¹ Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, õ és az õ felesége, és mindene valamije vala, és Lót is õ vele, a déli tartományba.

² Ábrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és aranynyal.

³ És méne helyrõl helyre délfelõl mind Béthelig, oda a hol elõször vala az õ sátora, Béthel és Hái között.

⁴ Annak az oltárnak helyére, melyet ott elsõben készített vala: és segítségûl hívá ott Ábrám az Úrnak nevét.

⁵ Lótnak is pedig, a ki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai.

⁶ És nem bírá meg õket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt.

⁷ Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között, és a Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön.

⁸ Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk.

⁹ Avagy nincsen-é elõtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tõlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek.

¹⁰ Felemelé azért Lót az õ szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bõvizû föld; mert minekelõtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe.

¹¹ És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól.

¹² Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a [Jordán- ]melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig.

¹³ Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bûnösök valának az Úr elõtt.

¹⁴ Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tõle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyrõl, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra.

¹⁵ Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre.

¹⁶ És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz.

¹⁷ Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt.

¹⁸ Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak.

¹ Now the LORD had said unto Abram, Get thee out of thy country, and from thy kindred, and from thy father's house, unto a land that I will shew thee:

² And I will make of thee a great nation, and I will bless thee, and make thy name great; and thou shalt be a blessing:

³ And I will bless them that bless thee, and curse him that curseth thee: and in thee shall all families of the earth be blessed.

⁴ So Abram departed, as the LORD had spoken unto him; and Lot went with him: and Abram was seventy and five years old when he departed out of Haran.

⁵ And Abram took Sarai his wife, and Lot his brother's son, and all their substance that they had gathered, and the souls that they had gotten in Haran; and they went forth to go into the land of Canaan; and into the land of Canaan they came.

⁶ And Abram passed through the land unto the place of Sichem, unto the plain of Moreh. And the Canaanite was then in the land.

⁷ And the LORD appeared unto Abram, and said, Unto thy seed will I give this land: and there builded he an altar unto the LORD, who appeared unto him.

⁸ And he removed from thence unto a mountain on the east of Bethel, and pitched his tent, having Bethel on the west, and Hai on the east: and there he builded an altar unto the LORD, and called upon the name of the LORD.

⁹ And Abram journeyed, going on still toward the south.

¹⁰ And there was a famine in the land: and Abram went down into Egypt to sojourn there; for the famine was grievous in the land.

¹¹ And it came to pass, when he was come near to enter into Egypt, that he said unto Sarai his wife, Behold now, I know that thou art a fair woman to look upon:

¹² Therefore it shall come to pass, when the Egyptians shall see thee, that they shall say, This is his wife: and they will kill me, but they will save thee alive.

¹³ Say, I pray thee, thou art my sister: that it may be well with me for thy sake; and my soul shall live because of thee.

¹⁴ And it came to pass, that, when Abram was come into Egypt, the Egyptians beheld the woman that she was very fair.

¹⁵ The princes also of Pharaoh saw her, and commended her before Pharaoh: and the woman was taken into Pharaoh's house.

¹⁶ And he entreated Abram well for her sake: and he had sheep, and oxen, and he asses, and menservants, and maidservants, and she asses, and camels.

¹⁷ And the LORD plagued Pharaoh and his house with great plagues because of Sarai Abram's wife.

¹⁸ And Pharaoh called Abram, and said, What is this that thou hast done unto me? why didst thou not tell me that she was thy wife?

¹⁹ Why saidst thou, She is my sister? so I might have taken her to me to wife: now therefore behold thy wife, take her, and go thy way.

²⁰ And Pharaoh commanded his men concerning him: and they sent him away, and his wife, and all that he had.