¹ És lõn a Dárius király negyedik esztendejében, hogy szóla az Úr Zakariáshoz a kilenczedik hónapnak, a Kiszlévnek negyedikén,

² Mikor elküldék az Isten házába Saréczert és Régem-Méleket és társait, hogy esedezzenek az Úr színe elõtt,

³ [És] hogy megkérdezzék a papokat, a kik a Seregek Urának házában vannak, és megkérdezzék a prófétákat is: Sírjak-é az ötödik hónapban [és] bõjtöljek-é, a mint cselekedtem azt néhány esztendõ óta?

⁴ Szóla ekkor a Seregeknek Ura nékem, mondván:

⁵ Szólj az ország minden népének és a papoknak, mondván: Mikor bõjtöltetek és gyászoltatok az ötödik és hetedik [hónap]ban, és pedig hetven esztendeig: avagy bõjtölvén, nékem bõjtöltetek-é?

⁶ És mikor ettetek, és mikor ittatok: avagy nem magatoknak ettetek és magatoknak ittatok-é?

⁷ Avagy nem [ezek] a beszédek-é [azok,] a melyeket szólott vala az Úr az elõbbi próféták által, mikor még Jeruzsálem népes és gazdag vala a körülte levõ városokkal együtt, és mind a déli táj, mind a lapály-föld népes vala?

⁸ És szóla az Úr Zakariásnak, mondván:

⁹ Így szólt a Seregeknek Ura, mondván: Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon kiki az õ felebarátjával!

¹⁰ Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarczoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt.

¹¹ De nem akarák meghallani, sõt vállaikat vonogaták, és bedugák füleiket, hogy ne halljanak.

¹² Szívöket is megkeményíték, hogy ne hallják a törvényt és az igéket, a melyeket a Seregeknek Ura küldött vala az õ lelke által, az elébbi próféták által. És igen felgerjedt vala a Seregeknek Ura.

¹³ És lõn, hogy a mint én kiáltottam és nem hallották meg: úgy kiáltottak, de nem hallottam meg, azt mondja a Seregeknek Ura;

¹⁴ Hanem szétszórtam õket mindenféle nemzetek közé, a kik nem ismerték õket, és puszta lõn utánok a föld, hogy senki [azon] sem át nem megy, sem meg nem tér. Így tevék pusztává a kívánatos földet.

¹ De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; elõször megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsõíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját [és ]a pogányok határát.

² A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!

³ Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzesz néki, és örvendeznek elõtted az aratók örömével, és vígadoznak, mint mikoron zsákmányt osztanak.

⁴ Mert terhes igáját és háta vesszejét, az õt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján;

⁵ Mert a vitézek harczi saruja és a vérbe fertõztetett öltözet megég, és tûznek eledele lészen;

⁶ Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az õ vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erõs Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!

⁷ Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerõsítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!

⁸ Beszédet küldött az Úr Jákóbnak, és leesett Izráelben,

⁹ Hogy megértse az egész nép: Efraim és Samaria lakosa, a kik ezt mondják kevélyen és felfuvalkodva:

¹⁰ Téglák omlottak le, és mi faragott kõbõl építünk; fügefák vágattak ki, és mi czédrusokat ültetünk helyökre!

¹¹ De az Úr ellenök hozza Reczin szorongatóit, és ellenségeiket rájok uszítja;

¹² A Sziriabeliek elõl, és a Filiszteusok hátul, s falják Izráelt feltátott torokkal. Mindezekkel azonban haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.

¹³ Hiszen e nép nem tért meg az õt verõ [Isten]hez, és a seregeknek Urát nem keresték;

¹⁴ Ezért kivágja az Úr Izráelbõl a fõt és farkat, a pálmaágat és a kákát egy napon.

¹⁵ A fõ: a vén és a fõember, a fark pedig a próféta, a ki hazugságot szól.

¹⁶ Mert e nép vezérei hitetõkké lettek, és a kiket vezetének, elvesztek.

¹⁷ Ezért ifjaiban sem gyönyörködik az Úr, s árváin és özvegyein sem könyörül; mert mindnyájan istentelenek és gonosztevõk, és minden száj bolondságot beszél. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.

¹⁸ Mert a gonoszság felgerjedt, mint a tûz, s tövist és gazt emészt, és meggyújtja a sûrû erdõt, és felgomolyg az füst oszlopában.

¹⁹ A seregek Urának haragja miatt kiégett a föld, és a nép a tûznek eledele lõn: Senki atyjafián nem könyörül,

²⁰ Jobbkézre vág és megéhezik, eszik balkézre és nem elégszik meg; mindnyájan karjoknak húsát eszik,

²¹ Manassé Efraimot és Efraim Manassét; s mindketten Júda ellen [kelnek]. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.