¹ És abban az idõben felkél Mihály, a nagy fejedelem, a ki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idõ lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az idõben megszabadul a te néped; a ki csak beírva találtatik a könyvben.

² És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.

³ Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.

⁴ Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végsõ idõig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.

⁵ És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettõ álla [ott,] egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján.

⁶ És mondá [egyik] a gyolcsba öltözött férfiúnak, a ki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak?

⁷ És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, a ki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az õ jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élõre, hogy ideig, idõkig és fél idõig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.

⁸ Én pedig hallám [ezt,] de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége?

⁹ És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.

¹⁰ Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,

¹¹ És az idõtõl fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz.

¹² Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.

¹³ Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.

¹ Dávid miktámja.

² Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.

³ A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörûségem.

⁴ Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más [isten után] sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.

⁵ Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.

⁶ Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.

⁷ Áldom az Urat, a ki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.

⁸ Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felõl van, meg nem rendülök.

⁹ Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.

¹⁰ Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.

¹¹ Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörûségek vannak örökké.