Bible

 

Zakariás 8

Studie

   

1 Majd szóla a Seregeknek Ura, mondván:

2 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Nagy gerjedezéssel gerjedeztem a Sionért, és nagy haragra gerjedtem ellene.

3 Ezt mondja az Úr: Megtértem a Sionhoz, és Jeruzsálem közepette lakozom, és Jeruzsálem igazság városának neveztetik, a Seregek Urának hegye pedig szent hegynek.

4 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Agg férfiak és agg nõk ülnek majd Jeruzsálem utczáin, és kinek-kinek pálcza lesz kezében a napok sokasága miatt.

5 És megtelnek a város utczái fiúkkal és leányokkal, a kik játszadoznak annak utczáin.

6 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha [ez] csoda lészen e nép maradékának szemei elõtt azokban a napokban, vajjon az én szemeim elõtt is csoda lészen-é? így szól a Seregeknek Ura.

7 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ímé, én megszabadítom az én népemet a nap keltének földérõl és a nap nyugtának földérõl.

8 És elhozom õket és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek hûséggel és igazsággal.

9 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Erõsödjenek meg kezeitek, a kik hallottátok e napokban e beszédeket a próféták szájából, a kik [szóltak,] mikor megvetteték a Seregek Ura házának alapja, hogy megépíttessék a templom.

10 Mert e napok elõtt nem volt az embernek bére, és a baromnak sem volt bére, sem a kimenõnek, sem a bejövõnek nem volt békessége a háborúság miatt, mert minden embert felindítottam: kit-kit az õ felebarátja ellen.

11 De most nem olyan leszek e nép maradékához, mint az elébbi napokban voltam, így szól a Seregeknek Ura.

12 Mert a vetés békességes [lészen,] a szõlõtõ megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják harmatjokat, és örökössé teszem mindezeken e nép maradékát.

13 És lészen, hogy a miképen átok valátok a pogányok között, oh Júda háza és Izráel háza: azonképen megszabadítlak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erõsödjenek meg kezeitek!

14 Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: A miképen elgondoltam vala, hogy veszedelmet hozok reátok, mikor atyáitok megharagítottak vala engem, így szól a Seregeknek Ura, és nem könyörültem:

15 Azonképen megtértem [és] elgondoltam e napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával; ne féljetek!

16 Ezek azok a dolgok, a melyeket cselekedjetek: Igazságot szóljon ki-ki az õ felebarátjával: igazságos és békességes ítélettel ítéljetek a ti kapuitokban.

17 És senki ne gondoljon az õ szívében gonoszt az õ felebarátja ellen; s a hamis esküvést se szeressétek, mert ezek azok, a miket én mind gyûlölök, így szól az Úr.

18 Majd szóla hozzám a Seregeknek Ura, mondván:

19 Ezt mondja a Seregeknek Ura: A negyedik [hónapnak] bõjtje, az ötödiknek bõjtje, a hetediknek bõjtje és a tizediknek bõjtje vígalommá, örvendezéssé és kedves ünnepekké lesznek Júda házában. Csak a hûséget és a békességet szeressétek.

20 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Még lesz [idõ,] a mikor népek jõnek el, és sok városoknak lakói.

21 És egyiknek lakói a másikhoz mennek, mondván: Menten menjünk el az Úr orczájának engesztelésére, és a Seregek Urának keresésére; én is elmegyek!

22 És eljõnek sok népek és erõs nemzetek Jeruzsálembe a Seregek Urának keresésére, és az Úr orczájának engesztelésére.

23 Ezt mondja a Seregeknek Ura: E napokban lesz az, hogy a minden nyelvû pogányok közül tíz ember ragad egy zsidó férfiúba s ragad annak ruhája szélébe, mondván: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!

   

Komentář

 

Man (male)

  
by Claude Lefebvre

The relationship between men and women is deep and nuanced, and one entire book of the Writings -- Conjugial Love -- is devoted to the subject. So we can hardly offer a full explanation here. In a very general sense, though, the Writings say that men are creatures of intellect, driven by the love of growing wise; women, meanwhile are creations of affection, driven by the love of wisdom and the good that wisdom can do. They are formed this way to reflect the Lord's Divine Love and Divine Wisdom, and so that they can form marriages that reflect the unity of Divine Love and Divine Wisdom. Marking differences between men and women can be a touchy thing, but realistically it's easy to see that men tend to love acquiring knowledge whether it has any practical application or not. Many of them can spout out sports statistics or hold court on the workings of the internal combustion engine, even though it is knowledge they are not likely to ever use. They find such knowledge interesting for its own sake. It follows, then, that when the Bible speaks of men, the men represent facts, ideas, knowledge, truth, intellect and wisdom -- or in the negative sense falsity, twisted logic, and reasoning that is devoid of concern for others.