Bible

 

1 Mózes 42

Studie

   

1 És látá Jákób, hogy van gabona Égyiptomban és monda Jákób az õ fiainak: Mit néztek egymásra?

2 És monda: Ímé hallom hogy Égyiptomban van gabona; menjetek le oda, és vegyetek onnan nékünk gabonát, hogy éljünk és ne haljunk meg.

3 Leméne azért Józsefnek tíz bátyja Égyiptomba gabonát venni.

4 De Benjámint a József öcscsét nem bocsátá el Jákób az õ bátyjaival; mert mondá: Netalán veszedelem érhetné.

5 Elmenének tehát Izráel fiai gabonát venni az oda menõkkel együtt, mert éhség vala Kanaán földén.

6 József pedig az ország kormányzója vala, és õ árulja vala a gabonát a föld minden népének. Eljutának azért a József bátyjai, és arczczal a földre borúlának õ elõtte.

7 Amint meglátá József az õ bátyjait, megismeré õket, de idegennek mutatá magát hozzájok, és kemény beszédekkel szóla nékik, mondván: Honnan jöttetek? Azok pedig mondának: Kanaán földérõl jöttünk eleséget venni.

8 Megismeré pedig József az õ bátyjait, de azok nem ismerék meg õt.

9 És megemlékezék József az álmokról, a melyeket azok felõl álmodott vala. És monda nékik: Kémek vagytok ti, kik azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.

10 És mondának néki: Nem uram, hanem eleséget venni jöttek a te szolgáid.

11 Mi mindnyájan egy ember fiai vagyunk: igaz emberek vagyunk. [Soha] nem voltak kémek a te szolgáid.

12 Ismét monda: Nem úgy van, hanem azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.

13 [Amazok] mondának: Mi, te szolgáid, tizenketten vagyunk testvérek, egy embernek fiai, Kanaán földén; és ímé legkisebbikünk most atyánknál van, egyikünk pedig nincsen meg.

14 József pedig monda nékik: Úgy van a mint néktek mondám: kémek vagytok.

15 Ezzel lesztek próbára téve: Úgy éljen a Faraó, hogy ki nem mentek innen, míg ide nem jõ a ti legkisebbik atyátokfia.

16 Küldjetek el közûletek egyet, hogy hozza ide testvérteket; ti pedig fogva lesztek. Így lesz próbára téve beszédetek, hogy igaz járatban vagytok-é vagy nem? Úgy éljen a Faraó, hogy ti kémek vagytok.

17 Annakokáért fogságban tartá õket harmadnapig.

18 Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem.

19 Ha igaz emberek vagytok, maradjon fogva egyik testvéretek a ti tömlöczötökben, ti pedig menjetek el, vigyetek gabonát házaitok szükségére.

20 Legkisebbik atyátokfiát pedig hozzátok én hozzám, akkor igazolva lesznek beszédeitek és nem haltok meg. És aképen cselekedének.

21 És mondának egymásnak: Bizony vétkeztünk mi a mi atyánkfia ellen, a kinek láttuk lelki szorongását, mikor nékünk könyörög vala, de nem hallgattunk reá; azért következett reánk ez a nyomorúság.

22 Rúben pedig felele nékik, mondván: Avagy nem mondtam-é néktek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok reám. És ímé vérét is keresik rajtunk!

23 És nem tudják vala õk, hogy József érti õket, mert tolmács vala közöttük.

24 És elfordula tõlök és síra: Azután hozzájok fordula és szóla nékik, és visszatartá közûlök Simeont, és szemök láttára megkötözteté õt.

25 És parancsola József, hogy töltsék meg edényeiket gabonával, és tegyék vissza pénzöket mindeniknek az õ zsákjába, és hogy adjanak nékik enni valót az útra; és így cselekedének velök.

26 És felveték gabonájokat szamaraikra és elmenének onnan.

27 És egyik kioldá zsákját, hogy abrakot adjon szamarának a szálláson és meglátá az õ pénzét, hogy ímé zsákja szájában van az.

28 És monda az õ atyjafiainak: Visszatették az én pénzemet, és ímé zsákomban van. Akkor megrettene szívök, és remegve mondának egymásnak: Micsoda ez, a mit Isten cselekedett velünk?

29 És eljutának atyjokhoz Jákóbhoz Kanaán földére és mindazt elbeszélék néki a mi velök történt vala, mondván:

30 Az a férfiú, annak a földnek ura, keményen szóla nékünk, és úgy bánt velünk, mintha az országot kémleltük volna.

31 És mondánk néki: Igaz emberek vagyunk, [soha] nem voltunk mi kémek.

32 Tizenketten vagyunk atyafiak, a mi atyánknak fiai, egyikünk nincs meg, legkisebbikünk pedig most atyánkkal [van] Kanaán földén.

33 És monda nékünk az a férfiú, annak a földnek ura: Errõl ismerem meg, hogy igaz emberek vagytok: egyik atyátokfiát hagyjátok nálam, a házaitok szükségére valót vigyétek, és menjetek el;

34 És hozzátok hozzám a ti legkisebbik atyátokfiát, akkor megtudom, hogy nem vagytok kémek, hanem igaz emberek; akkor visszaadom néktek a ti atyátokfiát, és ebben az országban kereskedhettek.

35 És lõn a mint zsákjaikat kiüresíték, ímé az õ csomó pénze mindeniknek zsákjában vala. A mint látták az õ csomó pénzeiket õk és az õ atyjok, megfélemlének.

36 És monda nékik az õ atyjok Jákób: Megfosztotok engem gyermekeimtõl; József nincsen, Simeon sincsen. Benjámint is elviszitek? mindez engem ér!

37 Akkor szóla Rúben az õ atyjának, mondván: az én két fiamat öld meg, ha meg nem hozom õt néked. Bízd az én kezemre õt, és én visszahozom néked.

38 Az pedig monda: Nem megy le [oda] az én fiam ti veletek, mert az õ bátyja megholt és õ maga maradt meg; ha veszedelem érné õt az úton, a melyen elmentek, õsz fejemet búba borítva bocsátanátok le a koporsóba.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 5506

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

5506. Unto Jacob their father. That this signifies the good of natural truth, is evident from the representation of Jacob, as being the good of natural truth (see n. 3659, 3669, 3677, 3775, 4234, 4273, 4538); and also from the signification of “father,” as being good (n. 3703). To come to this good is to be reformed to that extent. By this good afterward, when the intermediate which is “Benjamin” was added, conjunction was effected with the internal, which is “Joseph.”

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 2116

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

2116. That they “were circumcised by [ab] him” signifies that they are justified by the Lord, may be seen from the representation and thence the signification of “being circumcised,” as being to be purified (explained above, n. 2039). Their “being circumcised by him,” that is, by Abraham, was also representative, namely, that they are purified and thereby justified by the Lord. But in regard to justification, the case is not as is commonly supposed, namely, that all evils and sins are wiped away and utterly blotted out when men, as they imagine, believe-even if it were their last and dying hour-however they may have lived in evils and in misdeeds during the entire course of their lives; for I have been fully instructed that not the smallest evil which a man during his bodily life has thought and has carried out into act is wiped away and utterly blotted out; but that it all remains, even to the very least of it.

[2] The truth is that with those who have meditated and practiced acts of hatred, of revenge, of cruelty, and of adultery, and who thereby have lived in no charity, the life thence contracted awaits them after death, nay, so do all things of that life both in general and in particular, which return in succession; and from this comes their torment in hell. But with those who have lived in love to the Lord and in charity toward the neighbor, their evils of life also all remain, but they are tempered by the goods which during their life in the world they have received from the Lord by means of a life of charity; and thereby they are uplifted into heaven, nay, are withheld from the evils which they have appertaining to them, so that these do not appear. They who in the other life doubt their having evils with them, because the evils do not appear, are let into them until they know that the case is really so, and then are again uplifted into heaven.

[3] This then is what is meant by being justified; for in this way men come to acknowledge not their own righteousness, but that of the Lord. As to its being said that those are saved who have faith-this is true; but in the Word by “faith” nothing else is meant than love to the Lord and charity toward the neighbor, and thus a life from these loves. The doctrinal things and dogmas of faith are not faith, but belong to faith; for they are one and all for the sake of the end that a man may become such as they teach him to be, as may be clearly seen from the Lord’s words that in love to God and love toward the neighbor consist all the law and the prophets, that is, the universal doctrine of faith (Matthew 22:34-39; Mark 12:28-35). (That there cannot possibly be any other faith that is faith, was shown in Part First, n. 30-38, 379, 389, 724, 809, 896, 904, 916, 989, 1017, 1076, 1077, 1121, 1158, 1162, 1176, 1258, 1285, 1316, 1608, 1798, 1799, 1834, 1843, 1844; and also that heaven itself consists in love to the Lord and in mutual love, n. 537, 547, 553, 1112, 2057)

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.