Bible

 

2 Mózes 4

Studie

   

1 Felele Mózes és monda: De õk nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sõt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.

2 Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S õ monda: Vesszõ.

3 Vesd azt - úgymond - a földre. És veté azt a földre és lõn kígyóvá; és Mózes elfutamodék elõle.

4 Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszõvé lõn az õ kezében.

5 Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az õ atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.

6 És ismét monda néki az Úr: Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: ímé az õ keze poklos vala, olyan mint a .

7 És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe és kivevé azt kebelébõl és ímé ismét olyanná lõn mint teste.

8 És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az elsõ jel szavára, majd hisznek a második jel szavának.

9 És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízbõl és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízbõl merítettél, vérré lesz a szárazon.

10 És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap elõttõl fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvû vagyok.

11 Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?

12 Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell.

13 Õ pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz.

14 És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda: Nemde atyádfia néked a Lévi nemzetségbõl való Áron? Tudom, hogy õ ékesenszóló és ímé õ ki is jõ elõdbe s mihelyt meglát, örvendezni fog az õ szívében.

15 Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az õ szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek.

16 És õ beszél majd helyetted a néphez és õ lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt.

17 Ezt a vesszõt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama jeleket.

18 És méne Mózes és visszatére az õ ipához Jethróhoz és monda néki: Hadd menjek és térjek vissza az én atyámfiaihoz Égyiptomba, hogy meglássam, ha élnek-e még? És monda Jethró Mózesnek: Eredj el békességgel.

19 Az Úr pedig monda Mózesnek Midiánban: Eredj, térj vissza Égyiptomba; mert meghaltak mindazok a férfiak, a kik téged halálra kerestek vala.

20 És felvevé Mózes az õ feleségét és az õ fiait és felülteté õket a szamárra és visszatére Égyiptom földére. Az Isten vesszejét pedig kezébe vevé Mózes.

21 És monda az Úr Mózesnek: Mikor elindulsz, hogy visszatérj Égyiptomba, meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Faraó elõtt, melyeket kezedbe adtam; én pedig megkeményítem az õ szívét, és nem bocsátja el a népet.

22 Ezt mondd azért a Faraónak: Így szólt az Úr: Elsõszülött fiam az Izráel.

23 Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsõszülött fiadat.

24 És lõn az úton, egy szálláson, eleibe álla az Úr és meg akarja vala õt ölni.

25 De Czippora egy éles követ veve és lemetszé az õ fiának elõbõrét és lába elé veté mondván: Bizony, vérjegyesem vagy te nékem!

26 És békét hagya néki. Akkor monda: Vérjegyes a körûlmetélkedésért.

27 Áronnak pedig monda az Úr: Eredj Mózes eleibe a pusztába! És elméne és találkozék vele az Isten hegyénél és megcsókolá õt.

28 Mózes pedig elbeszélé Áronnak az Úr mindama szavait, melyekkel õt elküldötte vala és mindazokat a jeleket, melyeket reá bízott vala.

29 És méne Mózes és Áron és egybegyûjték Izráel fiainak minden véneit.

30 És elmondá Áron mindazokat a beszédeket, melyeket mondott vala az Úr Mózesnek és megcselekedé a jeleket a nép szemei elõtt.

31 És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izráel fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és leborulának.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 6834

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

6834. And the bramble was in no wise consumed. That this signifies Divine truth united to Divine good in the natural, is evident from the signification of a “bramble,” as being the truth of memory-knowledge (of which above, n. 6832, 6833); here being said of the Lord, it denotes Divine truth in the natural, and the natural is signified because the truth of memory-knowledge is there; and from the signification of “not being consumed by fire,” as being not to be dissipated by the good of Divine love (that “fire” is the good of Divine love, see just above, n. 6832), thus that it is united, namely, Divine truth with Divine good in the natural. This is the signification of these words in the supreme sense, in which the Lord is treated of. The case herein is this. The Divine good of the Divine love is the very solar fire in the other life, which fire is so ardent that if it were to light on anyone without an intermediate tempering, even on an angel of the inmost heaven, he would be deprived of all sense, and would perish. Such is the ardor of the Lord’s Divine love. But when the Lord was in the world, and united the human essence to the Divine essence, He received the fire of this love in His Human, and united it to the truth there when He made Himself the law Divine. This then is what is meant by the Divine truth being united to the Divine good in the natural.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.