Bible

 

2 Mózes 14

Studie

   

1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:

2 Szólj az Izráel fiainak, hogy forduljanak vissza és üssenek tábort Pi- Hahiróth elõtt, Migdol között és a tenger között, Baál-Czefón elõtt; ezzel átellenben üssetek tábort a tenger mellett.

3 Majd azt gondolja a Faraó az Izráel fiai felõl: Eltévelyedtek ezek e földön; körülfogta õket a puszta.

4 Én pedig megkeményítem a Faraó szívét, és ûzõbe veszi õket, hogy megdicsõíttessem a Faraó által és minden õ serege által és megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének.

5 És hírül vivék az égyiptomi királynak, hogy elfutott a nép, és megváltozék a Faraónak és az õ szolgáinak szíve a nép iránt és mondának: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izráelt a mi szolgálatunkból!

6 Befogata tehát szekerébe és maga mellé vevé az õ népét.

7 És võn hatszáz válogatott szekeret és Égyiptom minden egyéb szekerét és hárman-hárman valának mindeniken.

8 És megkeményíté az Úr a Faraónak, az égyiptomi királynak szivét, hogy ûzõbe vegye az Izráel fiait; Izráel fiai pedig mennek vala nagy hatalommal.

9 És az Égyiptombeliek utánok nyomulának és elérék õket a tenger mellett, a hol táboroznak vala, a Faraónak minden lova, szekere, meg lovasai és serege Pi-Hahiróth mellett, Baál-Czefón elõtt.

10 A mint közeledék a Faraó, Izráel fiai felemelék szemeiket, és ímé az Égyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai.

11 És mondának Mózesnek: Hát nincsenek-é Égyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedél velünk, hogy kihoztál minket Égyiptomból?

12 Nem ez volt-é a szó, a mit szóltunk vala hozzád Égyiptomban, mondván: Hagyj békét nékünk, hadd szolgáljunk az Égyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az Égyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg.

13 Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok.

14 Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek.

15 És monda az Úr Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy induljanak el.

16 Te pedig emeld fel a te pálczádat és nyújtsd ki kezedet a tengerre és válaszd azt kétfelé, hogy Izráel fiai szárazon menjenek át a tenger közepén.

17 Én pedig ímé megkeményítem az Égyiptombeliek szívét, hogy bemenjenek utánok, és megdicsõíttetem a Faraó által és az õ egész serege által, szekerei és lovasai által.

18 És megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsõíttetem a Faraó által, az õ szekerei és lovasai által.

19 Elindula azért az Istennek Angyala, a ki jár vala az Izráel tábora elõtt, és méne mögéjök; a felhõoszlop is elindula elõlök s mögéjök álla.

20 És oda méne az Égyiptombeliek tábora és az Izráel tábora közé; így lõn a felhõ és a setétség: az éjszakát pedig megvilágosítja vala. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz.

21 És kinyújtá Mózes az õ kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erõs keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek.

22 És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kõfal gyanánt valának nékik jobbkezök és balkezök felõl.

23 Az Égyiptombeliek pedig utánok nyomulának és bemenének a Faraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe.

24 És lõn hajnalkor, rátekinte az Úr az Égyiptombeliek táborára a tûz- és felhõ-oszlopból és megzavará az Égyiptombeliek táborát.

25 És megállítá szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatá azokat. És mondának az Égyiptombeliek: Fussunk az Izráel elõl, mert az Úr hadakozik érettök Égyiptom ellen.

26 És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az Égyiptombeliekre, az õ szekereikre s lovasaikra.

27 És kinyújtá Mózes az õ kezét a tengerre, és reggel felé visszatére a tenger az õ elébbi állapotjára; az Égyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az égyiptomiakat a tenger közepébe.

28 Visszatérének tehát a vizek és elboríták a szekereket és a lovasokat, a Faraónak minden seregét, melyek utánok bementek vala a tengerbe; egy sem marada meg közülök.

29 De Izráel fiai szárazon menének át a tenger közepén; a vizek pedig kõfal gyanánt valának nékik jobb- és balkezök felõl.

30 És megszabadítá az Úr azon a napon Izráelt az Égyiptombeliek kezébõl; és látá Izráel a megholt Égyiptombelieket a tenger partján.

31 És látá Izráel azt a nagy dolgot, a melyet cselekedék az Úr Égyiptomban: félé azért a nép az Urat és hívének az Úrnak és Mózesnek, az õ szolgájának.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 8227

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

8227. 'And the Egyptians were fleeing to meet it' means that they plunged themselves into the falsities arising from evil. This is clear from the meaning of 'fleeing to meet the sea' as plunging themselves into falsities arising from evil, which are meant by the waters of that sea, 8226. The situation is that a person who is ignorant of causes lying on more internal levels inevitably believes that the bad things which happen to the evil, such as their undergoing punishment, vastation, and damnation, and finally being cast into hell, are attributable to the Divine. That is exactly how it seems to him, since such things occur at the presence of the Divine, 8137, 8138, 8188. Even so, no such thing happening to them is attributable to the Divine, only to themselves. The Divine and His presence have one end alone in view, namely the protection and salvation of the good. When the Divine is present with them, protecting them from those who are evil, the evil feel all the more antagonistic towards them, and all the more antagonistic towards the Divine Himself; for they hate Him most of all. Those who hate good hate most of all the Divine. So they rush to the attack, and in the measure that they do so they subject themselves, in keeping with the law of order, to punishment, vastation, and damnation, and at length cast themselves into hell. From all this it becomes clear that the Divine, that is, the Lord, does only what is good and does nothing bad to anyone; rather, those ruled by evil subject themselves to such miseries. This is what is meant when it says that the Egyptians fled to meet the sea; that is, they plunged themselves into the falsities arising from evil.

[2] On this subject something further must be said. The belief also exists that bad things are attributable to the Divine because He allows them and does not take them away. And one who allows something and does not take it away when he has the power to do so appears to will it and so to be the cause of it. But the Divine allows it because He cannot prevent it or take it away. The Divine wills only what is good; if therefore He were to prevent or remove bad things, that is to say, the miseries of punishment, vastation, persecution, temptation, and the like, He would be willing something bad. For then the people who must suffer them could not have their faults corrected and evil would increase until it held sway over good. The situation is like that with a king who acquits the guilty. He is the cause of the ill done by them subsequently in his kingdom, and he is the cause of the resulting lawlessness of others, not to mention that the evil person becomes more deeply immersed in evil. Therefore although a good and righteous king has the power to cancel punishments, yet he cannot, for if he cancels them he does not do what is good but what is bad. It should be recognized that all forms of punishment as well as of temptation in the next life have good as their end in view.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.