¹ Majd megfordulék és felemelém szemeimet, és látám, hogy ímé négy szekér jön vala ki két hegy közül, és azok a hegyek ércz-hegyek.

² Az elsõ szekérben veres lovak, a második szekérben fekete lovak;

³ És a harmadik szekérben fehér lovak; a negyedik szekérben pedig tarka lovak, erõsek.

⁴ És megszólalék, és mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem: Mik ezek, Uram?

⁵ Az angyal felele, és mondá nékem: Ezek az égnek négy szele, jõnek az egész föld Ura mellett való szolgálatukból.

⁶ A melyben a fekete lovak vannak, észak földére mennek, és a fehérek mennek utánok, a tarkák pedig a dél földére mennek;

⁷ Az erõsek is mennek és kivánják eljárni a földet. És mondá: Menjetek, járjátok el a földet; és eljárák a földet.

⁸ Majd híva engem, és beszéle velem, mondván: Lásd! Az észak földére menõk lecsendesíték lelkemet északnak földén.

⁹ És szóla az Úr hozzám, mondván:

¹⁰ Végy a számkivetésbõl valóktól: Heldaitól, Tóbiástól és Jedajától; és menj be azon a napon, menj be Jósiának, a Sefániás fiának házába, a kik Babilonból jöttenek,

¹¹ Végy ugyanis ezüstöt és aranyat, és csinálj koronákat, és tedd Jósuának, a Jehosadák fiának, a fõpapnak fejére!

¹² És szólj néki, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Ímé, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belõle, és megépíti az Úrnak templomát!

¹³ Mert õ fogja megépíteni az Úrnak templomát, és nagy lesz az õ dicsõsége, és ülni és uralkodni fog az õ székében, és pap is lesz az õ székében, és békesség tanácsa lesz kettõjük között.

¹⁴ És a koronák legyenek Hélemnek, Tóbiásnak, Jedajának és Hénnek, a Sefániás fiának emlékjelei az Úr templomában.

¹⁵ És a messzelakók eljõnek és építenek az Úr templomában, és megtudjátok, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem hozzátok. Így lesz, ha hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára!

¹ A mely esztendõben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot;

² Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettõvel orczáját fedé be, kettõvel lábait fedé be, és kettõvel lebegett;

³ És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a [széles] föld az õ dicsõségével!

⁴ És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.

⁵ Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!

⁶ És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, a melyet fogóval vett volt az oltárról;

⁷ És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bûnöd elfedeztetett.

⁸ És hallám az Úrnak szavát, a ki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!

⁹ És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek;

¹⁰ Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon.

¹¹ És én mondék: Meddig [lészen ez] Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkül, s a föld is puszta lészen;

¹² És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön;

¹³ És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; [de] mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az õ törzsük szent mag lészen!