Bible

 

Dániel 9

Studie

   

1 Dáriusnak, az Asvérus fiának elsõ esztendejében, a ki a Médiabeliek nemzetségébõl vala, a ki királylyá tétetett vala a Káldeusok országán;

2 Uralkodásának elsõ esztendejében én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendõk számát, a melyrõl az Úr ígéje lõn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendõnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain.

3 És orczámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem [õt] imádsággal, könyörgéssel, bõjtöléssel, zsákban és hamuban.

4 És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, a ki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, a kik õt szeretik és teljesítik az õ parancsolatait.

5 Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtõl.

6 És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra, a kik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének.

7 Tied Uram az igazság, mienk pedig orczánk pirulása, a mint ez ma van Júda férfiain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izráelen, a közel és távol valókon, mindama földeken, a melyekre kivetetted õket az õ gonoszságuk miatt, a melylyel vétkeztek ellened.

8 Miénk, oh Uram, orczánk pirulása, a mi királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, a kik vétkeztünk ellened.

9 A mi Urunké Istenünké az irgalmasság és a bocsánat, mert pártot ütöttünk ellene;

10 És nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára, hogy járjunk az õ törvényeiben, a melyeket elõnkbe adott, az õ szolgái, a próféták által.

11 És az egész Izráel áthágta a te törvényedet, és elhajlottak, hogy ne hallgassanak a te szódra. Ezért reánk szakad az átok és eskü, a mely meg van írva Mózesnek, az Isten szolgájának törvényében; mert vétkeztünk ellene!

12 És teljesíté az õ szavait, a melyeket szóla ellenünk és a mi bíráink ellen, a kik minket ítéltek, hogy nagy veszedelmet hoz reánk; mert nem történt olyan az egész ég alatt, a milyen történt Jeruzsálemben.

13 A mint írva van a Mózes törvényében, az a veszedelem mind reánk jöve! És az Úrnak, a mi Istenünknek szine elõtt nem esedeztünk, hogy megtértünk volna a mi álnokságainkból, és figyeltünk volna a te igazságodra.

14 Azért készen tartotta az Úr a veszedelmet, és azt reánk hozá: mert igaz az Úr, a mi Istenünk minden cselekedetében, melyeket cselekszik; mert nem hallgattunk az õ szavára.

15 Most azért, oh mi Urunk, Istenünk! a ki kihoztad a te népedet Égyiptom földébõl hatalmas kézzel, és nevet szereztél magadnak, mint ma is van: vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk!

16 Uram, a te igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtõl, a te szentséges hegyedtõl, mert a mi bûneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körültünk.

17 És most hallgasd meg, oh Istenünk, a te szolgádnak könyörgését és esedezéseit, és világosítsd meg az Úrért a te orczádat a te szent helyeden, a mely elpusztíttatott.

18 Hajtsad, én Istenem, a te füledet [hozzánk] és hallgass meg; nyisd meg szemeidet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és a várost, a mely a te nevedrõl neveztetik; mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban [bízva] terjesztjük elõdbe a mi esedezéseinket.

19 Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél tennen magadért, oh én Istenem; mert a te nevedrõl neveztetik a te városod és a te néped.

20 És még szólék és imádkozám, és vallást tevék az én bûnömrõl, és az én népemnek, az Izráelnek bûnérõl; és esedezésemet az Úr elé, az én Istenem elé terjesztém az én Istenemnek szent hegyéért.

21 És még az imádságot mondom vala, mikor ama férfiú, Gábriel, a kit elébb a látomásban láttam vala, sebességgel repülvén, megillete engem az estvéli áldozat idején.

22 És értésemre adá, és szóla nékem és monda: Dániel, most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak.

23 A te esedezésed kezdetén egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy megjelentsem; mert te kedves vagy: vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást!

24 Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bûn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.

25 Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felõl való szózat keletkezésétõl a Messiás- fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos idõkben.

26 A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következõ fejedelem népe; és vége lesz [mintegy] vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.

27 És egy héten át sokakkal megerõsíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.

   

Ze Swedenborgových děl

 

True Christian Religion # 783

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 853  
  

783. The church is the Lord's, and the spiritual marriage between good and truth is the reason the Lord is called the bridegroom and husband, and the church the bride and wife. This is well known to Christians from the Word, especially the following passages: John said of the Lord:

He who has the bride is the bridegroom; but the bridegroom's friend is he who stands and listens to him, and rejoices in the bridegroom's voice, John 3:29.

Jesus said, So long as the bridegroom is with them, the sons of the wedding cannot fast, Matthew 9:15; Mark 2:19-20; Luke 5:34-35.

I saw the holy city, New Jerusalem, coming down from God out of heaven, prepared as a bride adorned for her husband, Revelation 21:2.

The angel said to John, Come and I will show you the bride, the wife of the Lamb; and from a mountain he showed him the holy city of Jerusalem, Revelation 21:9-10.

The time has come for the wedding of the Lamb, and His wife has made ready. Blessed are those who are invited to the wedding supper of the Lamb, Revelation 19:7, 9.

I am the root and the offspring of David, the bright star of the morning. The spirit and the bride say, Come. Let him who is thirsty come, and let whoever will take the water of life without payment, Revelation 22:16-17.

  
/ 853  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.