Bible

 

2 Mózes 26

Studie

   

1 A hajlékot pedig tíz kárpitból csináld: sodrott lenbõl, és kék, és bíborpiros, és karmazsin színûbõl, Kérubokkal, mestermunkával készítsd azokat.

2 Egy-Egy kárpit hossza huszonnyolcz sing legyen, Egy-Egy kárpit szélessége pedig négy sing; Egy mértéke legyen mindenik kárpitnak.

3 Öt kárpit legyen egymással egybefoglalva, ismét öt kárpit egymással egybefoglalva.

4 És csinálj hurkokat kék lenbõl az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélrõl van; ugyanezt csináld a szélsõ kárpit szélével a másik egybefoglalásban is.

5 Ötven hurkot csinálj az egyik kárpiton; Ötven hurkot csinálj ama kárpit szélén is, a mely a másik egybefoglalásban van; egyik hurok a másiknak általellenében legyen.

6 Csinálj ötven arany horgocskát is, és e horgocskákkal foglald össze egyik kárpitot a másikkal, hogy a hajlék egygyé legyen.

7 Ezután csinálj kecskeszõr kárpitokat sátorul a hajlék fölé; tizenegy kárpitot csinálj ilyet.

8 Egy kárpit hossza harmincz sing legyen, szélessége pedig Egy kárpitnak négy sing; Egy mértéke legyen a tizenegy kárpitnak.

9 És foglald egybe az öt kárpitot külön, és a hat kárpitot külön; a hatodik kárpitot pedig kétrét hajtsd a sátor elejére.

10 És csinálj ötven hurkot az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélrõl van; és ötven hurkot a kárpit szélén a másik egybefoglalásban is.

11 Csinálj ötven rézhorgocskát is, és akaszd a horgocskákat a hurkokba, és foglald egybe a sátort, hogy egygyé legyen.

12 A sátor kárpitjának fölösleges része, a fölösleges kárpitnak fele csüggjön alá a hajlék hátulján.

13 Egy singnyi pedig egyfelõl, és egy singnyi másfelõl, abból, a mi a sátor kárpitjainak hosszában fölösleges, bocsáttassék alá a hajlék oldalain egyfelõl is, másfelõl is, hogy befedje azt.

14 Csinálj a sátornak takarót is veresre festett kosbõrökbõl, és e fölé is egy takarót borzbõrökbõl.

15 Csinálj a hajlékhoz deszkákat is sittim-fából, felállogatva.

16 A deszka hossza tíz sing legyen; egy-egy deszka szélessége pedig másfél sing.

17 Egy-Egy deszkának két csapja legyen, egyik a másiknak megfelelõ; így csináld a hajlék minden deszkáját.

18 A deszkákat pedig így csináld a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalra, délfelé.

19 A húsz deszka alá pedig negyven ezüst talpat csinálj, két talpat egy-egy deszka alá, annak két csapjához képest; megint két talpat egy-egy deszka alá, a két csapjához képest.

20 A hajlék másik oldalául is, észak felõl húsz deszkát.

21 És azokhoz is negyven ezüst talpat; két talpat egy deszka alá, megint két talpat egy deszka alá.

22 A hajlék nyugoti oldalául pedig csinálj hat deszkát.

23 A hajlék szegleteiül is csinálj két deszkát a két oldalon.

24 Kettõsen legyenek alólról kezdve, felül pedig együtt legyenek egy karikába foglalva; ilyen legyen mindkettõ; a két szeglet számára legyenek.

25 Legyen azért nyolcz deszka, és azokhoz tizenhat ezüst talp; két talp egy deszka alatt, megint két talp egy deszka alatt.

26 Csinálj reteszrúdakat is sittim-fából; ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz.

27 És öt reteszrúdat a hajlék másik oldalának deszkáihoz; és a hajlék nyugoti oldalának deszkáihoz is öt reteszrúdat hátulról.

28 A középsõ reteszrúd pedig a deszkák közepén az egyik végtõl a másik végig érjen.

29 A deszkákat pedig borítsd meg aranynyal, és karikákat is aranyból csinálj azokhoz a reteszrúdak tartói gyanánt; a reteszrúdakat is megborítsd aranynyal.

30 A hajlékot pedig azon a módon állítsd fel, a mint néked a hegyen mutattatott.

31 És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínû, és sodrott lenbõl; Kérubokkal, mestermunkával készítsék azt.

32 És tedd azt sittim-fából való, aranynyal borított négy oszlopra, a melyeknek horgai aranyból legyenek, négy ezüst talpon.

33 És tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját és az a függöny válaszsza el néktek a szent helyet a szentek szentjétõl.

34 Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjébe.

35 Az asztalt pedig helyezd a függönyön kívül, és a gyertyatartót az asztal ellenébe, a hajlék déli oldalába; az asztalt pedig tedd az északi oldalba.

36 És csinálj leplet a sátor nyilására is, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínû, és sodrott lenbõl, hímzõmunkával.

37 A lepelhez pedig csinálj öt oszlopot sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal; azoknak horgai aranyból [legyenek], és önts azokhoz öt réztalpat.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Coronis (An Appendix to True Christian Religion) # 38

  
/ 60  
  

38. The hell of those who were from the Most Ancient Church is, beyond all other hells, the most atrocious. It consists of those who in the world believed themselves to be as God, according to the cunning declaration of the serpent (Gen. 3:5); and those are deeper in that hell who persuaded themselves, from the fantasy that God had transfused His Divinity into men, that they were altogether gods, and thus that there was no longer a God in the universe. By reason of that dreadful persuasion, there exhaled from that hell a deadly stench, which infects the adjacent places with so baleful a contagion, that, when any one approaches, he is at first seized with such a mad delirium that presently, after some convulsive struggles, he seems to himself to be in the agonies of death. I saw a certain one, in the vicinity of that place, lying as it were dead; but, on being removed thence, he revived. That hell lies in the middle region at the south, surrounded with ramparts, on which stand some who shout out in a loud, stentorian voice, "Approach no nearer." I have heard from the angels who are in the heaven above that hell, that the vile spirits there appear like serpents twisted into inextricable coils; which is a consequence of their vain deceits and incantations, by which they deluded the simple into agreeing that they are gods, and that there is no God beside them. The ancients, who wove all things into fables, denoted these by the "giants," who besieged the camp of the gods, and were cast down by Jupiter by his thunderbolts and thrust under the fiery mountain Etna, and called "Cyclopes." They also called the hells of these, "Tartarus," and "pools of Acheron"; and the deeps there, "Styx," and those who dwelt there, "Lernaean Hydras," and so forth.

  
/ 60  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.

Bible

 

Exodus 26:30

Studie

       

30 You shall set up the tabernacle according to the way that it was shown to you on the mountain.