¹ És felemelé szavát az egész gyülekezet, és síra a nép azon az éjszakán.

² És mindnyájan zúgolódának Mózes ellen és Áron ellen Izráel fiai, és monda nékik az egész gyülekezet: Vajha megholtunk volna Égyiptom földén! vagy ebben a pusztában vajha meghalnánk!

³ Miért is visz be minket az Úr arra a földre? hogy fegyver miatt hulljunk el? feleségeink és a kicsinyeink prédára legyenek? Nem jobb volna-é nékünk visszatérnünk Égyiptomba?

⁴ És mondának egymásnak: Szerezzünk elõttünk járót, és térjünk vissza Égyiptomba.

⁵ Akkor arczczal leborulának Mózes és Áron Izráel fiai gyülekezetének egész községe elõtt.

⁶ Józsué pedig, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, a kik a földnek kémlelõi közül valók valának, meghasogaták ruháikat.

⁷ És szólának Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: A föld, a melyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld.

⁸ Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld.

⁹ Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétõl; mert õk nekünk [csak olyanok, mint a] kenyér; eltávozott tõlök az õ oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tõlök!

¹⁰ Mikor pedig az egész gyülekezet azon tanakodék, hogy megkövezze õket: megjelenék az Úrnak dicsõsége a gyülekezet sátorában Izráel minden fiának.

¹¹ És monda az Úr Mózesnek: Meddig gyaláz engemet ez a nép? Meddig nem hisznek nékem, mind ama csudatételeim mellett sem, a melyeket cselekedtem közöttök?

¹² Megverem õket döghalállal, és elvesztem õket; téged pedig nagy néppé teszlek, és õ nálánál erõsebbé.

¹³ És monda Mózes az Úrnak: Ha meghallják az égyiptombeliek (mert közülök hoztad fel e népet a te hatalmad által):

¹⁴ Elmondják majd e föld lakosainak, a kik hallották, hogy te Uram e nép között vagy, hogy szemtõl szembe megjelentetted magadat te Uram, és hogy a te felhõd megállott õ rajtok, és felhõoszlopban jársz te õ elõttök nappal, éjjel pedig tûzoszlopban.

¹⁵ Hogyha mind egyig elveszted e népet, így szólanak majd e népek, a melyek hallották a te híredet, mondván:

¹⁶ Mivelhogy nem vihette be az Úr e népet a földre, a mely felõl megesküdött nékik, azért öldöste le õket a pusztában.

¹⁷ Most azért hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, a miképen szólottál, mondván:

¹⁸ Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de [a bûnöst] nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen.

¹⁹ Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, a miképen megbocsátottál e népnek Égyiptomtól fogva mind eddig.

²⁰ És monda az Úr: Megkegyelmeztem a te beszéded szerint.

²¹ De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsõsége az egész földet.

²² Hogy mindazok az emberek, a kik látták az én dicsõségemet és csudáimat, a melyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkisértettek engemet immár tízszer, és nem engedtek az én szómnak:

²³ Nem látják meg azt a földet, a mely felõl megesküdtem az õ atyáiknak; senki nem látja azt azok közöl, a kik gyaláztak engem.

²⁴ De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más lélek volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem õt arra a földre, a melyre bement vala, és örökségül bírja azt az õ magva.

²⁵ De Amálek és Kananeus lakik a völgyben; holnap forduljatok meg, és induljatok a pusztába, a veres tenger útján.

²⁶ Szóla annakfelette az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:

²⁷ Meddig [tûrjek] e gonosz gyülekezetnek, a mely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel fiainak zúgolódásait, a kik zúgolódnak ellenem!

²⁸ Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy épen úgy cselekszem veletek, a miképen szólottatok az én füleim hallására!

²⁹ E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, a kik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendõstõl fogva és azon felül, a kik zúgolódtatok ellenem.

³⁰ És nem mentek be arra a földre, a melyre nézve felemeltem az én kezemet, hogy lakosokká teszlek abban titeket; Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát kivéve.

³¹ De kicsinyeiteket, a kik felõl azt mondtátok, hogy prédára lesznek; õket beviszem, és megismerik azt a földet, a melyet megútáltatok.

³² A ti holttesteitek azért a pusztában hullanak el.

³³ A ti fiaitok pedig, mint a pásztorok, bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik a ti paráználkodásitoknak büntetését, míglen megemésztetnek a ti holttesteitek e pusztában.

³⁴ A napok száma szerint, a melyeken megkémleltétek a földet, ([tudniillik ]negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendõ), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat.

³⁵ Én, az Úr, szólottam. Bizonyára ezt mívelem az egész gonosz gyülekezettel, a mely összegyülekezett vala ellenem; ebben a pusztában emésztetnek meg, és ugyanott halnak meg.

³⁶ A férfiak azért, a kiket elküldött vala Mózes a földnek megkémlelésére, és visszatérének és felzúdíták ellene az egész gyülekezetet, rossz hírt terjesztvén arról a földrõl:

³⁷ Azok a férfiak azért, a kik rossz hírt terjesztének a földrõl, meghalának az Úr elõtt csapás által.

³⁸ [Csak] Józsué, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, maradának életben ama férfiak közül, a kik mentek vala a földet megkémlelni.

³⁹ A mint pedig elbeszélé Mózes e beszédeket Izráel fiainak, a nép felette igen keserge.

⁴⁰ És felkelének reggel, és felmenének a hegy tetejére, mondván: Ímé készek vagyunk elmenni a helyre, a melyrõl szólott az Úr, mert vétkeztünk.

⁴¹ És monda Mózes: Miért hágjátok át ilyen módon az Úr akaratát, holott nem sikerülhet az [néktek.]

⁴² Fel ne menjetek, mert nem lesz közöttetek az Úr, hogy el ne hulljatok a ti ellenségeitek elõtt.

⁴³ Mert az Amálek és a Kananeus van ott elõttetek, és fegyver által hulltok el. Mivelhogy elfordultatok az Úrtól, nem is lesz az Úr veletek.

⁴⁴ Mindazáltal merészkedének felmenni a hegy tetejére; de az Úr szövetségének ládája és Mózes meg sem mozdulának a táborból.

⁴⁵ Alászálla azért az Amálek és a Kananeus, a ki lakik vala azon a hegyen, és megverék õket, és vágák õket mind Hormáig.

¹ Ezek pedig azok, a miket örökségül võnek el Izráel fiai a Kanaán földén, a miket örökségül adtak nékik Eleázár, a pap, Józsué, a Nún fia és az atyai fejedelmek, a kik valának Izráel fiainak nemzetségei felett;

² Sorsvetés által való örökségökül, (a mint megparancsolta vala az Úr Mózes által) a kilencz nemzetségnek és a félnemzetségnek:

³ Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott vala Mózes örökséget, a Lévitáknak pedig nem adott vala örökséget õ közöttök.

⁴ Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a Lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földbõl, hanem csak városokat lakásul és az azokhoz való legelõket barmaik és marháik számára.

⁵ A mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izráel fiai, és úgy oszták fel a földet.

⁶ Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda néki a Kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, a melyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felõlem és te felõled Kádes-Barneában.

⁷ Negyven esztendõs valék én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam néki hírt, a mint az én szívemben vala.

⁸ Atyámfiai pedig, a kik feljöttek vala velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet.

⁹ És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, a melyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet.

¹⁰ Most pedig, ímé megtartott engem az Úr életben, a mint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, a mióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek, a mi alatt Izráel a pusztában bolyongott vala; és most ímé, nyolczvanöt esztendõs vagyok!

¹¹ Még ma is olyan erõs vagyok, a milyen azon a napon voltam, a mikor elküldött engem Mózes; a milyen akkor volt az én erõm, most is olyan az én erõm a harczoláshoz és járásra-kelésre.

¹² Most azért add nékem ezt a hegyet, a melyrõl szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erõsített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiûzöm õket, a mint megmondotta az Úr.

¹³ És megáldá õt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.

¹⁴ Azért lõn Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, a miért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét.

¹⁵ A Hebron neve pedig annakelõtte Kirjáth-Arba volt; a ki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harcztól.