Bible

 

1 Mózes 30

Studie

   

1 És látá Rákhel, hogy õ nem szûle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az õ nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.

2 Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten [vagyok-é] én, ki megtagadta tõled a méhnek gyümölcsét.

3 És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szûljön az én térdeimen, és én is megépüljek õ általa.

4 Adá tehát néki az õ szolgálóját Bilhát feleségûl, és beméne ahhoz Jákób.

5 És teherbe esék Bilha és szûle Jákóbnak fiat.

6 És monda Rákhel: Ítélt felõlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.

7 Ismét fogada az õ méhében, és szûle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak.

8 És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és gyõztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.

9 Látván pedig Lea hogy õ megszûnt a szûléstõl, vevé az õ szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségûl.

10 És szûle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak.

11 És monda Lea: Szerencsére! és nevezé nevét Gádnak!

12 És szûle Zilpa, Lea szolgálója, más fiat is Jákóbnak.

13 És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.

14 És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezõn mandragóra-bogyókat s vivé azokat az õ anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.

15 Az pedig monda néki: Talán keveselled, hogy elvetted tõlem az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tõlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.

16 Mikor Jákób este a mezõrõl jöve, eleibe méne Lea, és monda: Én hozzám jõjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért; és nála hála azon éjszaka.

17 És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az õ méhében és szûle Jákóbnak ötödik fiat.

18 És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat, a miért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezé nevét Izsakhárnak.

19 És ismét fogada az õ méhében Lea, és szûle hatodik fiat Jákóbnak.

20 És monda Lea: Megajándékozott az Isten engem ajándékkal; most már velem lakik az én férjem, mert hat fiat szûltem néki, és nevezé nevét Zebulonnak.

21 Annakutána szûle leányt, és nevezé nevét Dínának.

22 Megemlékezék pedig az Isten Rákhelrõl; és meghallgatá õt az Isten és megnyitá az õ méhét.

23 És fogada méhében, és szûle fiat, s monda: Elvevé Isten az én gyalázatomat.

24 És nevezé nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez az Úr nékem más fiat is.

25 És lõn, a mint szûlte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.

26 Add meg nékem az én feleségeimet és magzatimat, a kikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat, a melylyel szolgáltalak téged.

27 És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid elõtt! Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.

28 És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.

29 Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam a te jószágod.

30 Mert a mi kevesed vala én elõttem, sokra szaporodott, és megáldott az Úr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?

31 És monda [Lábán:] Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne adj nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és õrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:

32 Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közûlök, és minden fekete bárányt a juhok közûl, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közûl, s legyen [ez] az én bérem.

33 S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi elõtted lesz, becsületességemrõl ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.

34 És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.

35 Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben valami fehérség vala, és minden feketét a juhok közûl, és adá az õ fiainak keze alá.

36 És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.

37 És võn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszõket, és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszõk fehére.

38 És a vesszõket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.

39 És a juhok a vesszõk elõtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.

40 Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arczczal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.

41 És lõn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a vesszõket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy a vesszõket látva foganjanak.

42 De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lõnek a satnyák, a java pedig Jákóbé.

43 És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala néki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 3843

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

3843. 'To give the younger before the firstborn' means, that the affection for interior truth should precede the affection for external truth. This is clear from the representation of Rachel, to whom 'the younger' refers here, as the affection for interior truth, dealt with in 3758, 3782, 3793, 3819, and from the representation of Leah, to whom 'the firstborn' refers here, as the affection for external truth, dealt with in 3793, 3819. From this it is evident that 'giving the younger before the firstborn' means [that the state is not such] that the affection for interior truth should precede the affection for external truth. A brief explanation of these matters has been given above in 3834, and is further evident from the following: Anyone who does not know the state of man may believe that the joining together is effected not only with external truths but also with internal once he is acquainted with both kinds of truths, that is, once he has them in his memory. But no joining together is effected until he lives according to them; for the life reveals whether the joining together has been effected.

[2] The same applies to everything implanted in someone since childhood. It does not become his own until he acts according to it, and does so from affection. For when he acts from affection that which has been implanted in him passes into his will. Then it is no longer put into practice by him simply because he knows that he should or because he has been taught to do it, but because some delight unknown to himself and so to speak his own disposition or nature lead him to do so. For everyone acquires such a disposition or nature from frequent practice or habit, and that practice or habit from the things he has learned. This does not come about until the things he has absorbed through his being taught them have been passed through from the external man to the interior; for when they exist in the interior man he no longer acts from the sensory memory but from his acquired disposition, till at length they flow into action spontaneously. For in this case they have been inscribed on the person's interior memory, and the things that proceed from this give the appearance of being innate. This may be recognized from the languages a person has learned in childhood, also from the ability to reason, and from conscience too. From these considerations it is evident that the truths of doctrine, even those that are interior, are not joined to a person until they are matters of life. But further information on these points will in the Lord's Divine mercy appear elsewhere.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.