Bible

 

Ezékiel 1

Studie

1 És lõn a harminczadik esztendõben, a negyedik [hónap]ban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat.

2 A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jojákin király fogságba vitelének).

3 Valójában lõn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lõn ott rajta az Úrnak keze.

4 És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhõ egymást érõ villámlással, a mely körül fényesség vala, közepébõl pedig mintha izzó ércz látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepébõl.

5 És belõle négy lelkes állat formája [tetszék] ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala,

6 És mindeniknek négy orczája vala, és négy szárnya mindenikõjöknek;

7 És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított ércz színe.

8 Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyõjöknek orczái és szárnyai.

9 Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az õ orczája irányában megy vala.

10 És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelõl, és bika-orcza mind a négynek balfelõl, és sas-orcza mind a négynek [hátul;]

11 És ezek az õ orczáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettõ pedig fedezé testöket.

12 És mindenik az õ orczája irányában megy vala, a hová a lélek vala menendõ, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban.

13 És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égõ üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tûznek fényessége vala, és a tûzbõl villámlás jöve ki.

14 És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás czikázása.

15 És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az õ négy orczájok felõl.

16 A kerekek mintha tarsiskõbõl készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna;

17 Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban;

18 És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél.

19 És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földrõl, fölemelkednek vala a kerekek is.

20 A hová a lélek vala menendõ, mennek vala, a hová [tudniillik] a lélek vala menendõ, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.

21 Ha [azok] mentek[, ezek is] mennek vala, és ha [azok] álltak, [ezek is] állnak vala, és ha fölemelkedtek a földrõl, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.

22 És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett.

23 És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettõ vala, a melyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettõ vala, a melyek befedik vala amonnan az õ testöket.

24 És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat.

25 És lõn kiáltás a mennyezeten felül, a mely vala fejök felett, [és] õk megállván, leeresztik vala szárnyaikat.

26 És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, [látszék] mint valami zafirkõ, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján [látszék] mint egy ember formája azon felül;

27 És látám izzó érczként ragyogni, a melyet, mintha tûz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tûz volna. És fényesség vala körülötte,

28 Mint a milyen a szivárvány, mely a felhõben szokott lenni esõs idõben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsõségének formája, és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát.

Ze Swedenborgových děl

 

Doctrine of the Lord # 48

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 65  
  

48. Because a person’s life varies in accordance with his state, therefore by spirit is meant the varying life’s affection in a person. For example:

1. The life of wisdom:

(Bezalel was filled) with the spirit of wisdom, understanding, and knowledge.... (Exodus 31:3).

You shall speak to all the wise of heart, whom I have filled with the spirit of wisdom.... (Exodus 28:3)

Joshua was filled with the spirit of wisdom (Deuteronomy 34:9).

Nebuchadnezzar said of Daniel that an excellent spirit, of knowledge, understanding and wisdom was found in him (Daniel 5:12, 14).

The erring in spirit will know understanding.... (Isaiah 29:24)

[2] 2. The arousal of life:

Jehovah has stirred up the spirit of the kings of the Medes. (Jeremiah 51:11)

Jehovah stirred up the spirit of Zerubbabel...and the spirit of all the remnant of the people. (Haggai 1:14)

...I am putting (into the king of Assyria) a spirit..., that he may hear a rumor and return to his own land. (Isaiah 37:7)

...Jehovah...hardened (the) spirit (of the king of Sihon).... (Deuteronomy 2:30)

What has come up upon your spirit shall never be.... (Ezekiel 20:32)

[3] 3. Liberty of life: The four creatures, which were cherubim, seen by the prophet went “wherever they had a spirit to go” (Ezekiel 1:12, 20).

[4] 4. Life in a state of fear, distress, and anger:

...that every heart may melt, and all hands be feeble, and every spirit shrink.... (Ezekiel 21:7)

...my spirit was faint within me, my heart within me is stunned.... (Psalms 143:4, cf. 142:3)

My spirit has been consumed! (Psalms 143:7)

As for me, Daniel, my spirit grieved.... (Daniel 7:15)

(Pharaoh’s) spirit was troubled. (Genesis 41:8)

(Nebuchadnezzar said,) “...my spirit is troubled....” (Daniel 2:3)

I went bitterly in the wrath of my spirit. (Ezekiel 3:14)

[5] 5. Life in a state of various evil affections:

“...provided there is no deceit in his spirit.” (Psalms 32:2)

Jehovah has mingled a spirit of perversity in her midst. (Isaiah 19:14)

...said (He)...to the foolish prophets, who follow their own spirit.... (Ezekiel 13:3)

The prophet is a fool, the man of the spirit is insane. (Hosea 9:7)

Be observant by your spirit, and do not deal treacherously. (Malachi 2:16)

...the spirit of harlotry has caused them to stray.... (Hosea 4:12)

...a spirit of harlotry is in their midst.... (Hosea 5:4)

When a spirit of jealousy comes upon him.... (Numbers 5:14)

...a man who is a wanderer in spirit, and he prattles falsehood.... (Micah 2:11)

...a generation...whose spirit was not steadfast with God. (Psalms 78:8)

...poured out on (them) a spirit of drowsiness.... (Isaiah 29:10)

Conceive chaff, bring forth stubble; as for your spirit, fire shall shall devour you. (Isaiah 33:11)

[6] 6. Hellish life:

I will...cause...the unclean spirit to depart from the land. (Zechariah 13:2)

When an unclean spirit goes out of a man, he goes through dry places.... And then he...attaches to himself seven worse spirits than himself, and they enter and dwell there. (Matthew 12:43-45)

...Babylon...has become a dwelling place of...a foul spirit.... (Revelation 18:2)

[7] 7. In addition, the spirits of hell themselves who torment mankind: Matthew 8:16, 10:1, 12:43-45; Mark 1:23-27, 9:17-29; Luke 4:33, 36, 6:17-18, 7:21, 8:2, 29, 9:39, 42, 55, 11:24-26, 13:11; Revelation 13:15, 16:13-14.

  
/ 65  
  

Published by the General Church of the New Jerusalem, 1100 Cathedral Road, Bryn Athyn, Pennsylvania 19009, U.S.A. A translation of Doctrina Novae Hierosolymae de Domino, by Emanuel Swedenborg, 1688-1772. Translated from the Original Latin by N. Bruce Rogers. ISBN 9780945003687, Library of Congress Control Number: 2013954074.