¹ És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:

² Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földérõl, a szolgálat házából.

³ Ne legyenek néked idegen isteneid én elõttem.

⁴ Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.

⁵ Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltõn- szeretõ Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyûlölnek.

⁶ De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.

⁷ Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, a ki az õ nevét hiába felveszi.

⁸ Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.

⁹ Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;

¹⁰ De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, [se] szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, a ki a te kapuidon belõl van;

¹¹ Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.

¹² Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.

¹³ Ne ölj.

¹⁴ Ne paráználkodjál.

¹⁵ Ne lopj.

¹⁶ Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.

¹⁷ Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.

¹⁸ Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla.

¹⁹ És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.

²⁰ Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az õ félelme legyen elõttetek, hogy ne vétkezzetek.

²¹ Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhõhöz, melyben az Isten vala.

²² És monda az Úr Mózesnek: Ezt mondd az Izráel fiainak: Magatok láttátok, hogy az égbõl beszéltem veletek.

²³ Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak.

²⁴ Földbõl csinálj nékem oltárt, és azon áldozd a te égõ- és hálaáldozatodat, juhaidat és ökreidet. Valamely helyen akarom, hogy az én nevemrõl megemlékezzetek, elmegyek tehozzád és megáldalak téged.

²⁵ Ha pedig kövekbõl csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott [kõ]bõl: mert a mint faragó vasadat rávetetted, megfertõztetted azt.

²⁶ Lépcsõkön se menj fel az én oltáromhoz, hogy a te szemérmed fel ne fedeztessék azon.

¹ Az éneklõmesternek, Dávidé; zsoltár.

² Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyilt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem.

³ És körülvesznek engem gyûlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül.

⁴ Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom.

⁵ Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyûlölséggel az én szeretetemért.

⁶ Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az õ jobb keze felõl.

⁷ Mikor törvénykezik, mint gonosz jõjjön ki; még az imádsága is bûnné legyen.

⁸ Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el.

⁹ Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé.

¹⁰ És bujdossanak az õ fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktõl távol keressenek [eledelt.]

¹¹ Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét.

¹² Ne legyen néki, a ki kegyelmet mutasson [iránta,] és ne legyen, a ki könyörüljön az õ árváin!

¹³ Veszszen ki az õ maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök!

¹⁴ Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr elõtt, és anyjának bûne el ne töröltessék!

¹⁵ Mindenkor az Úr elõtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földrõl,

¹⁶ A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívût, hogy megölje.

¹⁷ Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el õt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el õ tõle.

¹⁸ Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az õ csontjaiba, mint az olaj.

¹⁹ Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.

²⁰ Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre.

²¹ De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem!

²² Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem.

²³ Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az õ megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska.

²⁴ Térdeim tántorognak az éhségtõl, és testem megfogyatkozott a kövérségtõl.

²⁵ Sõt gyalázatossá lettem elõttök; ha látnak engem, fejöket csóválják.

²⁶ Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!

²⁷ Hadd tudják meg, hogy a te kezed [munkája] ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!

²⁸ Átkozzanak õk, de te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád.

²⁹ Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenökbe, mint egy köpenybe!

³⁰ Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem õt a sokaság közepette!

³¹ Mert jobb keze felõl áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, a kik elítélik annak lelkét.