성경

 

1 Mózes 1

공부

1 Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.

2 A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.

3 És monda Isten: Legyen világosság: és lõn világosság.

4 És látá Isten, hogy a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtõl.

5 És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lõn este és lõn reggel, elsõ nap.

6 És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektõl.

7 Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektõl. És úgy lõn.

8 És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lõn este, és lõn reggel, második nap.

9 És monda Isten: Gyûljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lõn.

10 És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyûlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy .

11 Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az õ neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lõn.

12 Hajta tehát a föld gyenge fûvet, maghozó fûvet az õ neme szerint, és gyümölcstermõ fát, a melynek gyümölcsében mag van az õ neme szerint. És látá Isten, hogy .

13 És lõn este és lõn reggel, harmadik nap.

14 És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén, hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendõknek.

15 És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lõn.

16 Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.

17 És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;

18 És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtõl. És látá Isten, hogy .

19 És lõn este és lõn reggel, negyedik nap.

20 És monda Isten: Pezsdûljenek a vizek élõ állatok nyüzsgésétõl; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.

21 És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az õ nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesõt az õ neme szerint. És látá Isten, hogy .

22 És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.

23 És lõn este és lõn reggel, ötödik nap.

24 Azután monda az Isten: Hozzon a föld élõ állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lõn.

25 Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy .

26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

27 Teremté tehát az Isten az embert az õ képére, Isten képére teremté õt: férfiúvá és asszonynyá teremté õket.

28 És megáldá Isten õket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.

29 És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fûvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.

30 A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élõ lélek van, a zöld fûveket [adom] eledelûl. És úgy lõn.

31 És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen . És lõn este és lõn reggel, hatodik nap.

성경

 

Jób 33:4

공부

       

4 Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.

스웨덴보그의 저서에서

 

Arcana Coelestia #82

해당 구절 연구하기

  
/ 10837  
  

82. Verse 1 And the heavens and the earth were finished, and all the host of them.

These words are used to mean that the individual has now become spiritual to the point of being the sixth day. 'Heaven' is his internal man, and 'earth' his external. 'The host of them' are love, faith, and cognitions of them, which previously were meant by 'the great lights and the stars'. That the internal man is called 'heaven' and the external 'earth' becomes clear from the quotations from the Word given in the previous chapter, to which the following from Isaiah may be added,

I will make man (vir) more rare than fine gold, and man (homo) than the precious gold of Ophir. Therefore I will strike the heavens with terror, and the earth will be shaken out of its place. Isaiah 13:12-13.

And elsewhere in Isaiah,

You will forget Jehovah your Maker, who stretches out the heavens and lays the foundations of the earth. But I will put My words in your mouth and hide you in the shadow of My hand, that I may stretch out heaven and lay the foundation of the earth. Isaiah 51:13, 16.

These quotations show that both heaven and earth have reference to man (homo). They refer, it is true, to the Most Ancient Church, but the more interior contents of the Word are such that whatever statement is made about the Church is a statement about the individual member of the Church. If he were not the Church, he could not be a part of the Church, just as anyone who is not a temple of the Lord cannot be that which is meant by a temple, namely the Church and heaven. This also is why the Most Ancient Church is called Man (a singular noun).

  
/ 10837  
  

Thanks to the Swedenborg Society for the permission to use this translation.