Bible

 

1 Mózes 27

Studie

   

1 És lõn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki: Fiam; és ez monda néki: Imhol vagyok.

2 És monda: Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom napját.

3 Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezõre, és vadászsz énnékem vadat.

4 És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelõtte meghalok.

5 Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az õ fiának Ézsaúnak monda; s a mint elméne Ézsaú a mezõre, hogy vadat vadászszon és hozzon:

6 Szóla Rebeka Jákóbnak az õ fiának mondván: Ímé hallám, hogy atyád Szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván:

7 Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr elõtt, minekelõtte meghalok.

8 Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked.

9 Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint õ szereti.

10 Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelõtte meghal.

11 Jákób pedig monda Rebekának az õ anyjának: Ímé az én bátyám Ézsaú szõrös ember, én pedig sima vagyok.

12 Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek elõtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.

13 És monda néki az õ anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.

14 Elméne azért, és elhozá, és vivé az õ anyjának; és az õ anyja ételt készíte, a mint szereti vala az õ atyja.

15 És vevé Rebeka az õ nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek õ nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az õ kisebbik fiát.

16 A kecskegödölyék bõrével pedig beborítá az õ kezeit, és nyakának simaságát.

17 És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az õ fiának kezébe.

18 És beméne az õ atyjához és monda: Atyám! és az monda: Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam?

19 Monda Jákób az õ atyjának: Én [vagyok] Ézsaú a te elsõszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, ûlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.

20 És monda Izsák az õ fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az Úr, a te Istened hozta elõmbe.

21 És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?

22 Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az õ atyjához, a ki megtapogatván õt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.

23 És nem ismeré meg õt, mivelhogy kezei szõrösek valának mint Ézsaúnak az õ bátyjának kezei; annakokáért megáldá õt.

24 És monda: Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.

25 Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és oda vivé, és evék; bort is vive néki és ivék.

26 Akkor monda néki Izsák az õ atyja: Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.

27 Oda méne azért, és megcsókolá õt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá õt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezõnek illatja, a melyet megáldott az Úr.

28 Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségébõl, és gabonának és bornak bõségét.

29 Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg elõtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg elõtted a te anyádnak fiai. Átkozott, a ki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.

30 És lõn a mint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az õ atyjának Izsáknak színe elõl; az õ bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából.

31 És készíte õ is ételt, s vivé az õ atyja elé, és mondá az õ atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az õ fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.

32 És monda néki az õ atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsõszülött fiad Ézsaú.

33 Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, a ki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenbõl ettem minekelõtte te megjöttél, és megáldottam õt, és áldott is lészen.

34 A mint hallotta vala Ézsaú az õ atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám.

35 Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és õ vevé el a te áldásodat.

36 Az pedig monda: Nem méltán hívják-é õt Jákóbnak? mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsõszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást?

37 Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem õt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is õt láttam el; mit míveljek azért immár veled fiam?

38 Monda Ézsaú az õ atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-é néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala.

39 Felele azért Izsák az õ atyja, és monda néki: Ímé kövér földön lesz lakásod, és [részed lesz] az ég harmatjából onnan felûl;

40 És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, a mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.

41 Gyûlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a melylyel megáldotta vala õt az õ atyja, és monda Ézsaú az õ szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és [akkor] megölöm az én öcsémet Jákóbot.

42 Mikor pedig hírûl vivék Rebekának, az õ nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az õ kisebbik fiát Jákóbot, és monda néki: Ímé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged.

43 Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba,

44 És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik;

45 Míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged: miért fosztatnám meg mindkettõtöktõl egy napon?

46 Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közûl vesz feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közûl valók; minek nékem az élet?

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 3613

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

3613. And tarry with him some days. That this signifies what is successive, is evident from the signification of “to tarry,” as being the like as “to dwell,” thus as “to live” (concerning which n. 1293, 2268, 2451, 2712, 3384), but “to tarry” is predicated of the life of truth with good, and “to dwell,” of the life of good with truth; and from the signification of “days,” as being times and states (n. 23, 487, 488, 493, 2788, 3462); thus it is the life of subsequent times and states, consequently what is successive, that is here signified by “tarrying with him some days.” This successive condition-that is, the tarrying of Jacob with Laban-is treated of in the chapters which follow.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 2712

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

2712. He dwelt in the wilderness of Paran. That this signifies the life of the spiritual man as to good, is evident from the signification of “dwelling,” as being predicated of the good of truth, or of spiritual good, that is, of the good of the spiritual man. What its quality is, is described by his “dwelling in the wilderness of Paran” which is to be treated of presently. That “to dwell” is predicated of the good, that is, of the affection, of truth, is evident from many passages in the Word where cities are treated of, by which truths are signified, and as being without an inhabitant, by whom good is signified (n. 2268, 2450, 2451); for truths are inhabited by good; and truths without good are like a city in which there is no one dwelling. So in Zephaniah:

I have made their streets waste, that none passeth by; their cities are desolated, so that there is no inhabitant (Zeph. 3:6).

[2] In Jeremiah:

Jehovah led us through the wilderness, where no man passed through, and where no man dwelt; they had made his land a waste, his cities are burned up, so that there is no inhabitant (Jeremiah 2:6, 15).

In the same:

Every city is forsaken, and no one dwelleth therein (Jeremiah 4:29).

In the same:

In the streets of Jerusalem that are desolate, without man, and without inhabitant, and without beast (Jeremiah 33:10);

“streets” denote truths (n. 2336); “without man” denotes no celestial good; “without inhabitant,” no spiritual good; and “without beast,” no natural good. In the same:

The cities of Moab shall become a desolation, without any to dwell therein (Jeremiah 48:9).

[3] In the Prophets in every expression there is the marriage of truth and good; and therefore where a city is said to be desolate, it is also added that there is no inhabitant in it; for the reason that the city signifies truths, and the inhabitant good; otherwise it would be superfluous to say that there was no inhabitant, when it has been said that the city was desolate. So likewise the expressions are constant that signify the things of celestial good, those of spiritual good, and those of truth; as in Isaiah:

Thy seed shall possess the nations, and they shall dwell in the desolate cities (Isaiah 54:3); where to “possess” is predicated of celestial goods; and to “dwell in,” of spiritual good. In the same:

Mine elect shall possess it, and my servants shall dwell there (Isaiah 65:9); where the signification is the same.

[4] In David:

God will save Zion, and will build the cities of Judah and they shall dwell there, and shall possess it; the seed also of His servants shall inherit it, and they that love His name shall dwell therein (Psalms 69:35-36);

“dwelling” and at the same time “possessing,” is predicated of celestial good; but “dwelling,” of spiritual good.

In Isaiah:

Saying to Jerusalem, Thou shalt be inhabited, and to the cities of Judah, ye shall be built (Isaiah 44:26); where “dwelling,” or “inhabiting,” is predicated of the good of the spiritual church, which is “Jerusalem.” To such a degree are the expressions in the Word predicated of their own goods and their own truths, that merely from a knowledge of the predication of these expressions it can be known what subject in general is treated of.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.