Bible

 

Dániel 3

Studie

   

1 Nabukodonozor király csináltata egy arany [álló]képet, magassága hatvan sing, szélessége hat sing; felállíttatá azt a Dura mezején, Babilon tartományában.

2 És Nabukodonozor király egybegyûjteté a fejedelmeket, helytartókat, kormányzókat, bírákat, kincstartókat, tanácsosokat, törvénytevõket és a tartományok minden igazgatóját, hogy jõjjenek az [álló]képnek felavatására, a melyet Nabukodonozor király állíttatott vala.

3 Akkor egybegyûlének a fejedelmek, helytartók, kormányzók, bírák, kincstartók, tanácsosok, törvénytevõk és a tartományok minden igazgatója az [álló]kép felavatására, a melyet Nabukodonozor király állíttatott, és megállának az [álló]kép elõtt, a melyet Nabukodonozor állíttatott.

4 És a hírnök hangosan kiálta: Meghagyatik néktek, oh népek, nemzetek és nyelvek!

5 Mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljatok le, és imádjátok az arany [álló]képet, a melyet Nabukodonozor király állíttatott.

6 Akárki pedig, a ki nem borul le és nem imádja, tüstént bevettetik az égõ, tüzes kemenczébe.

7 Azért mihelyt hallák mind a népek a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak és mindenféle hangszernek szavát: leborulának, mind a népek, nemzetségek és nyelvek, [és] imádák az arany [álló]képet, a melyet Nabukodonozor király állíttatott.

8 Elmenének azért ebben az idõben káldeabeli férfiak, és vádat emelének a zsidók ellen;

9 Szólának pedig és mondák Nabukodonozor királynak: Király! örökké élj!

10 Te, oh király! parancsolatot adtál ki, hogy minden ember, mihelyt meghallja a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljon le, és imádja az arany [álló]képet;

11 A ki pedig nem borul le és nem imádja, vettessék be az égõ, tüzes kemenczébe.

12 Vannak zsidó férfiak, a kiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany [álló]képet, a melyet felállíttattál, nem imádják.

13 Akkor Nabukodonozor [nagy] haraggal és felgerjedéssel meghagyá, hogy hozzák elõ Sidrákot, Misákot és Abednégót; erre elhozák a férfiakat a király elé.

14 Szóla Nabukodonozor, és monda nékik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek-é az én istenemet és nem imádjátok-é az arany [álló]képet, a melyet felállíttattam?

15 Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, leboruljatok és imádjátok az [álló]képet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égõ, tüzes kemenczébe; és kicsoda az az Isten, a ki kiszabadítson titeket az én kezeimbõl?

16 Felelének Sidrák, Misák és Abednégó, és mondának a királynak: Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked.

17 Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égõ, tüzes kemenczébõl, és a te kezedbõl is, oh király, kiszabadít minket.

18 De ha nem [tenné is,] legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany [álló]képet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk.

19 Akkor Nabukodonozor eltelék haraggal, és az õ orczájának színe elváltozék Sidrák, Misák és Abednégó ellen; [azért] szóla, és meghagyá, hogy fûtsék be a kemenczét hétszerte inkább, mint szokták vala befûteni.

20 És meghagyá a legerõsebb férfiaknak az õ seregében, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abednégót, [és] vessék õket az égõ, tüzes kemenczébe.

21 Erre ezek a férfiak alsó ruhástul, köntösöstül, palástostul és [egyéb] öltönyöstül megkötöztettek, és az égõ, tüzes kemenczébe vettettek.

22 A miatt azonban, hogy a király parancsolata szigorú volt és a kemencze rendkivül izzó vala: azokat a férfiakat, a kik Sidrákot, Misákot és Abednégót felvitték, megölé a tûznek lángja.

23 Az a három férfiú pedig: Sidrák, Misák és Abednégó, az égõ, tüzes kemenczébe esék megkötözve.

24 Akkor Nabukodonozor király megijedt és sietve felkele, szóla és monda az õ tanácsosainak: Nem három férfiút veténk-é a tûz közepébe megkötözve? Felelének és mondának a királynak: Bizonyára, oh király!

25 Felele, és monda: Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tûz közepében, és semmi sérelem sincs bennök, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé.

26 Nabukodonozor ekkor az égõ, tüzes kemencze szájához járula, és szóla és monda: Sidrák, Misák és Abednégó, a felséges Istennek szolgái, jertek ki és jõjjetek ide! Azonnal kijövének Sidrák, Misák és Abednégó a tûz közepébõl.

27 És egybegyûlvén a fejedelmek, helytartók és kormányzók és a király tanácsosai, nézik vala ezeket a férfiakat, hogy a tûznek semmi hatalma nem lett az õ testükön, és hogy egy hajszáluk sem égett meg, és az õ alsó ruháik meg nem változtak, és a tûz szaga sem járta át õket.

28 Szóla Nabukodonozor, és monda: Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák és Abednégó Istene, a ki küldötte az õ angyalát és kiszabadította az õ szolgáit, a kik õ benne bíztak; és a király parancsolatát megszegték és [veszedelemre] adták az õ testöket és nem szolgáltak és nem imádtak más istent az õ Istenökön kivül.

29 Parancsolom azért, hogy minden nép, nemzetség és nyelv, a mely káromlást mond Sidrák, Misák és Abednégó Istene ellen, darabokra tépessék, és annak háza szemétdombbá tétessék: mert nincs más Isten, a ki így megszabadíthasson.

30 Akkor a király nagy [tisztesség]re emelé Sidrákot, Misákot és Abednégót Babilon tartományában. [ (Daniel 3:31) Nabukodonozor király minden népnek, nemzetnek és nyelveknek, a kik az egész földön lakoznak, [mondá:] Békességetek bõséges legyen! ] [ (Daniel 3:32) A jeleket és csudákat, a melyeket cselekedett velem a felséges Isten, illendõ dolognak tartom megjelenteni. ] [ (Daniel 3:33) Mely nagyok az õ jelei és mely hatalmasak az õ csudái! az õ országa örökkévaló ország és az õ uralkodása nemzedékrõl nemzedékre [száll.] ]

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 1820

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

1820. 'By what shall I know that I shall inherit it?' means temptation directed against the Lord's love which wished to be made quite certain of the outcome. This becomes clear from the feeling of doubt which the words express. Anyone who is undergoing temptation experiences doubt as regards the end in view. That end is the love against which evil spirits and evil genii fight and in so doing place the end in doubt. And the greater his love is, the more they place it in doubt. Unless the end in view which a person loves is placed in doubt, and even in despair, there would be no temptation. A feeling of certainty about the outcome precedes, and is part of, victory.

[2] Since few people know what temptations really are, let a brief explanation of them be given here. Evil spirits never contend against any other things than those which a person loves, and the more intensely he loves them the more fiercely do those spirits contend. Evil genii are the ones that contend against the things of affection for what is good, and evil spirits are the ones that do so against the affection for what is true. As soon as they detect even the smallest thing that a person loves or get a scent, so to speak, of what is delightful and precious to him, they attack it instantly and try to destroy it, and so the whole person, since his life consists in his loves. Nothing ever gives them greater delight than to destroy a person; nor would they leave off but would continue even for ever, if the Lord did not drive them away. Those who are ill-disposed and deceitful worm their way into those very loves by flattering them, and in this way they bring a person in among themselves. And once they have so brought him in, they very soon try to destroy his loves and so to slay that person, which they do in a thousand unimaginable ways.

[3] Nor are the attacks which they make solely those in which they reason against goods and truths - the making of such attacks being nothing to them, for if they were defeated a thousand times over they would carry on with them because their supply of reasonings against goods and truths can never be exhausted. Rather, in their attacks, they pervert goods and truths, setting these ablaze with a certain kind of evil desire and of persuasion, so that the person himself does not know any other than that similar desire and persuasion reign within him. At the same time they infuse those goods and truths with delight which they seize from the delight which that person has in some other thing. In these ways they infect and infest him most deceitfully, doing it all so skillfully by leading him from the one thing to another that if the Lord did not come to his aid, that person would never know other than that it was indeed so.

[4] They act in similar ways against the affections for truth that constitute conscience. As soon as they become aware of anything, whatever the nature of it, that is a constituent part of that conscience, they mould an affection out of the falsities and weaknesses that exist with that person, and by means of that affection they dim the light of truth and so pervert it, or else they cause him anxiety and torment. In addition to this they keep his thought firmly fixed on one single thing; and they fill that thought with delusions, at the same time secretly incorporating evil desires within those delusions. Besides this they use countless other devices which cannot possibly be described so as to be understood. These are a few of the ways - and only very general ones - by which they are able to get at a person's conscience, which above all else they take the greatest delight in destroying.

[5] These few, indeed very few, observations show the nature of temptations - in general that the nature of a person's temptations is as the nature of his loves. They also show the nature of the Lord's temptations, that these were the most dreadful of all, for as is the intensity of the love so is the dreadfulness of the temptations. The Lord's love - a most ardent love - was the salvation of the whole human race; it was therefore a total affection for good and affection for truth in the highest degree. Against these all the hells contended, employing the most malicious forms of guile and venom, but the Lord nevertheless conquered them all by His own power. Victories have this effect, that after they have been won, wicked genii and spirits do not dare to attempt anything; for their life consists in their being able to destroy, but when they perceive that a person is able to withstand them, they flee even when they are making their first assault, as they usually do when they draw near to merely the threshold of heaven. They are straightaway gripped with horror and dread and hurl themselves back in retreat.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.