¹ És lõn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, [hogy] rosszul [van dolga.] És meghallá az Úr, és haragra gerjede, és felgyullada ellenök az Úrnak tüze és megemészté a tábornak szélét.

² Kiálta azért a nép Mózeshez, és könyörge Mózes az Úrnak, és megszünék a tûz.

³ És nevezé azt a helyet Thaberának; mert felgyulladt vala ellenök az Úrnak tüze.

⁴ De a gyülevész nép, a mely köztök vala, kívánságba esék, és Izráel fiai is újra síránkozni kezdének, és mondának: Kicsoda ád nékünk húst ennünk?

⁵ Visszaemlékezünk a halakra, a melyeket ettünk Égyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra.

⁶ Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk elõtt nincs egyéb mint manna.

⁷ (A manna pedig olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe pedig mint a bdelliomnak színe.

⁸ Kiomol vala pedig a nép, és szedik vala [a mannát], és õrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfõzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé.

⁹ Mikor pedig a harmat leszáll vala a táborra éjjel, a manna is mindjárt leszáll vala arra.)

¹⁰ És meghallá Mózes, hogy sír a nép, az õ nemzetsége szerint, kiki az õ sátorának nyílása elõtt; és igen felgerjede az Úr haragja, és nem tetszék az Mózesnek.

¹¹ És monda Mózes az Úrnak: Miért nyomorítád meg a te szolgádat? és miért nem találék kegyelmet a te szemeid elõtt, hogy ez egész népnek terhét én reám vetéd?

¹² Avagy tõlem fogantatott-e mind ez egész nép? avagy én szûltem-e õt, hogy azt mondod nékem: Hordozd õt a te kebleden, a miképen hordozza a dajka a csecsemõt, arra a földre, a mely felõl megesküdtél az õ atyáinak?

¹³ Hol vegyek én húst, hogy adjam azt mind ez egész népnek? mert reám sírnak, mondván: Adj nékünk húst, hadd együnk!

¹⁴ Nem viselhetem én magam mind ez egész népet; mert erõm felett van.

¹⁵ Ha így cselekszel velem, kérlek ölj meg engemet, ölj meg ha kedves vagyok elõtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat.

¹⁶ Monda azért az Úr Mózesnek: Gyûjts egybe nékem hetven férfiút Izráel vénei közül, a kikrõl tudod, hogy vénei a népnek és annak elõljárói, és vidd õket a gyülekezet sátorához, és álljanak ott veled.

¹⁷ Akkor alá szállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a lélekbõl, a mely te benned van, és teszem õ beléjök, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.

¹⁸ A népnek pedig mondd meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és húst esztek; mert sírtatok az Úr hallására, mondván: Kicsoda ád nékünk húst ennünk? mert jobban vala nékünk dolgunk Égyiptomban. Azért az Úr ád néktek húst és enni fogtok.

¹⁹ Nem [csak] egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon;

²⁰ Hanem egy egész hónapig, míglen kijön az orrotokon, és útálatossá lesz elõttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, a ki közöttetek van; és sírtatok õ elõtte mondván: Miért jöttünk ide ki Égyiptomból?

²¹ És monda Mózes: Hatszáz ezer gyalogos e nép, a mely között én vagyok, és te azt mondod: Húst adok nékik, és esznek egy egész hónapig?!

²² Nemde juhok és ökrök vágattatnak-é nékik, hogy elég legyen nékik? vagy a tengernek minden hala összegyûjtetik-é nékik, hogy elég legyen nékik?

²³ Akkor monda az Úr Mózesnek: Avagy megrövidült-é az Úrnak keze? Majd meglátod: beteljesedik-é néked az én beszédem vagy nem?

²⁴ Kiméne azért Mózes, és elmondá a népnek az Úr beszédét, és összegyûjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá õket a sátor körül.

²⁵ Akkor leszálla az Úr felhõben, és szóla néki, és elszakaszta abból a lélekbõl, a mely vala õ benne, és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék õ rajtok a lélek, menten prófétálának, de nem többé.

²⁶ Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád, a másiknak neve Médád, és ezeken is megnyugodott vala a lélek; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálának a táborban.

²⁷ Elfutamodék azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban.

²⁸ Akkor felele Józsué, a Nún fia, Mózes szolgája, az õ választottai közül való, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg õket!

²⁹ És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az õ lelkét õ beléjök.

³⁰ Ezután visszatére Mózes a táborba, õ és az Izráel vénei.

³¹ És szél jöve ki az Úrtól, és hoza fürjeket a tengertõl, és bocsátá a táborra egynapi járásnyira egy felõl, és egynapi járásnyira más felõl a tábor körül, és mintegy két sing magasságnyira a földnek színén.

³² Akkor felkele a nép [és] azon az egész napon, és egész éjjel, és az egész következõ napon gyûjtének magoknak fürjeket, a ki keveset gyûjtött is, gyûjtött tíz hómert, és kiteregeték azokat magoknak a tábor körül.

³³ A hús még foguk között vala, és meg sem emésztették vala, a mikor az Úrnak haragja felgerjede a népre és megveré az Úr a népet igen nagy csapással.

³⁴ És elnevezék azt a helyet Kibrot-thaavának: mert ott temeték el a mohó népet.

³⁵ Kibrot-thaavától elméne a nép Haseróthba; és ott valának Haseróthban.

¹ Legyetek az én követõim, mint én is a Krisztusé.

² Dícsérlek pedig titeket atyámfiai, hogy én rólam mindenben megemlékeztek, és a miképen meghagytam néktek, rendeléseimet megtartjátok.

³ Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten.

⁴ Minden férfiú, a ki befedett fõvel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az õ fejét.

⁵ Minden asszony pedig, a ki befedetlen fõvel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az õ fejét, mert egy és ugyanaz, mintha megnyiretett volna.

⁶ Mert ha az asszony nem fedi be fejét, nyiretkezzék is meg, hogy ha pedig éktelen dolog asszonynak megnyiretkezni, vagy megberetváltatni, fedezze be az õ fejét.

⁷ Mert a férfiúnak nem kell befednie az õ fejét, mivel õ az Istennek képe és dicsõsége; de az asszony a férfiú dicsõsége.

⁸ Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból.

⁹ Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért.

¹⁰ Ezért kell az asszonynak hatalmi [jelt] viselni a fején az angyalok miatt.

¹¹ Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban.

¹² Mert a miképen az asszony a férfiúból van, azonképen a férfiú is az asszony által, az egész pedig az Istentõl.

¹³ Magatokban ítéljétek meg: illendõ dolog-é asszonynak fedetlen fõvel imádni az Istent?

¹⁴ Avagy maga a természet is nem arra tanít-é titeket, hogy ha a férfiú nagy hajat visel, csúfsága az néki?

¹⁵ Az asszonynak pedig, ha nagy haja van, ékesség az néki; mert a haj fátyol gyanánt adatott néki.

¹⁶ Ha pedig valakinek tetszik versengeni, nekünk olyan szokásunk nincsen, sem az Isten gyülekezeteinek.

¹⁷ Ezt pedig tudtotokra adván, nem dícsérlek, hogy nem haszonnal, hanem kárral gyûltök egybe.

¹⁸ Mert elõször is, mikor egybegyûltök a gyülekezetben, hallom, hogy szakadások vannak köztetek; és valami részben hiszem is.

¹⁹ Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.

²⁰ Mikor tehát egybegyûltök egyazon helyre, nincs úrvacsorájával való élés:

²¹ Mert kiki az õ saját vacsoráját veszi elõ az evésnél; és némely éhezik, némely pedig dõzsöl.

²² Hát nincsenek-é házaitok az evésre és ivásra? Avagy az Isten gyülekezetét vetitek-é meg, és azokat szégyenítitek-é meg, a kiknek nincsen? Mit mondjak néktek? Dícsérjelek-é titeket ebben? Nem dícsérlek.

²³ Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek elõtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,

²⁴ És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.

²⁵ Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.

²⁶ Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.

²⁷ Azért a ki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.

²⁸ Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérbõl, és úgy igyék abból a pohárból,

²⁹ Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.

³⁰ Ezért van ti köztetek sok erõtlen és beteg, és alusznak sokan.

³¹ Mert ha mi ítélnõk magunkat, nem ítéltetnénk el.

³² De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.

³³ Azért atyámfiai, mikor egybegyûltök az evésre, egymást megvárjátok.

³⁴ Ha pedig valaki éhezik, otthon egyék, hogy ítéletre ne gyûljetek egybe. A többire nézve, majd ha hozzátok megyek, rendelkezem.