¹³ Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bûnösök valának az Úr elõtt.

¹ Monda pedig a fõpap: Vajjon így vannak-é hát ezek?

² Õ pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsõségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelõtte Háránban lakott,

³ És monda néki: Eredj ki a te földedbõl és a te nemzetséged közül, és jer arra a földre, a melyet mutatok néked.

⁴ Akkor kimenvén a Káldeusok földébõl, lakozék Háránban: és onnét, minekutána megholt az õ atyja, kihozta õt e földre, a melyen ti most laktok:

⁵ És nem adott néki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul és az õ magvának õ utána, holott nem vala néki gyermeke.

⁶ Szólt pedig az Isten akképen, hogy az õ magva zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, négyszáz esztendeig.

⁷ De azt a népet, melynek szolgálnak, én megítélem, monda az Isten: és ezek után kijõnek, és szolgálnak nékem e helyen.

⁸ És adta néki a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és körülmetélé õt nyolczadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát.

⁹ A pátriárkhák pedig irígységbõl eladák Józsefet Égyiptomba; de Isten vele vala,

¹⁰ És megszabadítá õt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó elõtt, Égyiptom királya elõtt, ki õt Égyiptom fölé és az õ egész háza fölé kormányzóul állatá.

¹¹ Következék pedig éhség Égyiptom és Kanaán egész földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt a mi atyáink.

¹² Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban van gabona, elküldé elõször a mi atyáinkat.

¹³ És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, és a Faraó megtudá a József nemzetségét.

¹⁴ És József elküldvén, magához hívatá az õ atyját, Jákóbot, és egész hetvenöt lélekbõl álló nemzetségét.

¹⁵ Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala õ és a mi atyáink;

¹⁶ És elvitetének Sikembe, és helyheztetének a sírba, melyet Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem [atyjának] fiaitól.

¹⁷ Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Égyiptomban,

¹⁸ Mindaddig, mígnem más király támada, ki nem ismeri vala Józsefet.

¹⁹ Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, hogy magzataikat kitétesse, hogy életben ne maradjanak.

²⁰ Akkor születék Mózes, és ékes vala az Isten elõtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték.

²¹ Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé, és felnevelé õt a saját fia gyanánt.

²² És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.

²³ Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait.

²⁴ És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, a ki bosszúsággal illettetett.

²⁵ És azt gondolá, hogy az õ atyjafiai megértik, hogy az Isten az õ keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.

²⁶ Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté õket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?

²⁷ De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá õt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?

²⁸ Csak nem akarsz engem [is] megölni, miképen megöléd tegnap az égyiptomit?

²⁹ E beszédre aztán Mózes elfuta és lõn jövevény a Midián földén, a hol két fia születék.

³⁰ És negyven esztendõ elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.

³¹ Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lõn az Úrnak szava õ hozzá:

³² Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni.

³³ Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.

³⁴ Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az õ fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy õket megszabadítsam; most azért jõjj, elküldelek téged Égyiptomba.

³⁵ Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban.

³⁶ Ez hozta ki õket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.

³⁷ Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok.

³⁸ Ez az, a ki [ott] volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélõ angyallal és a mi atyáinkkal: ki élõ igéket võn, hogy nékünk adja;

³⁹ A kinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívökben Égyiptom felé fordulának,

⁴⁰ Ezt mondván Áronnak: Csinálj nékünk isteneket, kik elõttünk járjanak: mert ez a Mózes, ki minket Égyiptom földébõl kihozott, nem tudjuk, mi történt õ vele.

⁴¹ És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az õ kezeik csinálmányaiban.

⁴² Az Isten pedig elfordula, és adá õket, hogy szolgáljanak az ég seregének; a mint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?

⁴³ Sõt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl.

⁴⁴ A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, a ki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.

⁴⁵ Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiûzött az Isten a mi atyáink színe elõl, mind a Dávidnak napjaiig;

⁴⁶ Ki kegyelmet talált az Isten elõtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.

⁴⁷ Salamon építe pedig néki házat.

⁴⁸ De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:

⁴⁹ A menny nékem ülõszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?

⁵⁰ Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?

⁵¹ Kemény nyakú és körülmetéletlen szívû és fülû emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.

⁵² A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;

⁵³ Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.

⁵⁴ Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala õ ellene.

⁵⁵ Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsõségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felõl,

⁵⁶ És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felõl állani.

⁵⁷ Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;

⁵⁸ És kiûzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsõruháikat egy Saulus nevezetû ifjú lábaihoz rakták le.

⁵⁹ Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!

⁶⁰ Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bûnt! És ezt mondván, elaluvék.