Bible

 

2 Mózes 3

Studie

   

1 Mózes pedig õrzi vala az õ ipának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez.

2 És megjelenék néki az Úr angyala tûznek lángjában egy csipkebokor közepébõl, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala.

3 S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor.

4 És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá õt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok.

5 És monda: Ne jõjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.

6 És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az õ orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.

7 Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, a mely Égyiptomban vagyon és meghallottam az õ sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sõt ismerem szenvedéseit.

8 Le is szállok, hogy megszabadítsam õt az Égyiptombeliek kezébõl és felvigyem õt arról a földrõl, és tágas földre, téjjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére.

9 Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, a melylyel nyomorgatják õket az Égyiptombeliek:

10 Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból.

11 Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból?

12 És felele: Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek.

13 Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik?

14 És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.

15 És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségrõl nemzetségre.

16 Menj el és gyûjtsd egybe az Izráel véneit és mondd ezt nékik: Az Úr, a ti atyáitok Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene megjelent nékem, mondván: Megemlékeztem rólatok és arról a mit elkövettek rajtatok Égyiptomban.

17 És mondám: Kiviszlek titeket az égyiptomi nyomorúságból a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok földére, téjjel és mézzel folyó földre.

18 És ha hallgatnak szavadra, akkor elmégy te és az Izráel vénei Égyiptom királyához, s így szóltok néki: Az Úr, a héberek Istene megjelent nékünk; most azért hadd menjünk három napi útra a pusztába, hogy áldozzunk az Úrnak a mi Istenünknek.

19 Én pedig tudom, hogy az égyiptomi király nem engedi meg néktek, hogy elmenjetek, még erõhatalomra sem.

20 Kinyújtom azért az én kezemet és megverem Égyiptomot mindenféle csudáimmal, melyeket véghez viszek benne; így azután elbocsát titeket.

21 És kedvessé tészem e népet az Égyiptombeliek elõtt, és lészen, hogy mikor kimentek, nem mentek üresen.

22 Kérjen azért minden asszony az õ szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így foszszátok ki Égyiptomot.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 6834

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

6834. And the bramble was in no wise consumed. That this signifies Divine truth united to Divine good in the natural, is evident from the signification of a “bramble,” as being the truth of memory-knowledge (of which above, n. 6832, 6833); here being said of the Lord, it denotes Divine truth in the natural, and the natural is signified because the truth of memory-knowledge is there; and from the signification of “not being consumed by fire,” as being not to be dissipated by the good of Divine love (that “fire” is the good of Divine love, see just above, n. 6832), thus that it is united, namely, Divine truth with Divine good in the natural. This is the signification of these words in the supreme sense, in which the Lord is treated of. The case herein is this. The Divine good of the Divine love is the very solar fire in the other life, which fire is so ardent that if it were to light on anyone without an intermediate tempering, even on an angel of the inmost heaven, he would be deprived of all sense, and would perish. Such is the ardor of the Lord’s Divine love. But when the Lord was in the world, and united the human essence to the Divine essence, He received the fire of this love in His Human, and united it to the truth there when He made Himself the law Divine. This then is what is meant by the Divine truth being united to the Divine good in the natural.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.