¹ Nabukodonozor király csináltata egy arany [álló]képet, magassága hatvan sing, szélessége hat sing; felállíttatá azt a Dura mezején, Babilon tartományában.

² És Nabukodonozor király egybegyûjteté a fejedelmeket, helytartókat, kormányzókat, bírákat, kincstartókat, tanácsosokat, törvénytevõket és a tartományok minden igazgatóját, hogy jõjjenek az [álló]képnek felavatására, a melyet Nabukodonozor király állíttatott vala.

³ Akkor egybegyûlének a fejedelmek, helytartók, kormányzók, bírák, kincstartók, tanácsosok, törvénytevõk és a tartományok minden igazgatója az [álló]kép felavatására, a melyet Nabukodonozor király állíttatott, és megállának az [álló]kép elõtt, a melyet Nabukodonozor állíttatott.

⁴ És a hírnök hangosan kiálta: Meghagyatik néktek, oh népek, nemzetek és nyelvek!

⁵ Mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljatok le, és imádjátok az arany [álló]képet, a melyet Nabukodonozor király állíttatott.

⁶ Akárki pedig, a ki nem borul le és nem imádja, tüstént bevettetik az égõ, tüzes kemenczébe.

⁷ Azért mihelyt hallák mind a népek a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak és mindenféle hangszernek szavát: leborulának, mind a népek, nemzetségek és nyelvek, [és] imádák az arany [álló]képet, a melyet Nabukodonozor király állíttatott.

⁸ Elmenének azért ebben az idõben káldeabeli férfiak, és vádat emelének a zsidók ellen;

⁹ Szólának pedig és mondák Nabukodonozor királynak: Király! örökké élj!

¹⁰ Te, oh király! parancsolatot adtál ki, hogy minden ember, mihelyt meghallja a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljon le, és imádja az arany [álló]képet;

¹¹ A ki pedig nem borul le és nem imádja, vettessék be az égõ, tüzes kemenczébe.

¹² Vannak zsidó férfiak, a kiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany [álló]képet, a melyet felállíttattál, nem imádják.

¹³ Akkor Nabukodonozor [nagy] haraggal és felgerjedéssel meghagyá, hogy hozzák elõ Sidrákot, Misákot és Abednégót; erre elhozák a férfiakat a király elé.

¹⁴ Szóla Nabukodonozor, és monda nékik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek-é az én istenemet és nem imádjátok-é az arany [álló]képet, a melyet felállíttattam?

¹⁵ Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, leboruljatok és imádjátok az [álló]képet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égõ, tüzes kemenczébe; és kicsoda az az Isten, a ki kiszabadítson titeket az én kezeimbõl?

¹⁶ Felelének Sidrák, Misák és Abednégó, és mondának a királynak: Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked.

¹⁷ Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égõ, tüzes kemenczébõl, és a te kezedbõl is, oh király, kiszabadít minket.

¹⁸ De ha nem [tenné is,] legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany [álló]képet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk.

¹⁹ Akkor Nabukodonozor eltelék haraggal, és az õ orczájának színe elváltozék Sidrák, Misák és Abednégó ellen; [azért] szóla, és meghagyá, hogy fûtsék be a kemenczét hétszerte inkább, mint szokták vala befûteni.

²⁰ És meghagyá a legerõsebb férfiaknak az õ seregében, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abednégót, [és] vessék õket az égõ, tüzes kemenczébe.

²¹ Erre ezek a férfiak alsó ruhástul, köntösöstül, palástostul és [egyéb] öltönyöstül megkötöztettek, és az égõ, tüzes kemenczébe vettettek.

²² A miatt azonban, hogy a király parancsolata szigorú volt és a kemencze rendkivül izzó vala: azokat a férfiakat, a kik Sidrákot, Misákot és Abednégót felvitték, megölé a tûznek lángja.

²³ Az a három férfiú pedig: Sidrák, Misák és Abednégó, az égõ, tüzes kemenczébe esék megkötözve.

²⁴ Akkor Nabukodonozor király megijedt és sietve felkele, szóla és monda az õ tanácsosainak: Nem három férfiút veténk-é a tûz közepébe megkötözve? Felelének és mondának a királynak: Bizonyára, oh király!

²⁵ Felele, és monda: Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tûz közepében, és semmi sérelem sincs bennök, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé.

²⁶ Nabukodonozor ekkor az égõ, tüzes kemencze szájához járula, és szóla és monda: Sidrák, Misák és Abednégó, a felséges Istennek szolgái, jertek ki és jõjjetek ide! Azonnal kijövének Sidrák, Misák és Abednégó a tûz közepébõl.

²⁷ És egybegyûlvén a fejedelmek, helytartók és kormányzók és a király tanácsosai, nézik vala ezeket a férfiakat, hogy a tûznek semmi hatalma nem lett az õ testükön, és hogy egy hajszáluk sem égett meg, és az õ alsó ruháik meg nem változtak, és a tûz szaga sem járta át õket.

²⁸ Szóla Nabukodonozor, és monda: Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák és Abednégó Istene, a ki küldötte az õ angyalát és kiszabadította az õ szolgáit, a kik õ benne bíztak; és a király parancsolatát megszegték és [veszedelemre] adták az õ testöket és nem szolgáltak és nem imádtak más istent az õ Istenökön kivül.

²⁹ Parancsolom azért, hogy minden nép, nemzetség és nyelv, a mely káromlást mond Sidrák, Misák és Abednégó Istene ellen, darabokra tépessék, és annak háza szemétdombbá tétessék: mert nincs más Isten, a ki így megszabadíthasson.

³⁰ Akkor a király nagy [tisztesség]re emelé Sidrákot, Misákot és Abednégót Babilon tartományában. [ (Daniel 3:31) Nabukodonozor király minden népnek, nemzetnek és nyelveknek, a kik az egész földön lakoznak, [mondá:] Békességetek bõséges legyen! ] [ (Daniel 3:32) A jeleket és csudákat, a melyeket cselekedett velem a felséges Isten, illendõ dolognak tartom megjelenteni. ] [ (Daniel 3:33) Mely nagyok az õ jelei és mely hatalmasak az õ csudái! az õ országa örökkévaló ország és az õ uralkodása nemzedékrõl nemzedékre [száll.] ]

⁵ Én teremtettem a földet, az embert és a barmot, a melyek e föld színén vannak, az én nagy erõmmel és az én kinyujtott karommal, és annak adom azt, a ki kedves az én szemeim elõtt:

¹ Megszámlálá pedig Dávid a népet, a mely vele vala, s ezredeseket és századosokat rendele föléjök.

² És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb keze alatt, és harmadrészét Séruja fiának, Abisainak, Joáb atyjafiának keze alatt, harmadrészét pedig [bízá] a Gitteus Ittai kezére. És monda a népnek a király: Bizony én magam is elmegyek veletek.

³ De a nép monda: Ne jõjj; mert ha netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te [teszesz] [anynyit], mint mi tízezeren: jobb azért, hogy te a városból légy nékünk segítségül.

⁴ Monda azért nékik a király: A mi néktek jónak tetszik, én azt mívelem. Megálla azért a király a kapuban, és az egész sereg megy vala ki százanként és ezerenként.

⁵ Parancsola pedig a király Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal én érettem kiméletesen bánjatok; hallá pedig ezt mind az egész had, mikor a király mindenik vezérnek parancsola Absolon felõl.

⁶ Kiméne azért a nép a mezõre, az Izráel ellenébe, és megütközének az Efraim erdejénél.

⁷ És megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgái által, és nagy veszteség volt ott azon a napon, [mintegy] húszezer emberé.

⁸ És kiterjedt a harcz az egész vidékre, és a nép közül sokkal többet emészte meg az erdõ, mint a fegyver azon a napon.

⁹ És találkozék Absolon Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sürû ágai alá, [hol] fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.

¹⁰ Kit mikor egy ember meglátott, hírül adá Joábnak, és monda: Ímé, láttam Absolont egy cserfán függeni.

¹¹ Monda pedig Joáb az embernek, a ki megmondotta vala néki: Ímé láttad, és miért nem ütötted le ott õt a földre? Az én dolgom lett volna azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst [siklus]sal és egy övvel.

¹² Monda az ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg a király fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolá a király néked, Abisainak és Ittainak, ezt mondván: Kiméljétek, bárki [legyen,] az ifjút, Absolont.

¹³ Vagy ha orozva törtem volna életére - mivel a király elõtt semmi sem marad titokban - magad is ellenem támadtál volna.

¹⁴ Monda azért Joáb: Nem akarok elõtted késedelmezni; és võn három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lövé, minthogy még élt a cserfán.

¹⁵ Körülfogák akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái tízen, és általverék Absolont, és megölék õt.

¹⁶ Megfúvatá azután a trombitát Joáb, és megtére a nép Izráelnek ûzésébõl, mert kimélni akará Joáb a népet.

¹⁷ Absolont pedig felvevék, és veték õt az erdõn egy nagy verembe, és igen nagy rakás követ hányának reá. És az egész Izráel elmeneküle, kiki az õ sátorába.

¹⁸ Absolon pedig vett és még életében emelt magának emlékoszlopot, a mely a király völgyében van. Mert ezt mondja vala: Nincsen nékem oly fiam, a kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; és az Absolon oszlopának hívattatik mind e mai napig.

¹⁹ Monda pedig Akhimás, Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom a királynak, hogy megszabadította õt az Úr az õ ellenségeinek kezébõl.

²⁰ És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy a király fia meghalt.

²¹ Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg a királynak, a mit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joáb elõtt, és elszaladt.

²² És szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi után! monda Joáb: Miért futnál fiam; nem néked való [ez] a hírmondás?!

²³ Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Õ pedig monda néki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelõzé Kúsit.

²⁴ Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az õrálló felméne a kapu tetejére, a kõfalra, és felemelvén szemeit, látá, hogy egy ember igen fut egyedül.

²⁵ Kiálta azért az õrálló, és megmondá a királynak, és monda a király: Ha egyedül jõ, hír van az õ szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.

²⁶ Látá pedig az õrálló, hogy másik ember is fut, és lekiálta az õrálló a kapunállónak, mondván: Ímé [más] ember [is] fut egyedül. Akkor monda a király: Az is hírmondó.

²⁷ Monda ismét az õrálló: A mint látom, az elsõnek olyan a futása, mint Akhimásnak, a Sádók fiának; és Monda a király: Jó ember az, és Jó hírrel jõ.

²⁸ Kiáltván azért Akhimás, monda a királynak: Békesség! És meghajtá magát arczczal a földre a király elõtt, és monda: Áldott az Úr a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, a király ellen.

²⁹ Monda akkor a király: Hogy van Absolon fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb a király szolgáját és a te szolgádat; de nem tudom, mi történt.

³⁰ És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és megálla ott.

³¹ E közben Kúsi is megérkezett, és monda Kúsi: Ezt izenik a királynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezébõl, a kik ellened támadtak volt.

³² Monda a király Kúsinak: Hogy van Absolon fiam? Felele Kúsi: [Úgy] legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad.

³³ És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: [Szerelmes] fiam, Absolon! [édes] fiam, [édes] fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, [édes] fiam, [szerelmes] fiam!