Bible

 

1 Mózes 50

Studie

   

1 József pedig az õ atyja orczájára borúla és siránkozék felette és csókolgatá õt.

2 És megparancsolá József az õ szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az õ atyját; és bebalzsamozák az orvosok Izráelt.

3 Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a bebalzsamozás napjai, siraták õt az Égyiptombeliek hetven napig.

4 És elmúlának az õ siratásának napjai, és szóla József a Faraó házanépéhez, mondván: Ha kedves vagyok elõttetek, szóljatok kérlek a Faraónak, mondván:

5 Az én atyám engem megesketett, mondván: Ímé én meghalok; az én síromba, melyet Kanaán földén ástam magamnak, oda temess el engem. Most hát kérlek, hadd menjek el, és temessem el az én atyámat, azután visszatérek.

6 És monda a Faraó: Eredj el és temesd el a te atyádat, a mint megesketett téged.

7 Elméne azért József, hogy az õ atyját eltemesse, és vele együtt felmenének mind a Faraó szolgái, az õ házának vénei és Égyiptom földének minden vénei.

8 Józsefnek is egész háznépe; és az õ bátyjai, és az õ atyjának háznépe; csak gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták a Gósen földén.

9 Felmenének annakfelette õ vele szekerek is és lovagok, úgy hogy igen nagy sereg vala.

10 Mikor eljutának Atád szérûjéhez, mely a Jordánon túl van, nagy és keserves sírással sírának ott. József pedig hét napig gyászolá az õ atyját.

11 És láták az ország lakosai, a Kanaán népe azt a gyászt Atád szérûjénél, és mondának: Keserves gyásza ez az Égyiptombelieknek. Azért nevezék azt a helyet Ábel Miczrajimnak, mely a Jordánon túl van.

12 Aképen cselekedének azért [Jákóbbal] az õ fiai, a miképen megparancsolta vala nékik.

13 Elvivék ugyanis õt az õ fiai Kanaán földére és eltemeték õt a Makpelah mezõnek barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezõvel együtt temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében.

14 És visszatére József Égyiptomba, õ, és az õ atyjafiai, és mind azok, kik vele fölmentek vala az õ atyjának temetésére, minekutána eltemette az õ atyját.

15 A mint láták József bátyjai, hogy az õ atyjok meghalt, ezt mondják vala: Hátha gyûlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, a mit rajta elkövettünk.

16 Izenetet küldének azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az õ holta elõtt, mondván:

17 Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bûnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki.

18 Járulának pedig õ hozzá az õ testvérei is, és leborúlának elõtte és mondának: Ímé mi a te szolgáid [vagyunk].

19 József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt [vagyok-é ]én?

20 Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, [de] Isten azt jóra gondolta [fordítani], hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa.

21 Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá õket és szívökre beszéle.

22 József pedig Égyiptomban lakozék; mind õ, mind az õ atyjának házanépe. És éle József száz tíz esztendeig.

23 És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei.

24 És monda József az õ testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földrõl arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.

25 És megesketé József Izráel fiait, mondván: Mikor az Isten titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én tetemeimet magatokkal.

26 És meghala József száz tíz esztendõs korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Égyiptomban.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 6587

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

6587. And Joseph said unto his brethren, I die. That this signifies a prediction that the internal of the church will cease, is evident from the representation of Joseph, as being the internal (see n. 6499), here the internal of the church, because in what precedes the subject treated of has been the church set up again by the internal, that is, through the internal by the Lord; and from the signification of “dying,” as being to cease to be such (n. 494); thus to cease. (That “dying” denotes the last time of the church, may be seen above, n. 2908, 2912, 2917, 2923.) Prediction concerning this time is signified by “Joseph said unto his brethren;” for in what now follows, even to the end, the subject treated of is the further state of the church. Hence it is plain that by “Joseph said unto his brethren, I die,” is signified that the internal of the church will cease.

[2] The case herein is this. A church in order to exist must be internal and external, for there are those who are in the internal of the church, and those who are in its external; the former are few, but the latter are very numerous. Nevertheless with those with whom is the internal church, the external must be also, for the internal of the church cannot be separated from its external; and also with those with whom is the external church, the internal must be also, but with these the internal is in obscurity.

[3] The internal of the church consists in willing good from the heart, and in being affected with good; and its external consists in doing it, and this according to the truth of faith which the man knows from good; but the external of the church consists in the devout performance of rituals, and in doing works of charity, according to the precepts of the church. From this it is evident that the internal of the church is the good of charity in the will. Therefore when this ceases, the church itself also ceases, for the good of charity is its essential. External worship indeed remains afterward, as before, but then it is not worship, but a rite, which is preserved because it has been so appointed; but this rite, which appears like worship, is like a shell without a kernel, for it is an external which remains wherein is no internal. When such is the state of the church it is at its end.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.