Bible

 

1 Mózes 18

Studie

   

1 Megjelenék pedig õ néki az Úr a Mamré tölgyesében, és õ ûl vala a sátor ajtajában, a hõ napon.

2 És felemelé az õ szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll õ elõtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.

3 És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te elõtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.

4 Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dõljetek le a fa alatt.

5 Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erõsítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál.

6 És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.

7 A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.

8 És võn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és õ mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének.

9 És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Õ pedig felele: Ímhol van a sátorban.

10 És monda: Esztendõre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.

11 Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet.

12 Nevete azért Sára õ magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörûségem? meg az én uram is öreg!

13 És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szûlhetek-é, holott én megvénhedtem?

14 Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendõre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.

15 Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az [Úr:] Nem úgy van, mert bizony nevettél.

16 Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje õket.

17 És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok?

18 Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei.

19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az õ fiainak és az õ házanépének õ utánna, hogy megõrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felõle.

20 Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az õ bûnök felettébb megnehezedett:

21 Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.

22 És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr elõtt áll vala.

23 És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?

24 Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?

25 Távol legyen tõled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tõled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?

26 És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belõl ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.

27 És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.

28 Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt.

29 És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Õ: Nem teszem meg a negyvenért.

30 Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Õ felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat.

31 És õ monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.

32 És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Õ monda: Nem vesztem el a tízért.

33 És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az õ helyére.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 2209

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

2209. And I am become old. That this signifies after it should no longer be of such a nature, namely, not Divine but human, and that this latter should be put off, is evident from the signification of “becoming old,” as being to put off the human (spoken of above, n. 2198, 2203). As regards the rational in general, when it thinks about Divine things, especially from its own truth, it cannot possibly believe that there are such things; both because it does not apprehend them, and because there adhere to it the appearances born from the fallacies of the senses by which and from which it thinks; as is evident from the examples adduced above (n. 2196); to which the following may be added for the sake of illustration.

[2] If the rational be consulted, can it believe that the Word has an internal sense, and this so remote from the literal sense as has been shown? And thus that the Word is that which conjoins heaven with earth, that is, the Lord’s kingdom in the heavens with the Lord’s kingdom on earth? Can the rational believe that souls after death speak with each other most distinctly, without the speech of words, and yet so fully as to express more in a minute than a man does by his speech in an hour? And that the angels do the same, but in a speech still more perfect, and one that is not perceivable by spirits? Also, that on coming into the other life all souls know how to speak in this way, although they receive no instruction in so speaking? Can the rational believe that in one affection of man, nay, in one sigh, there are such numberless things as can never be described, and yet are perceived by angels? And that every affection of man, nay, every idea of his thought, is an image of him, being such as to contain within it in a wonderful manner all the things of his life? Not to mention thousands upon thousands of such things.

[3] The rational, which is wise from sensuous things, and is imbued with their fallacies, when thinking of such things, does not believe that they can be so, because it is unable to form to itself any idea except from such things as it perceives by some sense either external or internal; and what then must be the case when it thinks about Divine celestial and spiritual things, which are still higher? For there must always be some appearances from sensuous things, upon which the thought must lean, and when these appearances are withdrawn, the idea perishes, as has also been evident to me from novitiate spirits, who take the greatest delight in the appearances which they have brought with them from the world, saying that if these should be taken away from them, they did not know whether they could think. Such is the rational as regarded in itself.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.