¹ Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak szûlt vala, hogy meglátogassa annak a földnek leányait.

² És meglátá õt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá õt, és vele hála és erõszakot tesz vala rajta.

³ És ragaszkodék az õ lelke Dínához a Jákób leányához, és megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak.

⁴ Szóla pedig Sekhem Khámornak az õ atyjának, mondván: Vedd nékem feleségûl ezt a leányt.

⁵ És meghallá Jákób, hogy megszeplõsítette Dínát, az õ leányát, fiai pedig a mezõn valának a barommal, azért veszteg marada Jákób, míg azok megjövének.

⁶ És kiméne Khámor, Sekhem atyja Jákóbhoz, hogy szóljon vele.

⁷ Mikor Jákób fiai megjövének a mezõrõl és meghallák a [dolgot,] elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni.

⁸ És szóla nékik Khámor, mondván: Az én fiam Sekhem, lelkébõl szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségûl.

⁹ És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat adjátok nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak,

¹⁰ És lakjatok velünk; a föld elõttetek van, lakjátok, s kereskedjetek rajta és bírjátok azt.

¹¹ Sekhem is monda a [Dína] atyjának és az õ bátyjainak: Hadd találjak kedvet elõttetek, és valamit mondotok nékem, megadom.

¹² Akármily nagy jegyadományt és ajándékot [kivántok,] megadom a mint mondjátok nékem, [csak] adjátok nékem a leányt feleségûl.

¹³ A Jákób fiai pedig álnokul felelének Sekhemnek és Khámornak az õ atyjának, és szólának, mivelhogy megszeplõsítette Dínát az õ húgokat,

¹⁴ És mondának nékik: Nem mívelhetjük e dolgot, hogy a mi húgunkat körûlmetélkedetlen férfiúnak adjuk; mert ez nékünk gyalázat volna.

¹⁵ Veletek csak úgy egyezünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körûlmetélkedjék ti köztetek.

¹⁶ Így a mi leányainkat néktek adjuk, és a ti leányaitokat magunknak vesszük, veletek lakozunk, és egy néppé leszünk;

¹⁷ Hogyha pedig nem hallgattok reánk, hogy körûlmetélkedjetek: felveszszük a mi leányunkat és elmegyünk.

¹⁸ És tetszék azoknak beszéde Khámornak, és Sekhemnek a Khámor fiának.

¹⁹ Nem is halasztá az ifjú a dolog véghezvitelét, mivelhogy igen szereti vala a Jákób leányát; néki pedig atyja házanépe között mindenkinél nagyobb becsûlete vala.

²⁰ Elméne azért Khámor és Sekhem az õ fia az õ városuk kapujába; és szólának az õ városuk férfiaival, mondván:

²¹ Ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak e földön, és kereskedjenek benne, mert ímé e föld elég tágas nékik; az õ leányaikat vegyük magunknak feleségûl, és a mi leányainkat adjuk nékik.

²² De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk lakjanak és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körûlmetélkedik közöttünk, a miképen õk is körûl vannak metélkedve.

²³ Nyájaik, jószáguk, és minden barmuk nemde nem miéink lesznek-é? csak egyezzünk meg velök, akkor velünk laknak.

²⁴ És engedének Khámornak, és Sekhemnek az õ fiának mindenek, a kik az õ városa kapuján kijárnak vala, és körûlmetélkedék minden férfiú, a ki az õ városa kapuján kijár vala.

²⁵ És lõn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének.

²⁶ Khámort, és az õ fiát Sekhemet fegyver élére hányák, és elvivék Dínát a Sekhem házából, és kimenének.

²⁷ A Jákób fiai a megölteknek esének és feldúlák a várost, mivelhogy megszeplõsítették vala az õ húgokat.

²⁸ Azok juhait, barmait, szamarait, és valami a városban, és a mezõn vala, elvivék.

²⁹ És minden gazdagságukat, minden gyermekeiket és feleségeiket fogva vivék és elrablák, és mindent a mi a házban vala.

³⁰ És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, [és] utálatossá tettetek e föld lakosai elõtt, a Kananeusok és Perizeusok elõtt; én pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyûlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem, mind házam népével egybe.

³¹ Azok pedig mondának: Hát mint tisztátalan személylyel, úgy kellett-é bánni a mi húgunkkal?

¹ József pedig az õ atyja orczájára borúla és siránkozék felette és csókolgatá õt.

² És megparancsolá József az õ szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az õ atyját; és bebalzsamozák az orvosok Izráelt.

³ Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a bebalzsamozás napjai, siraták õt az Égyiptombeliek hetven napig.

⁴ És elmúlának az õ siratásának napjai, és szóla József a Faraó házanépéhez, mondván: Ha kedves vagyok elõttetek, szóljatok kérlek a Faraónak, mondván:

⁵ Az én atyám engem megesketett, mondván: Ímé én meghalok; az én síromba, melyet Kanaán földén ástam magamnak, oda temess el engem. Most hát kérlek, hadd menjek el, és temessem el az én atyámat, azután visszatérek.

⁶ És monda a Faraó: Eredj el és temesd el a te atyádat, a mint megesketett téged.

⁷ Elméne azért József, hogy az õ atyját eltemesse, és vele együtt felmenének mind a Faraó szolgái, az õ házának vénei és Égyiptom földének minden vénei.

⁸ Józsefnek is egész háznépe; és az õ bátyjai, és az õ atyjának háznépe; csak gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták a Gósen földén.

⁹ Felmenének annakfelette õ vele szekerek is és lovagok, úgy hogy igen nagy sereg vala.

¹⁰ Mikor eljutának Atád szérûjéhez, mely a Jordánon túl van, nagy és keserves sírással sírának ott. József pedig hét napig gyászolá az õ atyját.

¹¹ És láták az ország lakosai, a Kanaán népe azt a gyászt Atád szérûjénél, és mondának: Keserves gyásza ez az Égyiptombelieknek. Azért nevezék azt a helyet Ábel Miczrajimnak, mely a Jordánon túl van.

¹² Aképen cselekedének azért [Jákóbbal] az õ fiai, a miképen megparancsolta vala nékik.

¹³ Elvivék ugyanis õt az õ fiai Kanaán földére és eltemeték õt a Makpelah mezõnek barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezõvel együtt temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében.

¹⁴ És visszatére József Égyiptomba, õ, és az õ atyjafiai, és mind azok, kik vele fölmentek vala az õ atyjának temetésére, minekutána eltemette az õ atyját.

¹⁵ A mint láták József bátyjai, hogy az õ atyjok meghalt, ezt mondják vala: Hátha gyûlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, a mit rajta elkövettünk.

¹⁶ Izenetet küldének azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az õ holta elõtt, mondván:

¹⁷ Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bûnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki.

¹⁸ Járulának pedig õ hozzá az õ testvérei is, és leborúlának elõtte és mondának: Ímé mi a te szolgáid [vagyunk].

¹⁹ József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt [vagyok-é ]én?

²⁰ Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, [de] Isten azt jóra gondolta [fordítani], hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa.

²¹ Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá õket és szívökre beszéle.

²² József pedig Égyiptomban lakozék; mind õ, mind az õ atyjának házanépe. És éle József száz tíz esztendeig.

²³ És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei.

²⁴ És monda József az õ testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földrõl arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.

²⁵ És megesketé József Izráel fiait, mondván: Mikor az Isten titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én tetemeimet magatokkal.

²⁶ És meghala József száz tíz esztendõs korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Égyiptomban.