Bible

 

1 Mózes 9

Studie

   

1 Azután megáldá Isten Noét és az õ fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.

2 És féljen és rettegjen tõletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;

3 Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelûl; a mint a zöld fûvet, nektek adtam mindazokat.

4 Csak a húst az õt elevenítõ vérrel meg ne egyétek.

5 De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertõl, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.

6 A ki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.

7 Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.

8 És szóla az Isten Noénak és vele az õ fiainak, mondván:

9 Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok.

10 És minden élõ állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.

11 Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.

12 És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök idõkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élõ állat között, mely ti veletek van:

13 Az én ívemet helyeztetem a felhõkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.

14 És lészen, hogy mikor felhõvel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhõben.

15 És megemlékezem az én szövetségemrõl, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testbõl való élõ állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.

16 Azért legyen tehát az ív a felhõben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségrõl Isten között és minden testbõl való élõ állat között, mely a földön van.

17 És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.

18 Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.

19 Ezek hárman a Noé fiai s ezektõl népesedék meg az egész föld.

20 Noé pedig földmívelõ kezde lenni, és szõlõt ültete.

21 És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.

22 Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az õ atyjának mezítelenségét, és hírûl adá künnlevõ két testvérének.

23 Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.

24 Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az õ kisebbik fia cselekedett vala:

25 Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.

26 Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!

27 Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!

28 Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig.

29 És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendõ; és meghala.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 1077

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

1077. That they who are here called “Ham” and “Canaan” that is, those who separate faith from charity and hence make worship consist in externals alone, cannot know what and whence is conscience, needs to be briefly shown. Conscience is formed by means of the truths of faith, for that which a man has heard, acknowledged, and believed makes the conscience in him; and afterwards to act contrary to this is to him to act contrary to conscience, as may be sufficiently evident to everyone; so that unless it is the truths of faith that a man hears, acknowledges, and believes, he cannot possibly have a true conscience. For it is through the truths of faith (the Lord working in charity) that man is regenerated, and therefore it is through the truths of faith that he receives conscience, conscience being the new man himself. From this it is evident that the truths of faith are the means by which this may take place, that is, that the man may live according to what faith teaches, the principal of which is to love the Lord above all things, and the neighbor as himself. If he does not so live, what is his faith but an empty affair, and a mere high-sounding word, or a thing that is separated from heavenly life, and in which when thus separated there is no possible salvation?

[2] For to believe that no matter how a man lives, he may yet be saved provided he has faith, is to say that he may be saved if he has no charity, and no conscience (that is, if he passes his life in hatred, revenge, robbery, adultery, in a word, in all things contrary to charity and conscience) provided only that he has faith, even if it be but at the hour of death. Let such persons consider, when they are in such a false principle, what truth of faith there is that can form their conscience, and whether it be not what is false. If they suppose that they have anything of conscience, it must be only outward bonds-such as fear of the law, of loss of honor, of gain, or of reputation for the sake of these-that make, with them, what they call conscience, and which lead them not to injure the neighbor, but to do him good. But as this is not conscience, because not charity, therefore when these restraints are loosened or taken away, such persons rush into most wicked and obscene things. Very different is the case with those who, although they have declared that faith alone saves, have still lived a life of charity; for in their faith there has been charity from the Lord.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.