¹ És elindulának Élimbõl és érkezék Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájába, mely Élim között és Sinai között van, a második hónapnak tizenötödik napján, Égyiptom földérõl való kijövetelök után.

² És zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában.

³ S mondának nékik Izráel fiai: Bár megholtunk volna az Úr keze által Égyiptom földén, a mikor a húsos fazék mellett ülünk vala, a mikor jól lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg.

⁴ És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esõképen bocsátok néktek kenyeret az égbõl; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem?

⁵ A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy mikor elkészítik a mit bevisznek, az kétannyi lesz, mint a mennyit naponként szedegettek.

⁶ És monda Mózes és Áron Izráel minden fiainak: Estve megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Égyiptom földérõl;

⁷ Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsõségét; mert meghallotta a ti zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy mi ellenünk zúgolódtok?

⁸ És monda Mózes: Estve húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, melylyel ellene zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen.

⁹ Áronnak pedig monda Mózes: Mondd meg az Izráel fiai egész gyülekezetének: Járuljatok az Úr elé; mert meghallotta a ti zúgolódástokat.

¹⁰ És lõn, mikor beszéle Áron az Izráel fiai egész gyülekezetének, a puszta felé fordulának, és ímé az Úr dicsõsége megjelenék a felhõben.

¹¹ És szóla az Úr Mózesnek, mondván:

¹² Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek.

¹³ És lõn, hogy estve fürjek jövének fel és ellepék a tábort, reggel pedig harmatszállás lõn a tábor körûl.

¹⁴ Mikor pedig a harmatszállás megszûnék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön.

¹⁵ A mint megláták az Izráel fiai, mondának egymásnak: Mán ez! mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül.

¹⁶ Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen abból kiki a mennyit megehetik; fejenként egy ómert, a hozzátok tartozók száma szerint szedjen kiki azok részére, a kik az õ sátorában vannak.

¹⁷ És aképen cselekedének az Izráel fiai és szedének ki többet, ki kevesebbet.

¹⁸ Azután megmérik vala ómerrel, és annak a ki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, a ki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása: kiki annyit szedett, a mennyit megehetik vala.

¹⁹ Azt is mondá nékik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre.

²⁰ De nem hallgatának Mózesre, mert némelyek hagyának abból reggelre; és megférgesedék s megbüszhödék. Mózes pedig megharagudék reájok.

²¹ Szedék pedig azt reggelenként, kiki a mennyit megehetik vala, mert ha a nap felmelegedett, elolvad vala.

²² A hatodik napon pedig két annyi kenyeret szednek vala, két ómerrel egyre-egyre. Eljövének pedig a gyülekezet fejedelmei mindnyájan és tudtára adták azt Mózesnek.

²³ Õ pedig monda nékik: Ez az, a mit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; a mit sütni akartok, süssétek meg, és a mit fõzni akartok, fõzzétek meg; a mi pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre.

²⁴ És eltevék azt reggelre, a szerint a mint Mózes parancsolta vala, és nem büszhödék meg s féreg sem vala benne.

²⁵ És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert Ma az Úrnak szombatja van; Ma nem találjátok azt a mezõn.

²⁶ Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz.

²⁷ És lõn hetednapon: kimenének a nép közül, hogy szedjenek, de nem találának.

²⁸ És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?

²⁹ Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot; azért ád õ néktek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, kiki a maga helyén; senki se menjen ki az õ helyébõl a hetedik napon.

³⁰ És nyugoszik vala a nép a hetedik napon.

³¹ Az Izráel háza pedig Mánnak nevezé azt; olyan vala az mint a kóriándrom magva, fehér; és íze, mint a mézes pogácsáé.

³² És monda Mózes: Ezt parancsolja az Úr: Egy teljes ómernyit tartsatok meg abból maradékaitok számára, hogy lássák a kenyeret, a mellyel éltettelek titeket a pusztában, mikor kihoztalak titeket Égyiptom földérõl.

³³ Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára.

³⁴ A mint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék.

³⁵ Az Izráel fiai pedig negyven esztendõn át evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mind addig, míg a Kanaán földének határához jutának.

³⁶ Az ómer pedig az éfának tizedrésze.

¹ Kóré pedig az Iczhár fia, a ki a Lévi fiának, Kéhátnak fia vala; és Dáthán és Abirám, Eliábnak fiai; és On, a Péleth fia, a kik Rúben fiai valának, fogták magokat;

² És támadának Mózes ellen, és [velök] Izráel fiai közül kétszáz és ötven ember, a kik a gyülekezetnek fejedelmei valának, tanácsbeli híres neves emberek.

³ És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?

⁴ És mikor hallá ezt Mózes, arczra borula,

⁵ És szóla Kórénak és az õ egész gyülekezetének, mondván: Reggel megmutatja az Úr: ki az övé és ki a szent, és kit fogadott magához; mert a kit magának választott, magához fogadja azt.

⁶ Ezt cselekedjétek azért: Vegyetek magatoknak temjénezõket, Kóré és az õ egész gyülekezete!

⁷ És tegyetek azokba tüzet, és rakjatok rá füstölõ szert az Úr elõtt holnap, és az a férfiú legyen szent, a kit kiválaszt az Úr. Sokat tulajdonítotok magatoknak, Lévi fiai!

⁸ És monda Mózes Kórénak: Halljátok meg, kérlek, Lévi fiai:

⁹ Avagy keveslitek-é azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétõl, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az Úr sátorának szolgálatában, hogy álljatok e gyülekezet elõtt, és szolgáljatok néki?

¹⁰ És hogy magának fogadott tégedet, és minden atyádfiát, a Lévi fiait te veled; hanem még a papságot is kivánjátok?

¹¹ Azért hát te és a te egész gyülekezeted az Úr ellen gyülekeztetek össze; mert Áron micsoda, hogy õ ellene zúgolódtok?

¹² Elkülde azután Mózes, hogy hívják elõ Dáthánt és Abirámot, az Eliáb fiait. Azok pedig felelének: Nem megyünk fel!

¹³ Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földrõl, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk?

¹⁴ Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál be minket, sem szántóföldet és szõlõt nem adtál nékünk örökségül! Avagy ki akarod-é szúrni az emberek szemeit? Nem megyünk fel!

¹⁵ Megharaguvék azért Mózes igen, és monda az Úrnak: Ne tekints az õ áldozatjokra! Egy szamarat sem vettem el tõlök, és egyet sem bántottam közülök.

¹⁶ Azután monda Mózes Kórénak: Te és a te egész gyülekezeted legyetek az Úr elõtt; te és azok és Áron, holnap.

¹⁷ És kiki vegye az õ temjénezõjét, és tegyetek abba füstölõ szert, és vigyétek az Úr elé, kiki az õ temjénezõjét; kétszáz és ötven temjénezõt. Te is, és Áron is, kiki az õ temjénezõjét.

¹⁸ Vevé azért kiki az õ temjénezõjét, és tevének abba tüzet, és rakának arra füstölõ szert, és megállának a gyülekezet sátorának nyílása elõtt, Mózes is és Áron.

¹⁹ Kóré pedig összegyûjtötte vala ellenök az egész gyülekezetet a gyülekezet sátorának nyílásához, és megjelenék az Úrnak dicsõsége az egész gyülekezetnek.

²⁰ És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:

²¹ Váljatok külön e gyülekezettõl, hogy megemészszem õket egy szempillantásban.

²² Õk pedig arczukra borulának, és mondának: Isten, minden test lelkének Istene! nem egy férfiú vétkezett-é, és az egész gyülekezetre haragszol-é?

²³ Akkor szóla az Úr Mózesnek, mondván:

²⁴ Szólj a gyülekezetnek, mondván: Menjetek el a Kóré, Dáthán és Abirám hajléka mellõl köröskörül.

²⁵ Felkele azért Mózes, és elméne Dáthán és Abirám felé, követék õt Izráel vénei.

²⁶ És szóla a gyülekezetnek, mondván: Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellõl, és semmit ne illessetek abból, a mi az övék, hogy el ne veszszetek az õ bûneik miatt.

²⁷ És elmenének a Kóré, Dáthán és Abirám hajlékai mellõl köröskörül; Dáthán pedig és Abirám kimenének, megállván az õ sátoraiknak nyílásánál feleségeikkel, fiaikkal és kisdedeikkel.

²⁸ Akkor monda Mózes: Ebbõl tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól [indultam]:

²⁹ Ha úgy halnak meg ezek, a mint meghal minden [más] ember, és ha minden [más] ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet.

³⁰ Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az õ száját, és elnyeli õket, és mindazt, a mi az övék, és elevenen szállanak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat.

³¹ És lõn, a mint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok.

³² És megnyitá a föld az õ száját, és elnyelé õket és az õ háznépeiket: és minden embert, a kik Kórééi valának, és minden jószágukat.

³³ És alászállának azok és mindaz, a mi az övék, elevenen a pokolra: és befedezé õket a föld, és elveszének a község közül.

³⁴ Az Izráeliták pedig, a kik körülöttök valának, mind elfutának azoknak kiáltására; mert azt mondják vala: netalán elnyel minket a föld!

³⁵ És tûz jöve ki az Úrtól, és megemészté ama kétszáz és ötven férfiút, a kik füstölõ szerekkel áldoznak vala.

³⁶ Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván:

³⁷ Mondd meg Eleázárnak, Áron pap fiának, hogy szedje ki a temjénezõket a tûzbõl, a tüzet pedig hintsd széjjel, mert megszenteltettek a [temjénezõk];

³⁸ Ezeknek temjénezõi, a kik a magok lelke ellen vétkeztek. És csináljanak azokból vékonyra vert lapokat az oltár beborítására. Mivelhogy járultak azokkal az Úr elé, és megszenteltettek: legyenek jegyül Izráel fiainak.

³⁹ Felszedé azért Eleázár pap a réz temjénezõket, a melyekkel a megégettek járultak vala oda, és vékonyra verette azokat az oltár beborítására.

⁴⁰ Emlékeztetõül Izráel fiainak, hogy senki idegen, a ki nem az Áron magvából való, ne járuljon az Úr elé füstölõ szerrel füstölögtetni, hogy úgy ne járjon, mint Kóré és mint az õ gyülekezete, a miképen megmondotta vala néki az Úr Mózes által.

⁴¹ És másnap felzúdula Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes ellen és Áron ellen, mondván: Ti öltétek meg az Úrnak népét!

⁴² Mikor pedig egybegyûle a gyülekezet Mózes ellen és Áron ellen, akkor fordulának a gyülekezet sátora felé: és ímé befedezte vala azt a felhõ, és megjelenék az Úrnak dicsõsége.

⁴³ Mózes azért és Áron menének a gyülekezet sátora elé.

⁴⁴ És szóla az Úr Mózesnek, mondván:

⁴⁵ Menjetek ki e gyülekezet közül, hogy megemészszem õket egy szempillantásban; õk pedig orczájokra borulának.

⁴⁶ És monda Mózes Áronnak: Fogd a temjénezõt, és tégy abba tüzet az oltárról, és rakj reá füstölõ szert, és vidd hamar a gyülekezethez, és végezz engesztelést értök, mert kijött az Úrtól a nagy harag, elkezdõdött a csapás.

⁴⁷ Vevé azért Áron [a] [temjénezõt], a mint mondotta vala Mózes, és futa a község közé, és ímé elkezdõdött vala a csapás a nép között. És füstölõ áldozatot tõn, és engesztelést szerze a népnek.

⁴⁸ És megálla a megholtak között és élõk között; és megszûnék a csapás.

⁴⁹ És valának, a kik megholtak vala e csapás alatt, tizennégy ezer hétszázan; azokon kivül, a kik megholtak vala a Kóré dolgáért.

⁵⁰ És visszatére Áron Mózeshez a gyülekezet sátorának nyílásához. Így szûnék meg a csapás.