¹ Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.

² A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.

³ És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság.

⁴ És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl.

⁵ És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap.

⁶ És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl.

⁷ Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektõl. És úgy lõn.

⁸ És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lõn este, és lõn reggel, második nap.

⁹ És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lõn.

¹⁰ És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.

¹¹ Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az õ neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lõn.

¹² Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó.

¹³ És lõn este és lõn reggel, harmadik nap.

¹⁴ És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek.

¹⁵ És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn.

¹⁶ Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.

¹⁷ És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;

¹⁸ És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy jó.

¹⁹ És lõn este és lõn reggel, negyedik nap.

²⁰ És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.

²¹ És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy jó.

²² És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.

²³ És lõn este és lõn reggel, ötödik nap.

²⁴ Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn.

²⁵ Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.

²⁶ És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

²⁷ Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket.

²⁸ És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

²⁹ És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.

³⁰ A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élõ lélek van, a zöld fûveket [adom] eledelûl. És úgy lõn.

³¹ És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lõn este és lõn reggel, hatodik nap.

¹ Elvégezé Salamon magában, hogy az Úr nevének házat építene, és magának királyi palotát.

² És rendele Salamon hetvenezer férfit teherhordásra, nyolczvanezer férfit favágásra a hegyen; háromezerhatszáz felügyelõt azokhoz.

³ És külde Salamon a tírusbeli Hirám királyhoz, mondván: A mint az én atyámmal, Dáviddal cselekedtél, a kinek küldöttél czédrusfákat, hogy építene magának házat, melyben laknék;

⁴ Úgy én az én Uram Istenem nevének akarok házat építeni, hogy néki szenteljem, és abban füstölõ szerekkel jó illatot gerjeszszek, hogy folytonosan szent kenyerek [álljanak elõtte,] s minden reggel és este égõáldozatot [áldozzak ]szombatnapokon, az új holdnak napjain, és az Úrnak a mi Istenünknek szentelt ünnepeken, melyeket örökké kell cselekedniök az Izráelitáknak.

⁵ A ház pedig, a melyet építeni szándékozom, igen nagy lesz, mert a mi Istenünk nagyobb minden isteneknél.

⁶ De kinek volna annyi ereje, hogy néki házat csinálhatna? Az ég és az egeknek egei õt be nem foghatják, s ki vagyok én is, hogy néki házat csinálhassak? hanem hogy csak jóillatot tegyenek abban õ elõtte.

⁷ Most azért küldj hozzám tudós mesterembert, a ki tudjon készíteni aranyból, ezüstbõl, rézbõl, vasból, bíborból, karmazsinból és kék bíborból; a ki tudjon metszéseket metszeni az én mesterembereimmel együtt, a kik Júdában és Jeruzsálemben vannak, a kiket az én atyám, Dávid szerzett.

⁸ Annakfelette küldj czédrusfákat, fenyõfákat és ébenfákat a Libánusról, mert tudom, hogy a te szolgáid tudják vágni a Libánusnak fáit; és ímé az én szolgáim is a te szolgáiddal [lesznek.]

⁹ Hogy készítsenek nékem sok fát, mert a ház, a melyet építek, nagy és csudálatos lészen.

¹⁰ És ímé a munkásoknak, a favágóknak, a te szolgáidnak adok húszezer véka cséplett búzát és húszezer véka árpát, húszezer báth bort és húszezer báth olajat.

¹¹ Felele pedig Hírám, a Tírus királya levélben, melyet külde Salamonnak: Mivelhogy az Úr szerette az õ népét, azért adott téged nékik királyul.

¹² Ismét monda Hírám: Áldott az Úr, az Izráel Istene, a ki mind a mennyet, mind a földet teremtette; a ki ilyen bölcs, tudós, okos és értelmes fiat adott volt Dávid királynak, a ki mind az Úrnak házat, mind magának királyi palotát akar építeni.

¹³ Ímé küldöttem azért bölcs, tudós és értelmes férfit, [a ki] [az] én atyámé, Húrámé [volt;]

¹⁴ A Dán [nemzetségének] leányai közül való asszony fiát (és az õ atyja Tírus városából való), a ki tud készíteni aranyból, ezüstbõl, rézbõl, vasból, kövekbõl, fákból, bíborból, kék bíborból, lenbõl és karmazsinból és mindenféle metszést metszeni és minden remekmûvet elkészíteni, a melyekkel megbízatik, a te tudós mesterembereiddel és az én uramnak, Dávid királynak, a te atyádnak tudós mestereivel egyben.

¹⁵ Azért most, a mely búzát, árpát, olajat és bort igért az én uram, küldje el az õ szolgáinak;

¹⁶ Mi pedig a Libánuson vágunk fát, a mennyire néked szükséged lesz, és elviszszük azokat szálakon a tengeren Joppéhoz, és te onnét vitessed Jeruzsálembe.

¹⁷ Megszámláltata azért Salamon minden idegen férfit az Izráel földén, az õ atyjának, Dávidnak megszámláltatása után és találtatának százötvenháromezerhatszázan.

¹⁸ És választa azok közül hetvenezer teherhordót, favágásra pedig a hegyen nyolczvanezeret; pallérokul, a kik a népet szorgalmaztatnák, [rendele] háromezerhatszázat.