Bible

 

4 Mózes 10

Studie

   

1 Ismét szóla az Úr Mózesnek, mondván:

2 Csináltass magadnak két kürtöt, vert ezüstbõl csináltasd azokat, és legyenek azok néked a gyülekezet összegyûjtésére, és a táborok megindítására.

3 És mikor megfújják azokat, gyüljön te hozzád az egész gyülekezet, a gyülekezet sátorának nyílása elé.

4 Ha csak egyet fújnak meg, akkor gyûljenek hozzád a fejedelmek, Izráel ezereinek fejei.

5 Ha pedig riadót fújtok, akkor induljon azok tábora, a kik napkelet felõl táboroznak.

6 Mikor pedig másodszor fújtok riadót, akkor induljon azok tábora, a kik dél felõl táboroznak. Riadót fújjanak azok indulására.

7 Mikor pedig összegyûjtitek a gyülekezetet, [egyszerûen] kürtöljetek, és ne fújjatok riadót.

8 A kürtöket pedig Áron fiai, a papok fújják; és legyen ez néktek örökkévaló rendtartás a ti nemzetségeitek között.

9 És mikor viadalra mentek a ti földetekben, a titeket háborító ellenségetek ellen, akkor is [azokkal] a kürtökkel fújjatok riadót, és emlékezetben lesztek az Úr elõtt, a ti Istenetek elõtt, és megszabadultok a ti ellenségeitektõl.

10 A ti vígasságtoknak napján, és a ti ünnepeiteken, és a ti hónapjaitok kezdetén is fújjátok meg a kürtöket, a ti egészen égõáldozataitokra, és a ti hálaáldozatitokra: és lesznek néktek emlékeztetõül a ti Istenetek elõtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.

11 Vala pedig a második esztendõben a második hónapban, a hónapnak huszadik napján, felszálla a felhõ a bizonyság hajlékáról.

12 És elindulának Izráel fiai az õ menésöknek rendje szerint a Sinai pusztájából; és megállapodék a felhõ Párán pusztájában.

13 Elindulának azért elõször az Úrnak Mózes által való parancsolatja szerint.

14 Elindula pedig elõször a Júda fiai táborának zászlója az õ seregei szerint; és az õ seregének feje vala Naasson, az Amminádáb fia.

15 Az Izsakhár fiai törzsébõl való seregnek feje pedig Néthanéel vala, Suárnak fia.

16 És a Zebulon fiai törzsébõl való seregnek feje vala Eliáb, Hélonnak fia.

17 És elbontatván a hajlék, elindulának Gersonnak és Mérárinak fiai, a hajlék hordozói.

18 Azután indula a Rúben táborának zászlója az õ seregeik szerint, és az õ seregének feje vala Elisur, Sedeúrnak fia.

19 A Simeon fiai törzsébõl való seregnek pedig feje vala Selúmiel, Surisaddainak fia.

20 És a Gád fiai törzsébõl való seregnek feje vala Eliásáf, Dehuélnek fia.

21 Elindulának a Kéhátiták is, a szentség hordozói, és [amazok] felállíták vala a hajlékot, míg [ezek] oda jutnak vala.

22 Azután elindula az Efraim fiai táborának zászlója az õ seregei szerint, és az õ seregének feje vala Elisáma, Ammihúdnak fia.

23 A Manasse fiai törzsébõl való seregnek feje vala Gámliél, Pédasúrnak fia.

24 A Benjámin fiai törzsébõl való seregnek feje vala Abidán, Gideóninak fia.

25 [Utolszor] indula el a Dán fiai táborának zászlója, mint az egész tábornak utócsapata az õ seregei szerint; és az õ seregének feje vala Ahiézer, az Ammisaddai fia.

26 Az Áser fiai törzsébõl való seregnek pedig feje vala Págiel, Okhránnak fia.

27 És a Nafthali fiai törzsébõl való seregnek feje vala Akhira, az Enán fia.

28 Ilyen vala Izráel fiainak menetele az õ seregeik szerint: ekképen mentek.

29 Monda pedig Mózes Hóbábnak, a ki fia vala a Midiánból való Reuélnek, a Mózes ipának: Arra a helyre indulunk mi, a mely felõl azt mondta vala az Úr: néktek adom. Jer el velünk, és jól teszünk veled, mert az Úr jót igért Izráelnek.

30 Az pedig felele néki: Nem megyek, hanem az én földemre és az én rokonaim közé megyek.

31 És monda [Mózes]: Kérlek, ne hagyj el minket: mert te tudod, hol kell megszállanunk e pusztában, és légy nékünk szemünk gyanánt.

32 És ha eljösz velünk, a mi jót cselekszik velünk az Úr, közöljük azt veled.

33 Elmenének azért az Úr hegyétõl háromnapi járásnyira, és az Úr szövetségének ládája megyen vala õ elõttök háromnapi járásnyira, hogy kiszemelje nékik: hol kelljen megszállaniok.

34 És az Úr felhõje vala õ rajtok nappal, mikor elindulának a táborból.

35 Mikor pedig el akarták indítani a ládát, ezt mondja vala Mózes: Kelj fel Uram, és széledjenek el a te ellenségeid, és fussanak el elõled a te gyûlölõid.

36 Mikor pedig megáll vala, ezt mondja vala: Fordulj vissza Uram Izráelnek tízezerszer való ezereihez.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Apocalypse Revealed # 938

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 962  
  

938. 22:4 They shall see His face, and His name shall be on their foreheads. This symbolically means that they will turn to the Lord and the Lord to them, being conjoined by love.

To see the face of God and the Lamb, or the face of the Lord, does not mean to see His face, because no one can see the Lord's face such as He is in His Divine love and wisdom and live, for He is the sun of heaven and of the whole spiritual world. Indeed, to see His face as He is in Himself would be like entering the sun and being consumed in a moment by its fire. Nevertheless, the Lord sometimes presents Himself to be seen outside of the sun, but He veils Himself then and so presents Himself to those who see Him, which He does by means of an angel, as He did also in the world when He appeared to Abraham, Hagar, Lot, Gideon, Joshua, and others. That is why those angels are called angels and also Jehovah, for Jehovah was present in them from afar.

[2] Here, however, that His servants will see His face does not mean that they will see His face in this way, but that they will see the truths from Him contained in the Word and will know and acknowledge Him by means of them. For the Divine truths in the Word provide the light that emanates from the Lord as a sun, the light which angels enjoy, and because those truths provide the light, they are like mirrors in which the face of the Lord is seen. That to see the Lord's face symbolically means to turn to Him, will be explained below.

The Lord's name being on the servants' foreheads means, symbolically, that the Lord loves them and turns them to Him. The Lord's name symbolizes the Lord Himself, because it symbolizes His every attribute by which He is known and in consequence of which He is worshiped (nos. 81, 584). The forehead symbolizes love (nos. 347, 605), and being written on the forehead symbolizes the Lord's love in them (no. 729). It can be seen from this what is properly meant by the statement here.

[3] The statement, moreover, symbolically means that they will turn themselves to the Lord and the Lord to them, because the Lord gazes upon the forehead of all those who are conjoined with Him by love and so turns them to Him. Consequently, in heaven angels turn their faces only to the Lord as the sun, and this is astonishingly the case in whatever direction they turn physically. So people say in common speech that they have God ever before their eyes. The same is the case with the spirit of a person living in the world and conjoined with the Lord by love. But regarding this turning of the face to the Lord, more accounts may be seen in Angelic Wisdom Regarding Divine Love and Wisdom, nos. 129-144 and in the book Heaven and Hell (London, 1758), nos. 17 123, 143, 144, 151, 153, 255, 272.

  
/ 962  
  

Many thanks to the General Church of the New Jerusalem, and to Rev. N.B. Rogers, translator, for the permission to use this translation.