Bible

 

Birák 8

Studie

   

1 És mondának az Efraim férfiai néki: Miért cselekedted azt mi velünk, hogy el nem hívtál minket, mikor a Midián ellen való hadakozásra indultál? És erõsen feddõzének vele.

2 Õ pedig monda nékik: Vajjon cselekedtem-é én olyan dolgot, mint ti? Nem többet ér-é Efraim szõlõmezgerlése, mint Abiézer [egész] szüretje?

3 Kezetekbe adta az Isten Midiánnak fejedelmeit, Orebet és Zéebet; hát mit cselekedhettem én olyat, mint ti?! Akkor lecsendesedék az õ felháborodott lelkök, mikor e beszédet mondotta vala.

4 Mikor pedig Gedeon a Jordánhoz ére, átkele azzal a háromszáz férfiúval, a kik vele valának, az üldözéstõl kifáradottan.

5 És monda a Sukkót férfiainak: Adjatok, kérlek, e népnek, mely engem követ, kenyeret, mert fáradtak, én pedig ûzöm Zébát és Sálmunáht, Midiánnak királyait.

6 És mondának Sukkót elõljárói: Zébának és Sálmunáhnak öklét már kezedben tartod-é, hogy kenyeret adjunk a te seregednek?

7 Gedeon pedig monda: Ha kezembe adja az Úr Zébát és Sálmunáht, a pusztának tüskéivel és csalánjaival csépelem meg testeteket.

8 És felmenvén onnan Pénuelbe, hasonlóképen szóla azoknak is, és Pénuel férfiai [épen] úgy feleltek néki, a mint feleltek volt a Sukkót férfiai.

9 És szóla a Pénuel férfiainak is, mondván: Mikor békességben visszatérek, lerontom ezt a tornyot.

10 Zéba pedig és Sálmunáh Kárkorban valának, és az õ seregök velök, mintegy tizenötezeren, mind a kik megmaradtak a Napkeletieknek egész táborából. Az elesettek [száma] százhúszezer fegyverfogható férfiú [volt.]

11 És felméne Gedeon a sátorban lakók útján keletre Nobahtól és Jogbehától, és szétverte a tábort, pedig a tábor biztonságban [érezte magát].

12 És Zéba és Sálmunáh elfutottak; de õ utánok ment, és elfogta a Midián két királyát: Zébát és Sálmunáht, és szétszórta az egész tábort.

13 Mikor pedig Gedeon, a Joás fia, visszatért a harczból a Heresz hágójától:

14 Megfogott egy gyermeket a sukkótbeliek közül, és tudakozódott tõle. Ez pedig felírta néki Sukkótnak elõljáróit és véneit, hetvenhét férfiút.

15 Mikor aztán a Sukkót férfiaihoz ment vala, monda: Ímhol Zéba és Sálmunáh, a kik miatt gúnyolódtatok velem, mondván: Vajjon Zéba és Sálmunáh öklét már kezedben tartod-é, hogy kenyeret adjunk kifáradott embereidnek?

16 És elõfogá a város véneit, és a pusztának töviseit és csalánjait [vévén], megtanítá azokkal Sukkótnak férfiait.

17 Azután Pénuel tornyát rontá le, és a város férfiait ölte meg.

18 És monda Zébának és Sálmunáhnak: Milyenek voltak azok a férfiak, a kiket a Thábor [hegyén] megöltetek? Õk pedig mondának: Mint a milyen te vagy, olyanok voltak õk is, és mindenik olyan arczú, mint egy-egy királyfi.

19 És monda: Az én atyámfiai, az én anyámnak fiai voltak azok. Él az Úr! ha életben hagytátok volna õket, én sem ölnélek meg titeket!

20 És monda Jéthernek, az õ elsõszülöttjének: Kelj fel, öld meg õket. De a fiú nem húzta ki kardját, mert fél vala, mivelhogy még gyermek vala.

21 És monda Zéba és Sálmunáh: Kelj fel te és [te] ölj meg minket, mert a milyen a férfiú, olyan az õ ereje. És felkele Gedeon, és megölé Zébát és Sálmunáht, és elvevé az õ tevéiknek nyakán levõ ékességeket.

22 És mondának az Izráel férfiai Gedeonnak: Uralkodjál felettünk te és a te fiad és a te fiadnak fia, mert megszabadítottál bennünket a Midiániták kezébõl.

23 És monda nékik Gedeon: Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!

24 Azután monda nékik Gedeon: Egyet kívánok [csak] tõletek, hogy adja nékem mindenikõtök a zsákmányul ejtett fülön függõket; mert arany fülön függõik voltak azoknak, mivelhogy Izmaeliták valának.

25 És mondának: Örömest néked adjuk. És leterítettek egy ruhát, és mindenki arra dobá a fülön függõket, melyeket prédául ejtett.

26 Az arany fülön függõknek pedig, a melyeket elkért, súlya ezerhétszáz arany [siklus] volt, amaz ékességeken, függõkön és bíborruhákon kívül, a melyek a Midián királyain voltak, és az aranylánczok nélkül, a melyek tevéik nyakán valának.

27 És készíte abból Gedeon efódot, és helyhezteté azt a maga városában, Ofrában, és ott paráználkodott azután az egész Izráel, és lõn [ez] Gedeonnak és házanépének tõrbeejtésére.

28 Így aláztattak meg a Midiániták az Izráel fiai elõtt, és nem is emelték fel azután már fejüket, és megnyugovék a föld negyven esztendeig Gedeon idejében.

29 És [haza]tért Jerubbaál, a Joás fia, és megtelepedett otthon.

30 És Gedeonnak volt hetven fia, kik az õ ágyékából származtak, mert sok felesége volt néki.

31 És az õ ágyasa is, a ki Sikemben volt, szült néki egy fiat, és nevezé azt Abiméleknek.

32 És meghala Gedeon, a Joás fia, késõ vénségében, és eltemetteték atyjának, Joásnak sírjába, Ofrában, Abiezer [városában.

33 Lõn pedig, hogy mikor meghalt Gedeon, elfordulának az Izráel fiai [az Úrtól], és a Baálokkal paráználkodának, és a Baál-Beritet tevék istenökké.

34 És nem emlékezének meg az Izráel fiai az Úrról, az õ Istenökrõl, a ki õket megszabadította minden ellenségeik kezébõl köröskörül.

35 És nem cselekedének irgalmasságot a Jerubbaál Gedeon házával mind ama jók szerint, a melyeket õ tett vala az Izráellel.

   

Komentář

 

Ephraim

  
Jacob blessing the sons of Joseph, by Januarius Zick

Ephraim was the second son born to Joseph in Egypt and was, along with his older brother Manasseh, elevated by Jacob to the same status as Joseph’s brothers. Thus when the tribes of Israel are named, Ephraim and Manasseh are named as patriarchs along with their uncles – Reuben, Simeon, Levi, Judah, Dan, Naphtali, Gad, Asher, Issachar, Zebulun and Benjamin -- but Joseph is not. According to Swedenborg, Ephraim represents the intellectual aspect of the church, the part that explores and understands what is true – especially the true ideas that can be drawn from the Bible. Manasseh, meanwhile, represents the affectional aspect of the church, the part that feels and loves and cares. This plays into the best-known story of Ephraim’s life. When Jacob was old and nearing death, Joseph brought his two sons to be blessed. He presented Manasseh to Jacob’s right hand as the elder, and Ephraim to Jacob’s left hand. But Jacob crossed his hands and gave Ephraim the primary blessing. According to Swedenborg, Manasseh was the elder son because ultimately, what we love makes us who we are; our loves form our lives. So our loves are the most central, leading aspect of our human existence, with our intellect playing a secondary role. But as we develop, we need to reverse those. We can use our intellect to understand what is good and right and force ourselves to do it, even when our desires are for what’s selfish. If we stick to that out of a determination to follow the Lord and be good people, the Lord will eventually remove the selfishness from our hearts so we can truly love what is good. By having Jacob bless Ephraim above Manasseh, the Lord is telling us that we have to put our intellect first to pursue our spiritual journey.