A Bíblia

 

1 Mózes 24

Estude

   

1 Ábrahám pedig vén élemedett [ember] vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot.

2 Monda azért Ábrahám az õ háza öregebb szolgájának, a ki õnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!

3 Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kik között lakom.

4 Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és [onnan] vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.

5 Monda pedig õnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljõni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?

6 Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.

7 Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földérõl, a ki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az õ Angyalát te elõtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.

8 Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljõni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.

9 Veté azért a szolga az õ kezét az õ urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felõl.

10 És võn a szolga tíz tevét az õ urának tevéi közûl, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az õ kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.

11 És megpihenteté a tevéket a városon kivûl egy kútfõnél, este felé, mikor a [leányok] vizet meríteni járnak.

12 És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém [még] ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.

13 Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijõnek vizet meríteni.

14 Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sõt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és errõl ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.

15 És lõn, minekelõtte elvégezte volna a beszédet, ímé jõ vala Rebeka, Bethuélnek leánya, a ki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.

16 A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szûz, és férfi még nem ismeré õt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.

17 Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl.

18 Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az õ kezére, és inni ada néki.

19 És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.

20 És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az õ tevéinek.

21 Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az õ útját, vagy nem.

22 És lõn, mikor a tevék már eleget ittak, elévõn az ember egy aranyfüggõt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.

23 És monda: Kinek a leánya [vagy] te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?

24 Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, a kit õ Nákhornak szûlt.

25 Azt is mondá: Szalma is, abrak is bõven van minálunk, és hálásra való hely is van.

26 Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.

27 És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az õ irgalmasságát és hûségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.

28 Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az õ anyja házában, a mint ezek [történtek].

29 Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.

30 Mert mikor látta a függõt, és a pereczeket az õ húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, a ki ezt mondja vala: Így szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.

31 És monda: Jõjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.

32 Beméne azért a férfiú a házhoz, õ pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az õ lábai megmosására és az emberek lábainak, kik õ vele valának.

33 És enni valót tevének eleibe, de õ monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.

34 Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.

35 Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.

36 És Sára az én uramnak felesége fiat szûlt az én uramnak, az õ vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.

37 Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közûl, a kiknek földjén én lakom.

38 Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy [onnan] végy feleséget az én fiamnak.

39 Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljõni?

40 Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe elõtt jártam, elbocsátja az õ angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közûl, és az én atyám házából.

41 Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.

42 Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:

43 Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredbõl,

44 És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.

45 Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijõ vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.

46 Õ pedig sietett és leereszté az õ vedrét és monda: Igyál, sõt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.

47 És megkérdezém õt és mondék: Ki leánya vagy? õ pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szûlt vala õnéki. Ekkor a függõt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.

48 Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az õ fiának [feleségûl.]

49 Most azért, ha szeretettel és hûséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.

50 És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.

51 Ímé elõtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.

52 És lõn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr elõtt.

53 És hoza elõ a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az õ bátyjának is és az õ anyjának.

54 Evének azután és ivának, õ és a férfiak, a kik õ vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.

55 Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.

56 A [szolga pedig] monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.

57 Mondának akkor: Hívjuk elõ a leányt, és kérdjük meg õt.

58 Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.

59 Elbocsáták azért Rebekát, az õ húgokat, és az õ dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az õ embereit.

60 És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az õ ellenségeinek kapuját.

61 És felkele Rebeka és az õ szolgálóleányai, és felûlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.

62 Izsák pedig visszajõ vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.

63 És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezõre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jõnek.

64 Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevérõl.

65 És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, a ki a mezõn elõnkbe jõ? A szolga pedig monda: Az én uram õ. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.

66 Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.

67 Izsák pedig bevivé [Rebekát] Sárának az õ anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lõn néki felesége és szereté õt. S megvigasztalódék Izsák az õ anyja [halála] után.

   

Das Obras de Swedenborg

 

Arcana Coelestia # 10222

Estudar Esta Passagem

  
/ 10837  
  

10222. A shekel of twenty gerahs. That this signifies all things of good, is evident from the signification of “twenty,” as likewise being all things, and the remains of good, as also what is holy. (That it denotes all things and hence what is full, see n. 9641; also the remains of good, n. 2280; and what is holy, n. 4759, 7842, 7903.) For when said of the Lord, “twenty” signifies what is His own, which is what is Holy itself (n. 4176); which shows why a shekel contained twenty gerahs or oboli, and why it is called a “shekel of holiness” in this and other passages (as Leviticus 27:3; Numbers 3:47, 50; 7:13, (Numbers 7:13) 19, 25, 31, 37, 49, 55, 61, 67, 73; 18:16). That the shekel was a weight both of silver and of gold, see Genesis 24:22; Exodus 38:24; Ezekiel 4:10; 45:12.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.

Das Obras de Swedenborg

 

Arcana Coelestia # 2280

Estudar Esta Passagem

  
/ 10837  
  

2280. Peradventure twenty shall be found there. That this signifies if there be not anything of combat, but still there be good, is evident from the signification of “twenty.” As all the numbers that are mentioned in the Word signify actual things, and states (as before said and shown in many places, see n. 2252), so also does “twenty;” and what it signifies can be seen from its derivation, namely, from twice ten. “Ten” in the Word, as also “tenths,” signify remains, by which is meant everything good and true that the Lord insinuates into man from infancy even to the end of his life, and which are treated of in the following verse. Twice ten, or double tenths, that is, twenty, signify the same, but in a higher degree, namely, good.

[2] Goods of three kinds are signified by remains, namely, the goods of infancy, the goods of ignorance, and the goods of intelligence. The goods of infancy are those which are insinuated into man from his very birth up to the age in which he is beginning to be instructed and to know something. The goods of ignorance are what are insinuated when he is being instructed and is beginning to know something. The goods of intelligence are what are insinuated when he is able to reflect upon what is good and what is true. The good of infancy exists from the man’s infancy up to the tenth year of his age; the good of ignorance, from this age up to his twentieth year. From this year the man begins to become rational, and to have the faculty of reflecting upon good and truth, and to procure for himself the good of intelligence.

[3] The good of ignorance is that which is signified by “twenty,” because those who are in the good of ignorance do not come into any temptation for no one is tempted before he is able to reflect, and in his own way to perceive the nature of good and truth. Those who have received goods by means of temptations have been treated of in the two immediately preceding verses; those who have not been in temptations, and yet have good, are now treated of in this verse.

[4] As those who have this good, which is called the good of ignorance, are signified by “twenty,” all those who went forth from Egypt were reckoned from “a son of twenty years” and upward; or as it is expressed, “everyone going forth into the army,” by whom are meant those who were no longer in the good of ignorance, concerning whom we read in Numbers (1:20, 24, 26, 28, 30, 32, 34, 38, 40, 42 (Numbers 1:42), 45; 26:4); and also that all those who were more than twenty years old died in the wilderness (32:10-11), because evil could be imputed to them, and they represented those who yield in temptations; as well as that the valuing made of a male, from “a son of five years” to “a son of twenty years” was “twenty shekels” (Leviticus 17:5); and another valuing from “a son of twenty years” old to one of sixty was fifty shekels (verse 3).

[5] As regards the before-mentioned goods, namely those of infancy, of ignorance, and of intelligence, the case is this. The good of intelligence is the best, for this is of wisdom the good which precedes it, namely that of ignorance, is indeed good, but as there is but little of intelligence in it, it cannot be called the good of wisdom; and as for the good of infancy, it is indeed good in itself, but still it is less good than the other two; for as yet there is not any truth of intelligence adjoined to it, and thus it has not become any good of wisdom, but it is only a plane for being able to become so; for it is the knowledges of good and truth that cause a man to be wise as a man. Infancy itself, by which is signified innocence, does not belong to infancy, but to wisdom; as can be better seen from what will be said about little children in the other life, at the end of this chapter.

[6] By “twenty,” in this verse, as has been said, there is signified no other good than the good of ignorance which good is not only declared to be with those who are under their twentieth year, as already said, but also with all who are in the good of charity and at the same time in ignorance of truth, as are those within the church who are in the good of charity, but from whatever cause, do not know what the truth of faith is; as is the case with very many of those who think devoutly about God and kindly about the neighbor; and as is also the case with all outside the church, who are called Gentiles, and who in like manner live in the good of charity. Both the latter and the former, although not in the truths of faith, yet being in good, are in the faculty of receiving the truths of faith in the other life equally as are little children; for their understanding has not as yet been tainted with principles of falsity, nor their will so confirmed in a life of evil, because they are ignorant of its being falsity and evil; and the life of charity is attended with this: that the falsity and evil of ignorance may be easily bent to truth and good. Not so is it with those who have confirmed themselves in things contrary to the truth, and at the same time have lived a life in things contrary to good.

[7] In other cases by “two tenths” in the Word is signified good both celestial and spiritual, good celestial and thence spiritual by the two tenths of which every loaf of the showbread or bread of faces was prepared (Leviticus 24:5), and spiritual good by the two tenths of the meat-offering with the sacrifice of the ram (Numbers 15:6; 28:12, 20, 28; 29:3, 9, 14), concerning which, of the Lord’s Divine mercy elsewhere.

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Foundation for the permission to use this translation.