IBhayibheli

 

1 Mózes 37

Funda

   

1 Jákób pedig lakozék az õ atyja bujdosásának földén, Kanaán földén.

2 Ezek a Jákób nemzetségének dolgai: József tizenhét esztendõs korában az õ bátyjaival együtt juhokat õriz vala, bojtár vala Bilhának és Zilpának az õ atyja feleségeinek fiai mellett, és József rossz híreket hord vala felõlük az õ atyjuknak.

3 Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala õt; és czifra ruhát csináltat vala néki.

4 Mikor pedig láták az õ bátyjai, hogy atyjuk minden testvére közt õt szereti legjobban, meggyûlölik vala, és jó szót sem bírnak vala hozzá szólani.

5 És álmot álmodék József és elbeszélé az õ bátyjainak; és azok annál inkább gyûlölik vala õt.

6 Mert monda nékik: Hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet álmodtam.

7 Ímé kévéket kötünk vala a mezõben, és ímé az én kévém felkele és felálla; a ti kévéitek pedig körûlállanak, és az én kévém elõtt meghajolnak vala.

8 És mondának néki az õ bátyjai: Avagy király akarsz-é lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyûlölik vala õt álmáért és beszédéért.

9 Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az õ bátyjainak, mondván: ímé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és tizenegy csillag meghajol vala én elõttem.

10 S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az õ atyja megdorgálá õt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te elõtted a földig?

11 Irígykednek vala azért reá az õ bátyjai; az õ atyja pedig elméjében tartja vala e dolgot.

12 Mikor pedig az õ bátyjai elmenének Sikhembe, hogy az õ atyjok juhait õrizzék;

13 Monda Izráel Józsefnek: A te bátyáid avagy nem Sikhemben legeltetnek-é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. Õ pedig Monda: Ímhol [vagyok].

14 És monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát õt Hebron völgyébõl, és méne Sikhembe.

15 Elõtalálá pedig õt egy ember, mikor a mezõben bolyong vala, és megkérdé õt az az ember, mondván: Mit keressz?

16 És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nékem, hol legeltetnek?

17 És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám, hogy mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az õ bátyjai után, és megtalálá õket Dóthánban.

18 Mikor távolról megláták, minekelõtte közel ért volna hozzájok, összebeszélének, hogy megölik.

19 És szólának egymás között: Ímhol jõ az álomlátó!

20 Most hát jertek öljük meg õt, és vessük õt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az õ álmaiból.

21 Meghallá pedig Rúben és megmenté õt kezökbõl, és mondá: Ne üssük õt agyon.

22 És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek õt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa õt kezökbõl, hogy visszavigye atyjához.

23 És lõn, a mint oda ére József az õ bátyjaihoz, letépték Józsefrõl az õ felsõ ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.

24 És megragadák õt és beleveték a kútba; a kút pedig üres vala, nem vala víz benne.

25 Azután leûlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jõ vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fûszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávigyék Égyiptomba.

26 És monda Júda az õ atyjafiainak: Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az õ vérét?

27 Jertek adjuk el õt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkbõl való õ. És hallgatának rá az õ atyjafiai.

28 És menének arra Midiánita kereskedõ férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: [azok] pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.

29 És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit.

30 És megtére az õ atyjafiaihoz, és monda: Nincsen a gyermek, és én, merre menjek én?

31 Akkor vevék a József felsõ ruháját, és leölének egy kecskebakot, és belemárták a felsõ ruhát a vérbe.

32 És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz és mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?

33 És megismeré azt, és monda: Fiam felsõ ruhája ez, fenevad ette meg õt, bizony széllyelszaggatta Józsefet.

34 És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és gyászolá az õ fiát sokáig.

35 Felkelének pedig minden õ fiai, és minden õ leányai, hogy vígasztalják õt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: Sírva megyek fiamhoz a sírba; és siratá õt az atyja.

36 A Midiániták pedig eladák õt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó fõemberének, a testõrök fõhadnagyának.

   

Okususelwe Emisebenzini kaSwedenborg

 

Arcana Coelestia #4725

Funda lesi Sigaba

  
Yiya esigabeni / 10837  
  

4725. And they said a man to his brother. That this signifies their mutual thoughts, is evident from the signification of “saying,” as being to perceive and to think (n. 3395); and from the signification of “a man to his brother,” as being mutually. It was a customary form of speech with the ancients to say “a man to his brother” when what is mutual was signified; for the reason that a “man” signified truth (n. 3134, 3459), and a “brother” good (n. 4121), between which there intervenes a most intimate mutual relation; for the conjunction of truth with good and of good with truth takes place mutually and reciprocally (n. 2731).

  
Yiya esigabeni / 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.

Okususelwe Emisebenzini kaSwedenborg

 

Arcana Coelestia #3134

Funda lesi Sigaba

  
Yiya esigabeni / 10837  
  

3134. Saying, Thus spoke the man unto me. That this signifies the inclination of truth in the natural man, is in like manner evident from the affection in these words, and also from what the man, or Abraham’s servant, spoke to Rebekah; from which it is evident that it is the inclination that is signified; and also from the signification of a “man” as being truth (see n. 265, 749, 1007), here truth in the natural man from the Divine-because the man is here Abraham’s elder servant, by whom is signified the natural man (as may be seen above, n. 3019). In the Word, especially the prophetic, the word “man” [vir] often occurs; as “man and wife,” “man and woman,” “man and inhabitant,” also “man [vir] and man [homo]”; and in such places by “man” [vir] in the internal sense is signified that which is of the understanding, which is truth; and by “wife,” “woman,” “inhabitant,” and “man” [homo], that which is of the will, which is good. As in Isaiah:

I see, and there is no man; even among them, and there is no counselor (Isaiah 41:28);

“no man” denotes no one intelligent, thus no truth. Again:

I came, and there was no man; I called, and there was none to answer (Isaiah 50:2).

The meaning here being the same.

[2] Again:

Truth hath stumbled in the street, and uprightness cannot enter; and truth hath been taken away; and he that departeth from evil is mad. And Jehovah saw, and it was evil in His eyes that there was no judgment, and no man, and He was amazed (Isaiah 59:14-16).

“No man” plainly means no one intelligent, and thus in the universal sense no truth. It here treats of the last time of the church, when there is no longer any truth; and it is therefore said, “truth hath stumbled in the street, uprightness cannot enter, truth hath been taken away.” (That “street” also is predicated of truth, may be seen above, n. 2336; and “judgment” also, n. 2235.) In Jeremiah:

Run ye to and fro through the streets of Jerusalem, and see now, and know, and seek in the broad places thereof, if ye can find a man, if there be any that doeth judgment, that seeketh truth (Jeremiah 5:1).

Here a “man” evidently denotes one who is intelligent; and also truth.

In Zephaniah:

I will make their streets desolate, that none passeth by; their cities shall be devastated, so that there shall be no man; that there shall be no inhabitant (Zeph. 3:6).

“No man” denotes no truth; “no inhabitant,” no good (see above, n. 2268, 2451, 2712, and many other places).

  
Yiya esigabeni / 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.