¹ Majd megfordulék és felemelém szemeimet, és látám, hogy ímé négy szekér jön vala ki két hegy közül, és azok a hegyek ércz-hegyek.

² Az elsõ szekérben veres lovak, a második szekérben fekete lovak;

³ És a harmadik szekérben fehér lovak; a negyedik szekérben pedig tarka lovak, erõsek.

⁴ És megszólalék, és mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem: Mik ezek, Uram?

⁵ Az angyal felele, és mondá nékem: Ezek az égnek négy szele, jõnek az egész föld Ura mellett való szolgálatukból.

⁶ A melyben a fekete lovak vannak, észak földére mennek, és a fehérek mennek utánok, a tarkák pedig a dél földére mennek;

⁷ Az erõsek is mennek és kivánják eljárni a földet. És mondá: Menjetek, járjátok el a földet; és eljárák a földet.

⁸ Majd híva engem, és beszéle velem, mondván: Lásd! Az észak földére menõk lecsendesíték lelkemet északnak földén.

⁹ És szóla az Úr hozzám, mondván:

¹⁰ Végy a számkivetésbõl valóktól: Heldaitól, Tóbiástól és Jedajától; és menj be azon a napon, menj be Jósiának, a Sefániás fiának házába, a kik Babilonból jöttenek,

¹¹ Végy ugyanis ezüstöt és aranyat, és csinálj koronákat, és tedd Jósuának, a Jehosadák fiának, a fõpapnak fejére!

¹² És szólj néki, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Ímé, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belõle, és megépíti az Úrnak templomát!

¹³ Mert õ fogja megépíteni az Úrnak templomát, és nagy lesz az õ dicsõsége, és ülni és uralkodni fog az õ székében, és pap is lesz az õ székében, és békesség tanácsa lesz kettõjük között.

¹⁴ És a koronák legyenek Hélemnek, Tóbiásnak, Jedajának és Hénnek, a Sefániás fiának emlékjelei az Úr templomában.

¹⁵ És a messzelakók eljõnek és építenek az Úr templomában, és megtudjátok, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem hozzátok. Így lesz, ha hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára!

¹ De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; elõször megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsõíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját [és ]a pogányok határát.

² A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!

³ Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzesz néki, és örvendeznek elõtted az aratók örömével, és vígadoznak, mint mikoron zsákmányt osztanak.

⁴ Mert terhes igáját és háta vesszejét, az õt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján;

⁵ Mert a vitézek harczi saruja és a vérbe fertõztetett öltözet megég, és tûznek eledele lészen;

⁶ Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az õ vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erõs Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!

⁷ Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerõsítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!

⁸ Beszédet küldött az Úr Jákóbnak, és leesett Izráelben,

⁹ Hogy megértse az egész nép: Efraim és Samaria lakosa, a kik ezt mondják kevélyen és felfuvalkodva:

¹⁰ Téglák omlottak le, és mi faragott kõbõl építünk; fügefák vágattak ki, és mi czédrusokat ültetünk helyökre!

¹¹ De az Úr ellenök hozza Reczin szorongatóit, és ellenségeiket rájok uszítja;

¹² A Sziriabeliek elõl, és a Filiszteusok hátul, s falják Izráelt feltátott torokkal. Mindezekkel azonban haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.

¹³ Hiszen e nép nem tért meg az õt verõ [Isten]hez, és a seregeknek Urát nem keresték;

¹⁴ Ezért kivágja az Úr Izráelbõl a fõt és farkat, a pálmaágat és a kákát egy napon.

¹⁵ A fõ: a vén és a fõember, a fark pedig a próféta, a ki hazugságot szól.

¹⁶ Mert e nép vezérei hitetõkké lettek, és a kiket vezetének, elvesztek.

¹⁷ Ezért ifjaiban sem gyönyörködik az Úr, s árváin és özvegyein sem könyörül; mert mindnyájan istentelenek és gonosztevõk, és minden száj bolondságot beszél. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.

¹⁸ Mert a gonoszság felgerjedt, mint a tûz, s tövist és gazt emészt, és meggyújtja a sûrû erdõt, és felgomolyg az füst oszlopában.

¹⁹ A seregek Urának haragja miatt kiégett a föld, és a nép a tûznek eledele lõn: Senki atyjafián nem könyörül,

²⁰ Jobbkézre vág és megéhezik, eszik balkézre és nem elégszik meg; mindnyájan karjoknak húsát eszik,

²¹ Manassé Efraimot és Efraim Manassét; s mindketten Júda ellen [kelnek]. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.