Bible

 

3 Mózes 7

Studie

   

1 Ez pedig a vétekért való áldozatnak törvénye; igen szentséges az.

2 A mely helyen megölik az egészen égõáldozatot, ott öljék meg a vétekért való áldozatot [is], és a vérét hintsék az oltárra köröskörül.

3 A kövérjét pedig áldozzák meg mind, a farkát is, és a mely kövér a belet takarja.

4 A két veséjét és a rajtuk lévõ kövérséget, a mely a véknyaknál van, úgyszintén a májon lévõ hártyát a vesékkel együtt szedje ki.

5 És füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tûzáldozatul az Úrnak. Vétekért való áldozat ez.

6 A papok között minden férfiú eheti azt, szenthelyen egyék meg; igen szentséges az.

7 A milyen a bûnért való áldozat, olyan a vétekért való áldozat is, egy törvényök van nékik. Azé a papé az, a ki engesztelést szerez vele.

8 Ha a pap egészen égõáldozatot áldoz valakiért, az égõáldozat bõre, a melyet megáldoz, azé a papé legyen.

9 Minden ételáldozat is, a melyet kemenczében sütnek és minden, a mit rostélyon vagy serpenyõben készítenek, a papé legyen, a ki azt áldozta.

10 Az olajjal elegyített és száraz ételáldozat is mind az Áron fiaié legyen közösen, egyiké úgy, mint a másiké.

11 Ez pedig a hálaáldozat törvénye, a melyet áldoznak az Úrnak.

12 Ha dicsõítésül áldozza azt valaki, a dicsõítés áldozatjával együtt áldozzék olajjal elegyített kovásztalan lepényeket, és olajjal megkent kovásztalan pogácsákat, és lisztlángból gyúrt, olajjal elegyített lepényeket.

13 A lepényeken kivül kovászos kenyeret is vigyen áldozatául, dicsõítõ hálaáldozatjával együtt.

14 És mindezekbõl az áldozatokból áldozzék egyet-egyet az Úrnak felmutatott áldozatul; és legyen azé a papé, a ki a hálaáldozatnak vérét elhinti.

15 És az õ dicsõítõ hálaáldozatjának húsát, az õ áldozásának napján egyék meg; ne hagyjon abból reggelig.

16 Hogyha fogadásból vagy szabadakaratból áldozza valaki az õ áldozatát, a mely napon áldozza azt, azon a napon egyék meg az õ áldozatát; a mi pedig megmarad abból, másnap egyék meg.

17 A mi pedig annak az áldozatnak húsából [tovább is] megmarad, harmadnapon tûzzel égettessék meg.

18 Mert ha az õ hálaadó áldozatának húsából harmadnapon eszik valaki, nem lesz az kedves; a ki áldozta azt, annak nem számíttatik az az õ javára, sõt útálatos lesz; és valaki eszik abból, hordozza az õ vétségének terhét.

19 Azt a húst pedig, a mely valami tisztátalanhoz ér, meg ne egyék, [hanem] tûzzel égessék meg. A mi különben a húst illeti, mindenki ehetik húst, a ki tiszta;

20 De az, a ki eszik a békeáldozatnak húsából, a mely az Úré, noha az õ tisztátalansága rajta van, az ilyen ember gyomláltassék ki az õ népe közül.

21 Ha valaki akármi tisztátalanhoz ér, tisztátalan emberhez, vagy tisztátalan baromhoz, vagy akármihez, a mi tisztátalan útálatosság, és eszik a hálaadó áldozatnak húsából, a mely az Úré, gyomláltassék ki az az ember az õ népe közül.

22 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:

23 Szólj az Izráel fiainak, mondván: Az ökörnek, a báránynak és a kecskének semmi kövérjét meg ne egyétek.

24 A hullott állatnak kövérje, és a [vadtól] megszaggatottnak kövérje, akármi munkához felhasználható, de enni meg ne egyétek!

25 Mert akárki egyék is az aféle állatoknak kövérjébõl, a melyekbõl tûzáldozatot visznek az Úrnak, az az ember, a ki [ilyet] eszik, gyomláltassék ki az õ népe közül.

26 És semmi vért se egyetek meg bármely lakhelyeteken: se madárnak, se baromnak vérét.

27 Valaki megeszik valami féle vért, az az ember gyomláltassék ki az õ népe közül.

28 Szóla ismét az Úr Mózesnek és monda:

29 Szólj az Izráel fiainak, mondván: A ki hálaáldozattal áldozik az Úrnak, maga vigye az Úrnak az õ áldozatát az õ hálaáldozatából.

30 A maga keze vigye az Úrnak tûzáldozatát: a kövérjét a szegyével együtt vigye el, a szegyét [azért,] hogy meglóbálják azt az Úr elõtt.

31 A pap pedig füstölögtesse el azt a kövért az oltáron, a szegye pedig legyen Ároné és az õ fiaié.

32 A jobblapoczkát is a papnak adjátok a hálaadó áldozatból, hogy azt felmutassa.

33 A ki Áron fiai közül a hálaáldozat vérét és kövérjét megáldozza, a jobblapoczka annak a része legyen.

34 Mert a meglóbált szegyet és a felmutatott lapoczkát elveszem Izráel fiaitól az õ hálaadó áldozataikból, és adom azokat Áron papnak és az õ fiainak, örökre kiszabott részül, az Izráel fiaitól.

35 Ez az Áron felkenetési része, és az õ fiainak felkenetési része az Úrnak tûzáldozataiból, a naptól fogva, a melyen elõállítá õket, hogy papi szolgálatot tegyenek az Úrnak;

36 A melyet parancsolt az Úr, hogy adják nékik az Izráel fiai, a mely napon felkente õket, örökre kiszabott részül az õ nemzetségökben.

37 Ez az egészen égõáldozatnak, az ételáldozatnak, a bûnért és a vétekért való áldozatnak, a felavatási áldozatnak és a hálaáldozatnak törvénye,

38 A melyet parancsolt az Úr Mózesnek a Sinai hegyen, a mely napon parancsolta az Izráel fiainak a Sinai pusztában, hogy áldozzanak az Úrnak.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 4236

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

4236. And Jacob said when he saw them, This is the camp of God. That this signifies heaven, is because the “camp of God” signifies heaven, for the reason that an “army” signifies truths and goods (n. 3448), and truths and goods are marshaled by the Lord in heavenly order; hence an “encamping” denotes a marshalling by armies; and the heavenly order itself which is heaven, is the “camp.” This “camp” or order is of such a nature that hell cannot possibly break in upon it, although it is in the constant endeavor to do so. Hence also this order, or heaven, is called a “camp,” and the truths and goods (that is, the angels) who are marshaled in this order, are called “armies.” This shows whence it is that the “camp of God” signifies heaven. It is this very order, and thus heaven itself, which was represented by the encampments of the sons of Israel in the wilderness; and their dwelling together in the wilderness according to their tribes was called the “camp.” The tabernacle in the midst, and around which they encamped, represented the Lord Himself. That the sons of Israel encamped in this manner, may be seen in Numbers 1:1-54 33:2-56; as also that they encamped around the tabernacle by their tribes-toward the east Judah, Issachar, and Zebulun; toward the south Reuben, Simeon, and Gad; toward the west Ephraim, Manasseh, and Benjamin; toward the north Dan, Asher, and Naphtali; and the Levites in the middle near the tabernacle (2:2-34).

[2] The tribes signified all goods and truths in the complex (see n. 3858, 3862, 3926, 3939, 4060). It was for this reason that when Balaam saw Israel dwelling according to their tribes, and the spirit of God came upon him, he uttered his enunciation, saying:

How good are thy tabernacles, O Jacob, thy dwelling places, O Israel, as the valleys are they planted, as gardens by the river (Numbers 24:5-6).

That by this prophecy was not meant the people named Jacob and Israel, but that it was the heaven of the Lord that was represented, is very manifest. For the same reason their marshallings in the wilderness, that is, their encampings by tribes, are called “camps” in other passages of the Word; and by a “camp” is there signified in the internal sense heavenly order; and by “encamping” a marshalling in accordance with this order, namely, the order in which goods and truths are disposed in heaven (as in Leviticus 4:12; 8:17; 13:46; 14:8; 16:26, 28; 24:14, 23; Numbers 2; 4:5-33; 5:2-4; 9:17 to the end; 10:1-10, 28; 11:31-32; 12:14-15; 31:19-24; Deuteronomy 23:10-14).

[3] That the “camp of God” denotes heaven may also be seen in Joel:

The earth quaked before Him, the heavens trembled, the sun and the moon were blackened, and the stars withdrew their brightness, and Jehovah uttered His voice before His army, for His camp is exceeding many, for numerous is he that doeth His word (Joel 2:10-11).

In Zechariah:

I will encamp at my house from the army, on account of him who passeth by, and on account of him who goeth away, lest the extortioner should pass over them (Zech. 9:8).

In John:

Gog and Magog went up over the plain of the earth, and compassed the camp of the saints about, and the beloved city; but fire came up from God and consumed them (Revelation 20:9);

“Gog and Magog” denote those who are in external worship that is separated from internal and made idolatrous (n. 1151); the “plain of the earth” denotes the truth of the church (that a “plain” is the truth which is of doctrine may be seen above, n. 2450; and that the “earth” is the church, n. 556, 662, 1066, 1067, 1850, 2117, 2118, 3355); the “camp of the saints” denotes the heaven or kingdom of the Lord on the earth, which is the church.

[4] As most things in the Word have also an opposite sense, so likewise has a “camp,” which then signifies evils and falsities, consequently hell; as in David:

Though the evil should encamp against me, my heart shall not fear (Psalms 27:3).

In the same:

God hath scattered the bones of them that encamp against me; thou hast put them to shame, because God hath rejected them (Psalms 53:5).

By the camp of Assyria, in which the angel of Jehovah smote a hundred and eighty-five thousand (Isaiah 37:36), nothing else is meant; and the same by the camp of the Egyptians (Exodus 14:20).

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.