¹ És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.

² Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az õ munkáját, a melyet alkotott vala, megszûnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.

³ És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szûnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.

⁴ Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,

⁵ Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fû sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esõt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;

⁶ Azonban pára szállott vala fel a földrõl, és megnedvesíté a föld egész színét.

⁷ És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az õ orrába életnek lehelletét. Így lõn az ember élõ lélekké.

⁸ És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felõl, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.

⁹ És nevele az Úr Isten a földbõl mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.

¹⁰ Folyóvíz jõ vala pedig ki Édenbõl a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy fõágra szakad vala.

¹¹ Az elsõnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany [terem.]

¹² És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kõ.

¹³ A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét.

¹⁴ És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.

¹⁵ És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté õt az Éden kertjébe, hogy mívelje és õrizze azt.

¹⁶ És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.

¹⁷ De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.

¹⁸ És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítõ társat, hozzá illõt.

¹⁹ És formált vala az Úr Isten a földbõl mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élõ állatnak, az annak neve.

²⁰ És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illõ segítõ társat nem talált vala.

²¹ Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivõn egyet annak oldalbordái közûl, és hússal tölté be annak helyét.

²² És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberbõl, asszonynyá, és vivé az emberhez.

²³ És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testembõl való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberbõl vétetett.

²⁴ Annakokáért elhagyja a férfiú az õ atyját és az õ anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.

²⁵ Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az õ felesége, és nem szégyenlik vala.

¹ No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!

² Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már.

³ Igaz szívbõl [származnak] beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.

⁴ Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.

⁵ Ha tudsz, czáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elõ!

⁶ Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is.

⁷ Ímé, a tõlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad.

⁸ Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját:

⁹ Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bûn nincsen bennem.

¹⁰ Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!

¹¹ Békóba veti lábaimat, és õrzi minden ösvényemet.

¹² Ímé, ebben nincsen igazad - azt felelem néked - mert nagyobb az Isten az embernél!

¹³ Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt?

¹⁴ Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!

¹⁵ Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;

¹⁶ Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.

¹⁷ Hogy eltérítse az embert a [rossz] cselekedettõl, és elrejtse a kevélységet a férfi elõl.

¹⁸ Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.

¹⁹ Fájdalommal is bünteti az õ ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.

²⁰ Úgy, hogy az õ ínye undorodik az ételtõl, és lelke az õ kedves ételétõl.

²¹ Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek.

²² És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.

²³ Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;

²⁴ És [az Isten] könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg õt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!

²⁵ Akkor teste fiatal, erõtõl duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.

²⁶ Imádkozik Istenhez és õ kegyelmébe veszi, hogy az õ színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az õ igazságát.

²⁷ Az emberek elõtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem;

²⁸ Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.

²⁹ Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel,

³⁰ Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.

³¹ Figyelj Jób, [és] hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én!

³² Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat.

³³ Ha [pedig] nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!

⁷ És megnyilatkozának mindkettõjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötõket csinálának magoknak.