Bible

 

1 Mózes 37

Studie

   

1 Jákób pedig lakozék az õ atyja bujdosásának földén, Kanaán földén.

2 Ezek a Jákób nemzetségének dolgai: József tizenhét esztendõs korában az õ bátyjaival együtt juhokat õriz vala, bojtár vala Bilhának és Zilpának az õ atyja feleségeinek fiai mellett, és József rossz híreket hord vala felõlük az õ atyjuknak.

3 Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala õt; és czifra ruhát csináltat vala néki.

4 Mikor pedig láták az õ bátyjai, hogy atyjuk minden testvére közt õt szereti legjobban, meggyûlölik vala, és jó szót sem bírnak vala hozzá szólani.

5 És álmot álmodék József és elbeszélé az õ bátyjainak; és azok annál inkább gyûlölik vala õt.

6 Mert monda nékik: Hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet álmodtam.

7 Ímé kévéket kötünk vala a mezõben, és ímé az én kévém felkele és felálla; a ti kévéitek pedig körûlállanak, és az én kévém elõtt meghajolnak vala.

8 És mondának néki az õ bátyjai: Avagy király akarsz-é lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyûlölik vala õt álmáért és beszédéért.

9 Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az õ bátyjainak, mondván: ímé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és tizenegy csillag meghajol vala én elõttem.

10 S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az õ atyja megdorgálá õt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te elõtted a földig?

11 Irígykednek vala azért reá az õ bátyjai; az õ atyja pedig elméjében tartja vala e dolgot.

12 Mikor pedig az õ bátyjai elmenének Sikhembe, hogy az õ atyjok juhait õrizzék;

13 Monda Izráel Józsefnek: A te bátyáid avagy nem Sikhemben legeltetnek-é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. Õ pedig Monda: Ímhol [vagyok].

14 És monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát õt Hebron völgyébõl, és méne Sikhembe.

15 Elõtalálá pedig õt egy ember, mikor a mezõben bolyong vala, és megkérdé õt az az ember, mondván: Mit keressz?

16 És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nékem, hol legeltetnek?

17 És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám, hogy mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az õ bátyjai után, és megtalálá õket Dóthánban.

18 Mikor távolról megláták, minekelõtte közel ért volna hozzájok, összebeszélének, hogy megölik.

19 És szólának egymás között: Ímhol jõ az álomlátó!

20 Most hát jertek öljük meg õt, és vessük õt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az õ álmaiból.

21 Meghallá pedig Rúben és megmenté õt kezökbõl, és mondá: Ne üssük õt agyon.

22 És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek õt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa õt kezökbõl, hogy visszavigye atyjához.

23 És lõn, a mint oda ére József az õ bátyjaihoz, letépték Józsefrõl az õ felsõ ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.

24 És megragadák õt és beleveték a kútba; a kút pedig üres vala, nem vala víz benne.

25 Azután leûlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jõ vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fûszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávigyék Égyiptomba.

26 És monda Júda az õ atyjafiainak: Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az õ vérét?

27 Jertek adjuk el õt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkbõl való õ. És hallgatának rá az õ atyjafiai.

28 És menének arra Midiánita kereskedõ férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: [azok] pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.

29 És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit.

30 És megtére az õ atyjafiaihoz, és monda: Nincsen a gyermek, és én, merre menjek én?

31 Akkor vevék a József felsõ ruháját, és leölének egy kecskebakot, és belemárták a felsõ ruhát a vérbe.

32 És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz és mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?

33 És megismeré azt, és monda: Fiam felsõ ruhája ez, fenevad ette meg õt, bizony széllyelszaggatta Józsefet.

34 És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és gyászolá az õ fiát sokáig.

35 Felkelének pedig minden õ fiai, és minden õ leányai, hogy vígasztalják õt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: Sírva megyek fiamhoz a sírba; és siratá õt az atyja.

36 A Midiániták pedig eladák õt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó fõemberének, a testõrök fõhadnagyának.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 4676

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

4676. Because he was the son of his old age. That this signifies its own life in it, is evident from the signification of “old age,” as being the putting off of a former state and the putting on of a new one, also as being newness of life (see n. 3492, 4620). For “old age” in the internal sense does not signify old age, because the internal man, or man’s spirit, does not know what old age is; but as the body or external man grows old, the internal passes into newness of life, man’s spirit being perfected by age as his bodily powers diminish. This is still more so in the other life, where those who are in heaven are continually brought by the Lord into more perfect life, and at last into the bloom of youth, even those who have died in a good old age. From this it may be seen that by “old age” in the internal sense, is signified life. What is meant by its own life being in it has been explained above (n. 4667).

[2] It was said that man’s spirit or internal man does not know what old age is, and yet as before said it is this spirit that thinks in the body, and from it the body has its life. The reason why this thought of the spirit cannot be communicated to the body, and the man thus know that he lives after death, is that so long as his spirit remains in the body he cannot think otherwise than from the principles which his natural man has become imbued with; and when the principle and persuasion is that only the body lives, and that when this dies everything of man dies, the influx of this reality is not received. But still the influx manifests itself by the fact that most persons are solicitous about their burial and eulogies after death, and some about their reputation then, for which reason they erect magnificent monuments for themselves, that their memory may not perish. Into such things is turned the influx from heaven in respect to the permanence of life with those who in other respects have no belief in it. For without this influx they would be totally indifferent to all that concerns their memory after death.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.