Bible

 

2 Mózes 15

Studie

   

1 Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.

2 Erõsségem az Úr és énekem, szabadítómmá lõn nekem; ez az én Istenem, õt dicsérem, atyámnak Istene, õt magasztalom.

3 Vitéz harczos az Úr; az õ neve Jehova.

4 A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.

5 Elborították õket a hullámok, kõ módjára merültek a mélységbe.

6 Jobbod, Uram, erõ által dicsõül, jobbod, Uram, ellenséget összetör.

7 Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az õket mint tarlót.

8 Orrod lehelletétõl feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.

9 Az ellenség monda: Ûzöm, utólérem õket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja õket karom.

10 Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be õket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.

11 Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicsõ, félelemmel dícsérendõ és csudatévõ?

12 Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé õket a föld.

13 Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.

14 Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.

15 Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága.

16 Félelem és aggodalom lepi meg õket; karod hatalmától elnémulnak mint a kõ, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.

17 Beviszed s megtelepíted õket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyûl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.

18 Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.

19 Mert bémenének a Faraó lovai, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájok a tenger vizét; Izráel fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén.

20 Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot võn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva.

21 És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges õ, lovat lovasával tengerbe vetett.

22 Ennekutánna elindítá Mózes az Izráelt a veres tengertõl, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában és nem találának vizet.

23 És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserû vala. Azért is nevezék nevét Márának.

24 És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?

25 Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.

26 És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hûségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az õ szemei elõtt és figyelmezel az õ parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.

27 És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 8356

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

8356. 'And the waters became sweet' means that as a result the truths were made pleasant. This is clear from the meaning of 'sweet' as pleasant, for 'sweet' in the spiritual sense means sweetness of life, which is the same thing as pleasantness; and from the meaning of 'the waters' as truths, dealt with immediately above in 8355. The situation here is that a person's feeling of affection for truth comes from good. For goodness and truth have been joined together as if in marriage, and therefore one loves the other in the way that married partner loves married partner. This also explains why in the Word, when goodness and truth are joined together, they are likened to a marriage, and why the truths and forms of good born from that marriage are called sons and daughters. From this it becomes clear that the pleasantness belonging to the affection for truth traces its origin back solely to good. Experience too demonstrates this; for people who lead a good life, that is, who love God and their neighbour, also love the truths of faith. That being so, as long as good is flowing in and being received, truth appears pleasant. But as soon as good ceases to flow in, that is, as soon as evil begins to predominate and the inflow of good to be held back, truth is immediately sensed to be unpleasant; for truth and evil repel and loathe each other. From all this one may now see why the order was given to throw wood into the bitter waters, and also why the waters were made sweet by the wood that had been thrown into them. God would never have commanded such an action to be taken if those kinds of things had not been meant by it. For God could have rendered those waters sweet without the use of wood.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.