Bible

 

5 Mózes 2

Studie

   

1 Annakutána megfordulánk, és indulánk a pusztába a Veres tenger felé, a miképen szólott vala nékem az Úr, és kerülgettük a Szeir hegyét sok ideig.

2 De szóla az Úr nékem, mondván:

3 Elég már e hegyet kerülgetnetek, forduljatok észak felé.

4 Parancsolj azért a népnek, mondván: Mikor általmentek a ti atyátokfiainak, az Ézsaú fiainak határán, a kik Szeirben lakoznak: jóllehet félnek tõletek, mindazáltal igen vigyázzatok!

5 Ne ingereljétek õket, mert nem adok az õ földjükbõl néktek egy talpalatnyit sem; mert Ézsaúnak adtam a Szeir hegyét örökségül.

6 Pénzen vásároljatok tõlük enni valót, hogy egyetek, és vizet is pénzen vegyetek tõlük, hogy igyatok,

7 Mert az Úr, a te Istened megáldott téged a te kezednek minden munkájában; tudja, hogy e nagy pusztaságon jársz; immár negyven esztendeje veled van az Úr, a te Istened; nem szûkölködtél semmiben.

8 És általmenénk a mi atyánkfiai között, az Ézsaú fiai között, a kik lakoznak vala Szeirben, a síkság útján Eláthtól és Éczjon-Gebertõl fogva. Azután megfordulánk és általmenénk a Moáb pusztájának útjára.

9 És monda az Úr nékem: Ne hadakozzál Moáb ellen, és ne ingereld azt hadra, mert nem adok az õ földébõl néked semmi örökséget; mert a Lót fiainak adtam Art örökségül.

10 (Az Emeusok laktak abban annak elõtte, nagy nép, sok és szálas, mint az Anákok.

11 Óriásoknak állíttatnak vala azok is, mint az Anákok, és a Moábiták Emeknek hívták õket.

12 Szeirben pedig Horeusok laktak az elõtt, a kiket az Ézsaú fiai kiûztek, és kiirtottak színök elõl, és azoknak helyén laktak, a miképen cselekedék Izráel is az õ örökségének földén, a melyet adott néki az Úr.)

13 Most keljetek fel, és menjetek át a Záred patakán; és átkelénk a Záred patakán.

14 Az idõ pedig, a melyet eljáránk Kádes-Barneától, míg általmenénk a Záred patakán, harmincznyolcz esztendõ, a mely alatt kiveszett a hadra való férfiak egész nemzetsége a táborból, a mint megesküdt vala az Úr nékik.

15 E felett az Úrnak keze is vala õ rajtok, hogy elveszítse õket a táborból az õ kipusztulásukig.

16 És lõn, hogy a mint a hadakozó férfiak mind elpusztulának, kihalván a nép közül.

17 [Így] szóla az Úr nékem, mondván:

18 Ma te általmégy a Moáb határán Ar felé,

19 És mikor közel jutsz az Ammon fiaihoz, ne háborgasd õket, ne is ingereld õket, mert nem adok néked az Ammon fiainak földjébõl örökséget, mert a Lót fiainak adtam azt örökségül.

20 (Óriások földének tartották azt is; Óriások laktak azon régenten, a kiket az Ammoniták Zanzummoknak hívtak.

21 [Ez] a nép nagy, sok és szálas volt, valamint az Anákok, de kivesztette õket az Úr azok színe elõl, hogy bírják azoknak örökségét, és lakjanak azoknak helyén;

22 A miképen cselekedett az Ézsaú fiaival is, a kik Szeir [hegyén] laknak, a mikor kiveszté elõlök a Horeusokat, hogy bírják azoknak örökségét, és lakjanak azoknak helyén mind e mai napig.

23 Az Avveusokat is, a kik falvakban laknak vala Gázáig, kiirtották a Káftoreusok a kik kijöttek volt Káftorból, és lakának azoknak helyén.)

24 Keljetek fel azért, induljatok, menjetek át az Arnon patakán; lásd: kezedbe adtam Szihont, Hesbonnak királyát: az Emoreust, és annak földét; kezdj hozzá, foglald el [azt], és hadakozzál õ ellene.

25 E napon kezdem rábocsátani a népekre, hogy féljenek és rettegjenek tõled az egész ég alatt, és a kik híredet hallják, rendüljenek meg és reszkessenek te elõtted.

26 És követeket küldék a Kedemót pusztából Szihonhoz, Hesbon királyához békességes beszéddel [ezt] izenvén:

27 Hadd menjek át a te földeden! Útról-útra megyek, nem térek le [se] jobbra, se balra.

28 Eleséget pénzen adj nékem, hogy egyem; vizet is pénzen adj nékem, hogy igyam; csak gyalog hadd megyek át:

29 A miképen cselekedtek én velem az Ézsaú fiai, a kik Szeirben laknak; és a Moábiták, a kik Arban laknak; míglen átmegyek a Jordánon arra a földre, a melyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk!

30 De nem akarta Szihon, Hesbon királya, hogy átmenjünk õ rajta, mert megkeményítette volt az Úr, a te Istened az õ lelkét, és engedetlenné tette az Õ szívét, hogy a te kezedbe adja õt, a mint [nyilván van ]e mai napon.

31 Monda pedig az Úr nékem: Lásd: elkezdem átadni néked Szihont és az õ földét; kezdj hozzá, foglald el azt, hogy az õ földe örököd legyen.

32 És kijöve Szihon mi elõnkbe minden népével, hogy megvívjon velünk Jahácznál.

33 De az Úr, a mi Istenünk kezünkbe adá õt, és levertük õt és az õ fiait és minden õ népét.

34 És elfoglaltuk minden õ városát abban az idõben, és fegyverre hánytuk az egész várost: férfiakat, asszonyokat, és kisdedeket; nem hagytunk menekülni senkit.

35 De a barmokat prédára vetettük közöttünk, és a városokból való ragadományokat, a melyeket elfoglaltunk volt.

36 Aróertõl fogva, a mely van az Arnon patakának partján, [és] a völgyben lévõ várostól fogva Gileádig, egy város sem volt, a melylyel ne bírtunk volna. Mind azokat az Úr, a mi Istenünk adta a mi kezünkbe.

37 De az Ammon fiainak földéhez nem közeledtél, [sem] a Jabbók patak egész oldalához, sem a hegyen lévõ városokhoz, sem semmi olyanhoz, a melyektõl eltiltott téged az Úr, a mi Istenünk.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 581

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

581. That 'the Nephilim' means those who, persuaded of their own prominence and superiority, treated everything holy and true as being worthless is clear from what comes before and directly after; that is to say, they immersed matters of doctrine in their own evil desires, which is what is meant by the statement about the sons of God going in to the daughters of man, who bore children to them. Persuasion concerning self and its own delusions also grows as more and more things enter in, till at length that persuasion is inerasable. And when doctrinal matters concerning faith are added as well, utterly persuasive assumptions cause them to treat everything holy and true as being worthless, and they become Nephilim. As has been stated, this set of people who lived before the Flood are such that all spirits are choked to death by their absolutely dreadful delusions which spread from them like a sphere that is poisonous and choking. Spirits are so choked to death by them that they do not know how to think, and as a result feel semi-dead. And unless the Lord by His Coming into the world had freed the world of spirits from so pernicious a set of people, no one could possibly have stayed on there, and so the human race, which the Lord governs by means of spirits, would have perished. Consequently these people are now detained in a hell beneath what looks like a misty solid rock, beneath the heel of the left foot. Nor do they ever try to escape. The world of spirits is accordingly free of that extremely dangerous crew. That crew and the thoroughly poisonous sphere of persuasions from it will in the Lord's Divine mercy be dealt with as a separate subject. 1 These are the people called the Nephilim, and they treat all that is holy and true as being worthless.

[2] Further mention is made of them in the Word, though their descendants were called Anakim and Rephaim. The fact that they were called Anakim is clear in Moses,

The men who explored the land of Canaan said, We saw the Nephilim there, the sons of Anak who were descendants of the Nephilim; and in our own eyes we were like locusts, and so we were in their eyes. Numbers 13:33.

The fact that they were called Rephaim is clear once again in Moses,

The Emim lived formerly in the land of Moab, a people great and many, and tall like the Anakim. The Rephaim were also considered to be as Anakim; and the Moabites called them Emim. Deuteronomy 2:10-11.

The Nephilim are not mentioned again, but the Rephaim are. In the Prophets the description of them fits what has been said about them already, as in Isaiah,

Hell beneath has been stirred up for you, to meet you as you come. He has roused the Rephaim for you. Isaiah 14:9

This refers to the hell where such people are.

In the same prophet,

The dead will not live, the Rephaim will not rise. To that end You have visited and destroyed them, and wiped out all remembrance of them. Isaiah 26:14.

This also refers to that hell of theirs from which they will never rise up again. And in the same prophet,

Your dead will live, my corpse will rise again. Wake up and sing, O inhabitants of the dust. For Your dew is a dew of herbs. But You will cast away the land of the Rephaim. Isaiah 26:19.

'The land of the Rephaim' is that self same hell.

In David,

Will You work a wonder for the dead? Will the Rephaim rise up and confess You? Psalms 88:10.

This similarly refers to that hell of theirs and to the fact that they can never again rise up and contaminate the atmosphere of the world of spirits with the utterly dreadful poison of their persuasions. Provision has been made by the Lord however to prevent the human race ever again being steeped in such dreadful delusions and persuasions. But the people who lived before the Flood were of such a nature and disposition that they were able to be steeped in them, for reasons until now unknown to anybody, which too will in the Lord's Divine mercy be dealt with later on.

Poznámky pod čarou:

1. i.e. in 1265-1272

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.