Bible

 

1 Sámuel 16

Studie

   

1 És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem õt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben [lakó] Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt.

2 Sámuel pedig monda: Hogyan menjek el!? Ha meghallja Saul, megöl engemet. És monda az Úr: Vígy magaddal egy üszõt, és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az Úrnak áldozzam.

3 És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, a kit mondándok néked.

4 És Sámuel megcselekedé, a mit az Úr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedének, [és] eleibe [menvén,] mondának: Békességes-é a te jöveteled?

5 Õ pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az õ fiait pedig megszentelé, és elhívá õket az áldozatra.

6 Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, és gondolá: Bizony az Úr elõtt van az õ felkentje!

7 Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az õ külsõjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem õt. Mert az [Úr] nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme elõtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.

8 Szólítá azért Isai Abinádábot, és elvezeté õt Sámuel elõtt; õ pedig monda: Ez sem az, kit az Úr választa.

9 Elvezeté azután elõtte Isai Sammát; õ pedig monda: Ez sem az, a kit az Úr választa.

10 És így elvezeté Isai Sámuel elõtt [mind] a hét fiát; Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr.

11 Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Õ pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé õ a juhokat õrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide õt, mert addig nem fogunk leülni, míg õ ide nem jön.

12 Elkülde azért, és elhozatá õt. (Õ pedig piros vala, szép szemû és kedves tekintetû.) És monda az Úr: Kelj fel és kend fel, mert õ az.

13 Vevé azért Sámuel, az olajos szarut, és felkené õt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak lelke Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután Sámuel és elméne Rámába.

14 És az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni õt, [mely] az Úrtól [küldetett].

15 És mondának Saul szolgái néki: Ímé most az Istentõl [küldött] gonosz lélek gyötör téged!

16 Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, kik körülötted vannak, hogy keressenek [olyan] embert, a ki tudja a hárfát pengetni, és mikor az Istentõl [küldött] gonosz lélek reád jön, pengesse kezével, hogy te megkönnyebbülj.

17 És monda Saul az õ szolgáinak: Keressetek tehát számomra [olyan ]embert, a ki jól tud hárfázni, és hozzátok el hozzám.

18 Akkor felele egy a szolgák közül, és monda: Ímé én láttam a Bethlehemben [lakó] Isainak [egyik] fiát, a ki tud hárfázni, a ki erõs vitéz és hadakozó férfiú, értelmes és szép ember, és az Úr vele van.

19 Követeket külde azért Saul Isaihoz, és monda: Küldd hozzám a fiadat, Dávidot, ki a juhok mellett van.

20 Isai pedig võn egy szamarat, egy kenyeret, egy tömlõ bort és egy kecskegödölyét, és elküldé Saulnak az õ fiától, Dávidtól.

21 Mikor pedig Dávid elméne Saulhoz és megálla elõtte, az igen megszerette õt, és fegyverhordozója lõn néki.

22 És elkülde Saul Isaihoz, mondván: Maradjon Dávid én nálam, mert igen megkedveltem õt.

23 És lõn, hogy a mikor Istennek lelke Saulon vala, vette Dávid a hárfát és kezével pengeté; Saul pedig megkönnyebbüle és jobban lõn, és a gonosz lélek eltávozék tõle.

   

Ze Swedenborgových děl

 

Arcana Coelestia # 3212

Prostudujte si tuto pasáž

  
/ 10837  
  

3212. 'And Isaac was comforted after [the death of] his mother' means a new state. This becomes clear from the meaning of 'receiving comfort' as a new state, for a state of comfort is a new state, which, following the previous one, is meant by 'after his mother'. The new state is a state of glorification of the Rational; already so as to good, it now became glorified as to truth. The Rational was glorified when it became Divine as regards both good and truth.

[2] As to the Human the Lord was made new, that is, was glorified, or what amounts to the same, was made Divine; but nobody can possibly grasp this, nor thus believe it, who is immersed in worldly and bodily loves. He has no knowledge at all of what spiritual or celestial is, and does not even wish to know. But anyone who is not immersed in worldly and bodily loves can perceive it, for he believes that the Lord is one with the Father, that everything holy comes from Him, and consequently that He is Divine even as regards the Human. And anyone who believes this perceives it in his own way.

[3] The state of the Lord's glorification can be grasped to some extent from the state of man's regeneration, for man's regeneration is an image of the Lord's glorification, 3043, 3138. When a person is being regenerated he becomes completely different from before and is made new. Once he has been regenerated therefore he is called one who has been born again and created anew. At that point a person's face and speech remain the same, but not so his mind. Once he is regenerate his mind is open towards heaven, and love to the Lord and charity towards the neighbour, together with faith, reside in it. It is the mind that makes him a person who is different and new. Change of state cannot be discerned in a person's body, only in his spirit. The body is merely the covering for his spirit. When he lays aside the former his spirit is seen, and indeed in a form altogether different if he has been regenerated. In this case it is a visible form of love and charity that possesses beauty beyond description, 553, replacing the previous form, which had been a visible form of hatred and cruelty possessing ugliness also beyond description. From this it may become clear what a regenerate person is, that is, one born again or created anew, namely one who is altogether different from before and who is new.

[4] From this image one can have some conception of the Lord's glorification. He was not regenerated as man is but was made Divine, being made so from Divine love itself, for He was made Divine love itself. The nature of His form at that time was shown to Peter, James, and John when they were allowed to see Him not with their physical eyes but with those of the spirit, that is to say, on the occasion when His face shone like the sun, Matthew 17:2. This was His Divine Human, as is clear from the voice which at that time declared from the cloud, 'This is My beloved Son', Matthew 17:5 - 'the Son' being the Divine Human, see 2628.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.