¹ És látá Jákób, hogy van gabona Égyiptomban és monda Jákób az õ fiainak: Mit néztek egymásra?

² És monda: Ímé hallom hogy Égyiptomban van gabona; menjetek le oda, és vegyetek onnan nékünk gabonát, hogy éljünk és ne haljunk meg.

³ Leméne azért Józsefnek tíz bátyja Égyiptomba gabonát venni.

⁴ De Benjámint a József öcscsét nem bocsátá el Jákób az õ bátyjaival; mert mondá: Netalán veszedelem érhetné.

⁵ Elmenének tehát Izráel fiai gabonát venni az oda menõkkel együtt, mert éhség vala Kanaán földén.

⁶ József pedig az ország kormányzója vala, és õ árulja vala a gabonát a föld minden népének. Eljutának azért a József bátyjai, és arczczal a földre borúlának õ elõtte.

⁷ Amint meglátá József az õ bátyjait, megismeré õket, de idegennek mutatá magát hozzájok, és kemény beszédekkel szóla nékik, mondván: Honnan jöttetek? Azok pedig mondának: Kanaán földérõl jöttünk eleséget venni.

⁸ Megismeré pedig József az õ bátyjait, de azok nem ismerék meg õt.

⁹ És megemlékezék József az álmokról, a melyeket azok felõl álmodott vala. És monda nékik: Kémek vagytok ti, kik azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.

¹⁰ És mondának néki: Nem uram, hanem eleséget venni jöttek a te szolgáid.

¹¹ Mi mindnyájan egy ember fiai vagyunk: igaz emberek vagyunk. [Soha] nem voltak kémek a te szolgáid.

¹² Ismét monda: Nem úgy van, hanem azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.

¹³ [Amazok] mondának: Mi, te szolgáid, tizenketten vagyunk testvérek, egy embernek fiai, Kanaán földén; és ímé legkisebbikünk most atyánknál van, egyikünk pedig nincsen meg.

¹⁴ József pedig monda nékik: Úgy van a mint néktek mondám: kémek vagytok.

¹⁵ Ezzel lesztek próbára téve: Úgy éljen a Faraó, hogy ki nem mentek innen, míg ide nem jõ a ti legkisebbik atyátokfia.

¹⁶ Küldjetek el közûletek egyet, hogy hozza ide testvérteket; ti pedig fogva lesztek. Így lesz próbára téve beszédetek, hogy igaz járatban vagytok-é vagy nem? Úgy éljen a Faraó, hogy ti kémek vagytok.

¹⁷ Annakokáért fogságban tartá õket harmadnapig.

¹⁸ Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem.

¹⁹ Ha igaz emberek vagytok, maradjon fogva egyik testvéretek a ti tömlöczötökben, ti pedig menjetek el, vigyetek gabonát házaitok szükségére.

²⁰ Legkisebbik atyátokfiát pedig hozzátok én hozzám, akkor igazolva lesznek beszédeitek és nem haltok meg. És aképen cselekedének.

²¹ És mondának egymásnak: Bizony vétkeztünk mi a mi atyánkfia ellen, a kinek láttuk lelki szorongását, mikor nékünk könyörög vala, de nem hallgattunk reá; azért következett reánk ez a nyomorúság.

²² Rúben pedig felele nékik, mondván: Avagy nem mondtam-é néktek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok reám. És ímé vérét is keresik rajtunk!

²³ És nem tudják vala õk, hogy József érti õket, mert tolmács vala közöttük.

²⁴ És elfordula tõlök és síra: Azután hozzájok fordula és szóla nékik, és visszatartá közûlök Simeont, és szemök láttára megkötözteté õt.

²⁵ És parancsola József, hogy töltsék meg edényeiket gabonával, és tegyék vissza pénzöket mindeniknek az õ zsákjába, és hogy adjanak nékik enni valót az útra; és így cselekedének velök.

²⁶ És felveték gabonájokat szamaraikra és elmenének onnan.

²⁷ És egyik kioldá zsákját, hogy abrakot adjon szamarának a szálláson és meglátá az õ pénzét, hogy ímé zsákja szájában van az.

²⁸ És monda az õ atyjafiainak: Visszatették az én pénzemet, és ímé zsákomban van. Akkor megrettene szívök, és remegve mondának egymásnak: Micsoda ez, a mit Isten cselekedett velünk?

²⁹ És eljutának atyjokhoz Jákóbhoz Kanaán földére és mindazt elbeszélék néki a mi velök történt vala, mondván:

³⁰ Az a férfiú, annak a földnek ura, keményen szóla nékünk, és úgy bánt velünk, mintha az országot kémleltük volna.

³¹ És mondánk néki: Igaz emberek vagyunk, [soha] nem voltunk mi kémek.

³² Tizenketten vagyunk atyafiak, a mi atyánknak fiai, egyikünk nincs meg, legkisebbikünk pedig most atyánkkal [van] Kanaán földén.

³³ És monda nékünk az a férfiú, annak a földnek ura: Errõl ismerem meg, hogy igaz emberek vagytok: egyik atyátokfiát hagyjátok nálam, a házaitok szükségére valót vigyétek, és menjetek el;

³⁴ És hozzátok hozzám a ti legkisebbik atyátokfiát, akkor megtudom, hogy nem vagytok kémek, hanem igaz emberek; akkor visszaadom néktek a ti atyátokfiát, és ebben az országban kereskedhettek.

³⁵ És lõn a mint zsákjaikat kiüresíték, ímé az õ csomó pénze mindeniknek zsákjában vala. A mint látták az õ csomó pénzeiket õk és az õ atyjok, megfélemlének.

³⁶ És monda nékik az õ atyjok Jákób: Megfosztotok engem gyermekeimtõl; József nincsen, Simeon sincsen. Benjámint is elviszitek? mindez engem ér!

³⁷ Akkor szóla Rúben az õ atyjának, mondván: az én két fiamat öld meg, ha meg nem hozom õt néked. Bízd az én kezemre õt, és én visszahozom néked.

³⁸ Az pedig monda: Nem megy le [oda] az én fiam ti veletek, mert az õ bátyja megholt és õ maga maradt meg; ha veszedelem érné õt az úton, a melyen elmentek, õsz fejemet búba borítva bocsátanátok le a koporsóba.