the doctrine of faith lead to charity. Charity embraces them all and from charity they are all derived. After the life of the body, the soul is such as its love is.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.