Bible

 

Dániel 11

Studie

   

1 Én is a méd Dárius elsõ esztendejében mellette állék, hogy õt támogassam és segítségére legyek.

2 És most igazságot jelentek néked: Ímé, még három király támad Persiában, és a negyedik meggazdagul nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az õ gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen.

3 És támad egy erõs király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik.

4 De alighogy támadt, megrontatik az õ országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem [száll] az õ maradékira, és nem az õ hatalma szerint, a melylyel õ uralkodott, mert szétszaggattatik az õ birodalma, és másoknak [adatik] ezeken kivül.

5 És elhatalmasodik a déli király, de az õ vezérei közül is [egyik, ]és [ez] hatalmat vesz rajta és uralkodik, nagy uralkodás lesz az õ uralkodása.

6 És esztendõk mulva szövetkeznek, és a déli király leánya az északi királyhoz megy, hogy békéltessen, de a kar erejét meg nem tarthatja, és õ sem áll meg, sem az õ karja, hanem kiszolgáltatják õt és az õ kisérõit és az õ nemzõjét és azt, a ki õt egy ideig gyámolította.

7 De támad helyébe az õ gyökerének csemetéje közül, a ki a had ellen jön majd, és tör az északi király erõsségeire, és azokat megszállja és beveszi.

8 És azoknak isteneit is bálványaikkal és drága arany- és ezüstedényeikkel együtt fogságba viszi Égyiptomba, és néhány esztendeig erõsebb lesz, mint az északi király.

9 Ez ugyan bemegy a déli király országába, de visszatér az õ földére.

10 De az õ fiai fegyverkeznek és sok nagy sereget gyûjtenek, és hirtelen jön és beözönlik, és átmegy és visszatér, és hadakoznak mind az õ erõsségéig.

11 És felháborodik a déli király, és kimegy és megütközik vele, az északi királylyal, és az nagy sokaságot állít fel, de ez a sokaság annak a kezébe adatik.

12 És a mint a sokaság elfogatott: felfuvalkodik annak szíve, és sok ezeret letipor; még sem lesz hatalmas.

13 Mert az északi király visszatér, és az elõbbinél nagyobb sokaságot állít; néhány esztendõ mulva nagy sereggel és nagy készlettel jõ bizony.

14 És azokban az idõkben sokan támadnak a déli király ellen, a te néped erõszakos fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elhullanak.

15 Mert eljõ észak királya, és töltést emel és beveszi az erõsített várost; és délnek seregei meg nem állnak, sem az õ válogatott népe, és semmi erõ nem bír ellene állni.

16 És az, a ki reátört, a maga tetszése szerint cselekszik, és senki sem lesz, a ki ellene álljon, és megállapodik a dicsõ földön, és megsemmisül az az õ kezétõl.

17 Azután maga elé tûzi, hogy bemegy az õ egész országának erejével, és békés szándékot mutat, és leányasszonyt ad néki [feleségül,] hogy megrontsa, de az nem áll meg és nem tart vele.

18 És fordítja orczáját a szigetekre, és sokat elfoglal; de az õ gyalázatosságának véget vet egy vezér, a mellett, hogy megfizet néki az õ gyalázatosságáért.

19 És fordítja orczáját a maga országának erõsségeire, és meghanyatlik, elesik és nem találtatik meg.

20 Ennek helyébe jön az, a ki adószedõt jártat végig az ország dicsõ [földén,] de rövid idõn megrontatik, noha nem haraggal, sem viadalban.

21 És ennek helyébe egy útálatos áll, a kire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jõ, és hízelkedéssel jut az országhoz.

22 És a beözönlõ seregek elárasztatnak az õ orczája elõtt és megtöretnek; még egy szövetséges fejedelem is.

23 Mert a vele való megbarátkozás óta csalárdul cselekszik [ellene,] és reátör és gyõzedelmet vesz rajta kevés néppel.

24 Alattomban még az ország gazdag részeibe is behatol, és azt cselekszi, a mit nem cselekedtek sem az õ atyái, sem az õ atyáinak atyái: zsákmányt, prédát és gazdagságot tékozol elõlõk, és az erõsségek ellen is cselt kohol, de csak egy ideig.

25 És felindítja az õ erejét és szívét a déli király ellen nagy sereggel, és a déli király is hadra készül nagy sereggel és igen erõssel, de meg nem állhat, mert cselt koholtak ellene.

26 És a kik az õ ételét eszik, megrontják õt, és az õ serege elszéled, és sokan elhullanak seb miatt.

27 De ennek a két királynak szíve is gonoszt forral, és egy asztalnál hazugságot szólnak [egymásnak;] de siker nélkül, mert a vég még bizonyos idõre [elmarad.]

28 Azért visszatér az õ földére nagy gazdagsággal; de az õ szíve a szent szövetség ellen van, és [ellene] tesz, és újra visszatér az õ földére.

29 Bizonyos idõben megjõ, és délre megy: de nem lesz utolszor úgy, mint elõször volt.

30 Mert kitteus hajók jõnek ellene és megijed, és visszatér és dühöng a szent szövetség ellen és cselekszik [ellene;] visszatér és ügyel azokra, a kik elhagyják a szent szövetséget.

31 És seregek állanak fel az õ részérõl, és megfertéztetik a szenthelyet, az erõsséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.

32 És a kik gonoszul cselekesznek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hizelkedésekkel; ellenben az Istenét ismerõ nép felbátorodik és cselekeszik.

33 És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tûz miatt, fogság és rablás miatt napokig.

34 És miközben elhullanak, megsegíttetnek kicsiny segítséggel, és sokan csatlakoznak hozzájok képmutató beszédekkel.

35 És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig; mert a rendelt idõ még [hátra] van.

36 És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerõn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert a mi elhatároztatott, az végre [is] hajtatik.

37 Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kedvenczével, és egy istennel sem; hanem mindennek fölibe magasztalja magát.

38 De a helyett tiszteli az erõdök istenét annak helyén; és azt az istent, a kit nem ismertek az õ atyái, tiszteli aranynyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses [ajándékok]kal.

39 És az erõdített városokban így teszen az idegen istenek nevében: a ki hódol, annak dicsõségét megsokasítja és sokak felett ad nékik hatalmat; a földet elosztja jutalom gyanánt.

40 De a vég idején összetûz vele a déli király, és mint a forgószél, úgy megy reá az északi király szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval, és betör az országokba, elözönli és végigjárja [azokat].

41 És bemegy a dicsõ földre, és sokan elesnek; de ezek megszabadulnak az õ kezébõl: Edom, Moáb és az Ammon fiainak színe-java.

42 És kezeit az országokra veti, és Égyiptom földe meg nem menekedhetik.

43 És ura lesz Égyiptom arany- és ezüst-kincseinek és minden drágalátos javainak; libiabeliek és szerecsenek is lesznek az õ kíséretében.

44 De megriasztják õt napkeletrõl és északról való hírek, és kivonul nagy haraggal, hogy elveszessen és megöljön sokakat.

45 És felvonja az õ sátor-palotáját a tengerek és a dicsõ szent hegy között; és végére jut, és senki sem segít rajta.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 2838

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

2838. 'As it is said today' means that which is perpetual. This is clear from the meaning of 'today' in the Word, dealt with below. One frequently reads in the Word the phrase 'even to this day (or today)', as in what has gone before,

He is the father of Moab even to this day, and the father of Ammon even to this day. Genesis 19:37-38; and in what appears later on,

The name of the city is Beersheba even to this day. Genesis 26:33; also,

The children of Israel do not eat the sinew of that which was displaced, which is on the hollow of the thigh, even to this day. Genesis 32:32; as well as,

This is the pillar of Rachel's grave even to [this] day. Genesis 35:20.

Joseph made it a statute even to this day. Genesis 47:26.

In the historical sense 'to this day' and 'today' refer to the time when Moses was alive, but in the internal sense these expressions mean perpetuity and eternity of state. 'Day' means state, see 23, 487, 488, 493, 893, and so therefore does 'today', which is the present time. That which in the world is temporal is in heaven eternal. To give the meaning of that which is eternal, the expression today or else to this day has been added, though to those who are aware only of the historical sense it does not appear to embody anything further. Similar usages of these expressions occur elsewhere in the Word, such as Joshua 4:9; 6:25; 7:26; Judges 1:21, 26; and in other places.

[2] That 'today' means that which is perpetual and eternal may be seen in David,

I will tell of the statute: Jehovah has said to me, You are My Son; today I have begotten You. Psalms 2:7.

Here 'today' plainly stands for that which is eternal. In the same author,

For ever, O Jehovah, Your Word is fixed in the heavens, Your truth to generation after generation. You have established the earth and it stands. As for Your judgements they stand [even] today. Psalms 119:89-91.

Here also 'today' plainly stands for that which is eternal. In Jeremiah,

Before I formed you in the belly, I knew you, and before you came out of the womb I consecrated you; I appointed you a prophet to the nations. I have set you this day (today) over nations and over kingdoms; and I have made you today into a fortified city, and into a pillar of iron, and into walls of bronze. Jeremiah 1:5, 10, 18.

This refers in the sense of the letter to Jeremiah, but in the internal sense the Lord is meant. 'I have set you this day (or today) over nations and over kingdoms, and I have made you today into a fortified city' means from eternity. In regard to the Lord one can only speak of that which is eternal.

[3] In Moses,

You are standing today, all of you, before Jehovah your God, so that you may enter into the covenant of Jehovah your God, and into His oath, which Jehovah your God is making with you today, that He may establish you today as a people for Himself, and that He will be God to you. Not indeed with you alone [do I make it], but with those who stand with us here today before Jehovah our God, and with those who are not with us today. Deuteronomy 29:10, 12-15.

Here in the sense of the letter 'today' means that present time when

Moses addressed the people. Yet it is clear that it nevertheless implies subsequent times and what is perpetual; for making a covenant with anyone, and with those who were there and with those who were not, implies that which is perpetual. Perpetuity itself is what is meant in the internal sense.

[4] That 'daily' and 'today' mean that which is perpetual is clear also from the sacrifice that was offered each day. This sacrifice, because of what is meant by day, daily, and today, was called the continual, or perpetual, sacrifice, Numbers 28:3, 23; Daniel 8:13; 11:31; 12:11. This may be even more plainly evident from the manna which rained from heaven, spoken of in Moses as follows,

Behold, I am causing bread to rain from heaven, and the people shall go out and gather a portion day by day. And they shall not leave any of it until the morning. That which they did leave until the morning bred worms and went rotten, except that gathered on the day before the Sabbath. Exodus 16:4, 19-20, 23.

This happened because 'the manna' meant the Lord's Divine Human, John 6:31-32, 49-50, 58, and because the Lord's Divine Human meant heavenly food, which is nothing other than love and charity, together with the goods and truths of faith. In heaven the Lord imparts this food to angels moment by moment, thus perpetually and eternally, see 2193. This is also what is meant in the Lord's Prayer by the petition, Give us today our daily bread, Matthew 6:11; Luke 11:3, that is, in every moment for evermore.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.